Pert indított korábbi edzője ellen az egykori világcsúcstartó úszónő

2012 Charlotte UltraSwim Grand Prix Swimming GettyImageRank2
CHARLOTTE, NC - MAY 13: Ariana Kukors prepares to compete in the women's 200m IM final during the 2012 Charlotte UltraSwim Grand Prix at Mecklenburg County Aquatic Center on May 13, 2012 in Charlotte, North Carolina. Streeter Lecka/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Szexuális zaklatás vádjával indított pert korábbi edzője, Sean Hutchison, valamint az amerikai szövetség ellen Ariana Kukors Smith világbajnok úszó.

A 2009-ben 200 méteres vegyesúszásban vb-aranyérmes sportoló februárban vádolta meg először nyilvánosan egykori edzőjét, aki szerinte 13 évesen kezdte zaklatni, 16 évesen tapogatta és csókolgatta, míg 17 éves korában szexuális együttlétre kényszerítette őt.

- mondta hétfőn újságíróknak a most 28 éves Kukors Smith.

Ariana Kukors 2012-ben Forrás: AFP/2012 Getty Images/Streeter Lecka

Kukors a szövetség mellett ugyancsak beperelte az amerikai válogatott korábbi szövetségi kapitányát, Mark Schubertet, aki - állítása szerint - „elmulasztotta jelenteni a feltételezett gyermekmolesztálást".

„Azzal, hogy az amerikai szövetség semmit nem tett, hagyták, hogy Sean Hutchinson közel egy évtizedig molesztáljon" - jelentette ki Kukors, akinek 2009-ben úszott cápadresszes rekordját éppen Hosszú Katinka döntötte meg a 2015-ös kazanyi világbajnokságon.

A sportági szövetség állásfoglalása szerint 2010-ben felfogadtak egy magánnyomozót, akinek feladata az akkor 21 éves úszónő és 39 éves edzője között fennálló állítólagos kapcsolat felderítése volt.

A nyomozást akkor bizonyíték hiányában lezárták, s mindkét fél tagadta, hogy szexuális viszony lenne közöttük.

Januárban az amerikai tornaszövetség összes igazgatója lemondott a sportágat megrázó zaklatási botrány miatt. Lawrence G. Nassar, az amerikai tornászválogatott korábbi orvosa akkor gyakorlatilag életfogytig tartó börtönbüntetést kapott, mivel 1998 és 2015 között 265 tinédzsert, illetve fiatal nőt, köztük olimpiai érmeseket molesztált. Az áldozatok közül sokan a tornaszövetség felelősségét is felvetették az ügyben, miután szerintük a szervezet nem tett meg minden tőle telhetőt a panaszok kivizsgálására, illetve a visszaélések megakadályozására.