Vágólapra másolva!
A kenus Csabai Edvin - megvédve címét - aranyérmet szerzett egyesben a győri maratoni kajak-kenu világbajnokságon, a kajakos Csay Renáta második lett. Az ifjúságiak között a kajakos Hegyi Zomilla révén magyar győzelem született, mögötte Havas Eszter lett a második és a fiú kenusoknál is jutott egy ezüst a házigazdáknak Devecseri Ádámnak köszönhetően.

A viszontagságos időjárási körülmények, az extrémen magas vízállás sem zavarta a magyar ifjúsági versenyzőket a győri maratoni kajak-kenu világbajnokságon, és egy arany-, valamint két ezüstéremmel zárták a szombat délelőtti egyes döntőket.

A női ifi kajakosok versenye átütő magyar sikert hozott: Hegyi Zomilla fél hajóval ért célba a 21,83 kilométeres táv teljesítése után Havas Eszter előtt, aki ugyancsak fél hajónyival került az angol Jessica Walker elé. A 2007-es esztendő Hegyi éve: az ifjúságiak síkvízi vb-jén nyert három aranya után begyűjtötte a negyedik világbajnoki elsőséget, és még nincs vége a szezonjának... Vasárnap Dira Zsófiával párosban áll rajthoz a maratoni vb-n, korántsem esélytelenül.

A kenu egyesek versenyén szerezte Weisz Róbert válogatottja a harmadik szombati érmünket: a finálét a spanyol Angel Ribadomar nyerte, míg az ezüstért Devecseri Ádám vívott sikeres harcot a cseh Lukas Korandával. A futószakaszok nélküli maratoni versenyen Devecseri szinte síkvízi csatát folytatott cseh riválisával szemben, és végül két tizedmásodperccel előtte ért a célba. A másik magyar kenus, Lantos Ádám a 10. helyen zárt.

A férfi ifi kajakosoknál Kulifai Tamás az ötödik, Hamar Péter a tizenegyedik helyen végzett. Ebben a futamban egy négyes boly elhúzott a mezőnytől (a győzelmet Grant van der Walt szerezte meg), és Kulifainak már csak arra volt lehetősége, hogy a második csoport élén végezzen.

Eredmények, ifjúságiak (a táv 21,83 km), fiúk:
K-1: 1. Grant van der Walt (dél-afrikai) 1:25:02.466 ó, 2. Emil Star (dán) 1:25:13.740, 3. Barry Watkins (ír) 1:25:16.926, ...5. Kulifai Tamás 1:26:07.470, ...11. Hamar Péter 1:27:30.030

C-1: 1. Angel C. Ribadomar (spanyol) 1:37:45.656, 2. Devecseri Ádám 1:37:52.842, 3. Lukas Koranda (cseh) 1:38:52.644, ...10. Lantos Ádám 1:46:37.722

lányok:
K-1: 1. Hegyi Zomilla 1:34:18.325, 2. Havas Eszter 1:34:19.333, 3. Jessica Walker (brit) 1:34:20.473