Vágólapra másolva!
Eddig csak a számok mutatták, hogy valami nincs rendben: női kajakban az elérhető hat olimpiai kvótából csak négyet szerzett meg Magyarország. Csütörtök délelőtt azonban a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta Facebook-bejegyzésében a problémák hátteréről írt a saját nézőpontjából. Kozák Danuta kifakadásának fő célpontja Csipes Ferenc.

Kozák Danuta hat olimpiai bajnoki címmel a háta mögött, két év szülési szabadság után is visszatért, hogy Párizsban tovább bővítse éremgyűjteményét. Az elmúlt évtizedekben fő sikerszakágnak számító női kajakban azonban nincs minden rendben. Sőt, ha Kozák Danuta csütörtöki Facebook-bejegyzéséből indulunk ki, akkor ennél erősebb megfogalmazás is felvetődhet, írja a Magyar Nemzet.

Kozák Danuta a női kajak egyesek 500 méteres versenyének előfutamában, ahol bejutott a döntőbe
Kozák Danuta megdöbbentő vallomást tett
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A bejegyzésben Kozák Danuta arra hívja fel a figyelmet, hogy „Csipes Ferenc kb 3 hete bomlasztja és idegeli a tájékoztatót megnyert csapathajók versenyzőit, beleértve a sajátjait és a saját lányát is”. A kifakadás azzal kezdődik, ahogy a sportoló leírja, hogyan sértegette őt „erősen befolyásolt állapotban” az edző.

Az, hogy Kozák Danuta és Csipes Ferenc nem éppen harmonikus a viszony, nem új keletű, az viszont különös, hogy a kajakos éppen most állt elő a vádakkal.

Kozák Danuta a hazai válogatón éppen a kritizált szakember lányával, Csipes Tamarával indult párosban, a szegedi olimpiai pótkvalifikációs versenyen viszont nem állt rajthoz. Magyarország az elérhető hat női kajakos kvótából csak négyet szerzett meg a párizsi olimpiára.

Kozák – akinek személyes edzője a férje, Somogyi Béla – hangsúlyozta a bejegyzésben, hogy a hazai olimpiai válogatón egyesben, párosban és négyesben is hajóba ül, és szerinte még mindig ő a legjobb hazai vezérevezős.

Kozák Danuta posztja nem marad válasz nélkül

A Magyar Nemzet információi szerint a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság hamarosan közleményben reagál Kozák Danuta bejegyzésére. Frissítés: a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közleménye itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!