Vágólapra másolva!
Január 30. és február 2. között 15 ország részvételével Budapesten rendezik meg a női tenisz Fed-kupa Euro-Afrikai Zóna I. csoportjának küzdelmeit. Ezt Patay László, a magyar szövetség vezetője jelentette be az esemény keddi sajtótájékoztatóján, melynek a versenyt is vendégül látó Syma Sport- és Rendezvényközpont adott otthont.

A világelső és címvédő belga Justine Henin győzelemmel kezdett a madridi női tenisz-világbajnokságon: két játszmában verte az orosz Anna Csakvetadzét.

A belga klasszis fölényesen nyerte az első szettet, a másodikban riválisa összeszedte magát és fej fej mellett haladtak a rövidítésig. A hajrában azonban Csakvetadze egyet hibázott és ez végzetes volt számára.

A másik ágon a hatodik helyen kiemelt orosz Marija Sarapova győzelemmel kezdett, miután két játszmában nyert a szlovák Daniela Hantuchova ellen.

Eredmény, Sárga csoport:
Henin (belga, 1.) - Csakvetadze (orosz, 7.) 6:1, 7:6 (7-4)

Vörös csoport:
Sarapova (orosz, 6.) - Hantuchova (szlovák, 8.) 6:4, 7:5

A nyolc játékos két négyes csoportban küzd a továbbjutásért: a sárgában Henin és Csakvetadze mellett a szerb Jelena Jankovic és az amerikai Serena Williams kapott helyet, míg a vörös kvartettben Kuznyecova, Sarapova, Ivanovic és Hantuchova lép pályára.

A csoportok első és második helyezettjei jutnak az elődöntőbe, majd a szombati keresztbejátszás győztesei kerülnek a fináléba. A végső sikerért egymillió dollár és 750 világranglista-pont jár, de még a csoport negyedik helyezettje is százezer dollárral és 105 ponttal lesz gazdagabb.

A hárommillió dollár összdíjazású nyolcas torna második mérkőzését az orosz Marija Sarapova és a szlovák Daniela Hantuchova vívja, majd késő este a Szvetlana Kuznyecova (orosz)-Ana Ivanovic (szerb) párharccal zárulnak az első nap küzdelmei.