1993, Sheffield, úszó Európa-bajnokság.
Az akkor már négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás az angol városba is abszolút esélyesként érkezett. Nem csoda, hiszen Darnyi gyakorlatilag 1985 óta uralta a vegyesúszó számokat.
Az 1985-ös szófiai felnőtt Eb-n történt bemutatkozása óta nem talált legyőzőre. Két világbajnokságon (1986, Madrid, 1991, Perth) és három Európa-bajnokságon (1985, Szófia, 1987, Strasbourg, 1989, Bonn) nyerte meg a két vegyesúszó szám aranyérmét. Nem mellesleg 1988-ban, Szöulban és 1992-ben, Barcelonában is olimpiai bajnok lett mind a két számban.
A finn Jani Sievinen szinte a semmiből lépett elő,
s az 1993-as sheffieldi Európa-bajnokság 400 méteres vegyesúszó döntője a mai napig emlékezetes marad a számára.
1993. augusztus 4-én rendezték meg a 400 méteres férfi vegyesúszás döntőjét. Az akkor 19 éves Sievinen legfeljebb trónkövetelőnek számított. Senki sem gondolta volna, hogy Darnyinak ez lesz élete legnehezebb 400 vegyese, senki sem gondolta volna, hogy Sievinen csaknem megveri a verhetetlennek hitt magyart, senki sem gondolta, hogy a két úszó között mindössze 27 századmásodperc dönt Darnyi javára és senki sem hitte, hogy a négyszeres olimpiai bajnoknak ez lesz az utolsó versenye.
Darnyi ugyanis a 200 vegyesen már nem indult el, visszalépett. A rosszmájúak szerint azért, mert nem akart kikapni a finn csodagyerektől.
Darnyi visszalépése után Sievinen megnyerte a 200 méteres vegyesúszást az Eb-n, majd innentől kezdve indult el a finn szédületes sorozata. Az 1994-es római világbajnokságon megnyerte a 200 vegyest (ebben a számban Czene Attila a 3. lett), 400 vegyesen kikapott az amerikai Tom Dolantól.
Egy év múlva a bécsi Európa-bajnokságon mind a két vegyesúszó szám aranya a finné lett, így következett el az 1996-os atlantai olimpia.
Sievinen ekkor már világcsúcstartó is volt, egyértelműen a 200 vegyesre koncentrált. Az előfutamban 2.01.05-el a legjobb időt úszta, ezzel a 4-es pályára került. Czene Attila 2.02.10-el a hetedik idővel jutott be a döntőbe, ami az 1-es pályát jelentette neki a fináléban. A többi már sporttörténelem.
Ez volt minden idők egyik legnagyobb magyar úszógyőzelme az olimpiák történetében. Jani Sievinen Atlantában sem lett olimpiai bajnok. Később sem. Ez az ezüstérem jelentette a csúcsot a számára az ötkarikás játékokon.
Jani Siveinen a minap lett 50 éves. Ebből az alkalomból a finn Iltalehti című lap készített vele hosszabb interjút.
Amikor az 1996-os atlantai olimpián elveszítettem a 200 vegyes döntőjét, az interjúzónában valaki azt kérdezte tőlem, hogy az elvesztett finálé és az elbukott aranyérem után haza merek-e menni Finnországba? Mondhatom, csodálatos kérdés volt -
mesélte a lapnak a most 50 éves egykori úszó. "Atlanta előtt a 200 vegyesen 39 versenyen át nem tudtak legyőzni. Persze, hogy úgy érkeztem meg az olimpiára, hogy nyerni akarok. Czene Attilát jól ismertem, mert számos versenyen úsztam ellene, s addig mindig legyőztem.
Atlantában a döntő reggelén úgy éreztem, hogy fizikailag nem vagyok rendben. Régóta bennem volt ez az érzés, talán az 1994-es római vb-arany után kezdett el minden elromlani.
Öt centiméterrel kaptam ki Czene Attilától az olimpiai döntőben. Öt centiméter. Ez azért elég sokat elmond.
Jan Sievinen a délfinnországi Nummela városkájában kezdett el úszni 1979-ben, amikor a településen megnyitották az uszodát. "Apámat kérték fel ott edzőnek, így vele kezdtem el a sportágat. Apámnak semmi úszómultja nem volt. Kézikönyveket olvasgatott, abból képezte magát. Néha egy-egy filmet is kapott, akkor beült a moziba és azt vetítették neki. Nekem tökéletesen megfelelt, hogy az apám volt az edzőm. Jól dolgoztuk együtt. Olykor persze kirobbant közöttünk egy-egy nagy vita. Apám szerint nem tettem meg mindent a siker érdekében, én nem így gondoltam. Ebből aztán nagy veszekedések lettek" - emlékezett nevetve Sievinen. "Azért csak nyertem 5 világbajnoki és 12 Eb-aranyérmet. Szóval, csak vittem valamire.
Kilenc évig volt enyém a 200 méter vegyes világrekordja. Ezt Michael Phelps vette el tőlem.
Az 1988-as szöuli olimpiát a tévében néztem meg, ekkor jött a vágy, hogy én is olimpiára akarok menni. Apám értékelte a lelkesedésemet, de azt is látta, hogy vissza kell fogjon. 16 évesen éreztük azt, hogy ebből lehet valami. 18 évesen jutottam el életem első olimpiájára, a barcelonai játékokra. A 200 méter vegyesen negyedik lettem, két magyar is előttem végzett, Darnyi Tamás és Czene Attila. Atlanta után már nem tudtam magam felpörgetni. Sydney és Athén is csalódás volt a számomra.
Ha az olimpiákra gondolok, mindig nagyon rossz érzés fog el. Az olimpián ugyanis csak a győztesekre emlékeznek. Én pedig nem lettem olimpiai bajnok.
Sievinen édesapja nyomdokaiba lépett és edző lett belőle. "Nagy szenvedélyem a finn úszósport fejlesztése. Járom az országot, úszókat és edzőket tanítok. Az országban 7000 versenyúszó van, ez nem nagy szám, ebből kellene megtalálni a jövő nagy bajnokait. Nem könnyű feladat. Azt vettem észre, hogy inkább a lányokat érdekli ez a sportág, a fiúk inkább hokizni mennek vagy fociznak."
Sievinen 50. születésnapja után azt mondta: hálás azért, amit elért. "Most feltettük a lemezjátszóra a B-oldalt" - mondta nevetve. "Jöhet a következő 50 év.
Az agyam még mindig olyan, mintha 20 éves lennék, csak a testem emlékeztet arra, hogy 50 lettem.
Minden nap eljárok futni. És persze úszom is egy kicsit."