Vágólapra másolva!
Az olasz Paolo Savoldelli nyerte a huszadik, egyben utolsó előtti szakaszt a Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körversenyen. Bodrogi László, a mezőny egyetlen magyarja negyedik lett. Összetettben továbbra is a hazai Danilo Di Luca áll az élen.

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint elvehetik Jan Ullrich német kerékpárklasszis Sydneyben nyert arany- és ezüstérmét, ha bebizonyosodik a februárban visszavonult német sztár doppingvétsége.

"Utánajárunk a telekomos versenyzők beismerő nyilatkozatainak, mivel néhányuk a nyári játékokon is szerepelt, például Jan Ullrich, Andreas Klöden vagy Erik Zabel. Ha kiderül, hogy az olimpia idején is szedtek tiltott szereket, akkor fennáll a lehetőség, hogy töröljük az eredményeiket" - jelentette ki a belga sportdiplomata.

Az 1997-es Tour de France győztese még nem csatlakozott a doppingolásukat a héten bevalló korábbi hét csapattársához, akik között ott van az 1996-ban Tour-bajnok dán Bjarne Riis, valamint a kiváló sprinter Zabel is.

Ullrich a 2000-es sydneyi játékokon az országúti mezőnyversenyben arany-, az időfutamban pedig ezüstérmet szerzett.

* * *

Ismét a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) svájci központjában készülhet Lovassy Krisztián. A magyar szövetség (MKSzSz) tájékoztatása szerint a BVSC tavaly még ifjúsági korú versenyzője a 2005-ös Eb-n mutatott teljesítményével hívta föl magára az UCI szakembereinek figyelmét. Ezt követően meghívást kapott Aigle-be, ahol többször is tréningezhetett már.

A fiatal bringás kinn tartózkodása az elmúlt hetekben a további finanszírozás kérdőjelei miatt megszakadt. Ezért aztán Krizsanits János, az MKSzSz elnöke személyesen beszélt az edzőközpont vezetőivel, akik július első hetétől ismét meghívták Lovassyt.