Vágólapra másolva!
Kezdetben óriási ötletnek tűnt, hogy a 2024-es párizsi olimpián a triatlonversenyzők és a hosszútávúszók a Szajnában ússzanak. A franciák azt ígérték: tiszta lesz a várost átszelő folyó vize. Most már tudni lehet, hogy ebből semmi sem valósul meg.

Mindenki meghökkent, amikor kiderült, hogy a 2024-es párizsi olimpián a triatlon úszószámát, valamint a hosszútávúszást a várost átszelő folyóban, a Szajnában rendezik meg. Akik jártak már a francia fővárosban, tudják, hogy 

a Szajna vizének állapota, tisztasága messze van az ideálistól. 

Az olimpián az egyes sportágakat az adott sportág nemzetközi szövetségei rendezik. Azaz a Nemzetközi Triatlon Szövetség hozzájárulása nélkül nem lehetne a súlyosan szennyezett folyóba küldeni a versenyzőket. Az eredetileg jó ötletnek tűnő gondolatot egyre többen s egyre hevesebben bírálják. Pár nappal ezelőtt három francia szakember kajakkal ment végig a Szajna párizsi szakaszán, hogy megnézzék, mi a helyzet a folyó tisztaságával. A kajak oldalára nejlonharisnyát erősítettek, mert az a legkisebb szemetet is felfogja. 

Mondanunk sem kell, a harisnya megtelt szeméttel, amelyet azután laboratóriumba vittek elemzésre. 

Az eredmény nem meglepő, ellenben megdöbbentő. 

OLYMPICS DAYS PARIS 2017 - DAY 2
Evezni lehet a Szajnán. Úszni?
Fotó: DPPI via AFP

Az összegyűjtött szemétben, illetve a Szajna vízmintájában hemzsegnek a coli baktériumok. A megengedett felső határérték két és félszerese jelenleg az, amit ki lehetett mutatni a folyóvízből. Dan Angelescu, a Fluidion vezérigazgatója  szerint azonban ez a tény önmagában nem feltétlenül jelenti majd azt, hogy a versenyzőket nem lehet a Szajnába engedni. Ugyanakkor hozzátette, hogy akár egy kisebb eső is azt eredményezheti, hogy a vízben jelentősen megemelkedhetnek a coli-baktériumok. Dan Angelescu természetesen egy nesze semmi, fogd meg jól nyilatkozatot is tett, amelynek a lényege az hogy

 lehet úgy úszni a szennyezett vízben, hogy az ember ne kapjon fertőzést és lehetséges, hogy a fertőzést nem lehet elkerülni.

Ezzel aztán tényleg okosabb lett az ember.

A közbizalom növelésének érdekében a francia elnök, Emmanuel Marcon azt találta ki, hogy úszni fog a Szajnában. A politikus ezzel azt akarja bizonyítani, hogy nem veszélyes a Szajna vize. Ehhez az akcióhoz Párizs polgármestere is lelkesen csatlakozott. Azt még nem tudni, mikor kerül sor a nagy attrakcióra. 

A párizsi olimpián a triatlon és a hosszútávúszás versenyszámait a Szajnában akarják megrendezni
Fotó: AFP 

A párizsi olimpián a hosszútávúszó versenyeket augusztus 8-án és 9-én rendezik meg a Szajnában. Ennek a versenynek a rajtját a Sándor-híd mellett tervezik. Ami a traitlont illeti, július 30, 31 és augusztus 5. a három versenynap. 

Mindkét számban lesznek magyar indulók, sőt, a férfi hosszútávúszásban Rasovszky Kristóf révén magyar aranyesélyese is lesz a számnak.

A szennyezés miatt a hosszútávúszók párizsi Világkupa-versenyét meg sem lehetett rendezni. Ugyancsak pórul jártak a triatlonosok, mert az ő előolimpiai versenyükön sem lehetett a Szajnába engedni a sportolókat. Ezért a triatlon előolimpián csak két számban, kerékpározásban és futásban versenyezhettek az indulók. 

A Magyar Triatlon Szövetség egy korábban kiadott nyilatkozatában jelezte, hogy aggodalommal figyeli a Párizsban történteket. Arról egyelőre nincs hír, hogy baj esetén milyen B-tervvel állnak elő a szervezők. Már akkor, ha a fekáliával teli Szajnába tényleg nem lehet embereket, sportolókat beengedni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!