Vágólapra másolva!
Tavaly minden idők leghosszabb teniszmeccsét játszotta egymással az amerikai John Isner és a francia Nicolas Mahut Wimbledonban. Az angol nyílt bajnokság első fordulójában Isner 665 perc, azaz tizenegy óra, öt perc játék után döntő szett 70:68-ra diadalmaskodott. A visszavágásra ugyanott kerülhet sor, az idei sorsolás ugyanis ismét összehozta őket.

Az angol nyílt teniszbajnokság első fordulójában ismét összekerült egymással az amerikai John Isner és a francia Nicolas Mahut, akik egy évvel ezelőtt történelmi mérkőzésen, tizenegy óra, öt perc játék során tudták csal eldönteni a továbbjutást. Akkor Isner 6:4, 3:6, 6:7, 7:6, 70:68-ra diadalmaskodott.

A keddi nyitány helyszíne még nem ismert, a szervezők nem jelölték ki, melyik pályára teszik az összecsapást, de a britek elsőszámú teniszezője, Andy Murray Twitter-oldalán már jelezte, a tavalyi heroikus küzdelem után idén centerpályát érdemelnének a felek.

Isner elárulta, tavalyig nem ismerték egymást Mahuttal, de a drámai meccs óta jó barátok lettek. "Wimbledon előtt egy szót sem váltottunk egymással, azóta viszont gyakran beszélünk, már tudom, hogy nagyon jó srác" - nyilatkozta.

Ez történt tavaly:
Wimbledon, férfi egyes, 1. forduló:
John Isner (amerikai, 23.) - Nicolas Mahut (francia) 6:4, 3:6, 6:7 (7-9), 7:6 (7-3), 70:68
Ászok:
112 - 103
Kettős hibák: 10 - 21
Ki nem kényszerített hibák: 52 - 39
Nyerő ütések (ászokkal együtt): 246 - 244
Kihasznált bréklabdák: 2/14 - 1/3
Megnyert pontok: 478 - 502
Leggyorsabb szerva: 229 km/óra - 205 km/óra
Első szervák átlagos sebessége: 197 km/óra - 189 km/óra
Második szervák átlagos sebessége: 179 km/óra - 161,6 km/óra



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!