Vágólapra másolva!
Szombaton összecsap egymással a két veretlen bajnok, a brit Tyson Fury és az ukrán Olekszandr Uszik a profi ökölvívás nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzésén. A Szaúd-Arábiában rendezendő csúcsrangadó előtt Uszik csapata hivatalos feljelentést tett.

Szombaton éjszaka lép ringbe az évszázad mérkőzésének beharangozott meccsen a jelenkor két legjobb bokszolója a vitathatatlan nehézsúlyú világbajnoki címért. Mindkét harcos veretlen még, a 2012-es, londoni olimpián aranyérmes, amatőrként világ- és Európa-bajnok Uszik a Bokszvilágszövetség (WBA), a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), a Bokszvilágszervezet (WBO) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO), míg brit Fury a Bokszvilágtanács (WBC) nehézsúlyú övét teszi kockára. 

Tyson Fury, Olekszandr Uszik
Összecsap a nehézsúly két veretlen bajnoka, Olekszandr Uszik és Tyson Fury
Fotó: AFP

A történelmi csatához közeledve egyre fokozódik a feszültség, és a készülődést egy egészen furcsa közjáték zavarta meg. A Sky Sports beszámolója szerint Uszik csapata hivatalos panaszt tett a rijádi mérkőzésen használni kívánt ringvászonra. Az ukrán csapatának egyik tagja a csütörtöki nyílt edzésen megnézte a vászont, és aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy négy részből van összevarrva a szövet. Uszikék szerint a varrás mélysége (1 milliméter) és szélessége botlásveszélyes.

A panaszt a szervezők vizsgálni fogják. A hibát vagy orvosolják, vagy Usziknak el kell fogadnia, de kevés esély van arra, hogy egy ilyen jellegű probléma miatt veszélybe kerüljön a régóta várt csúcsrangadó – írja a profiboksz.hu.

Az egyelőre kérdéses, hogy valódi problémáról van szó, vagy csak Uszik ezzel a taktikai elmejátékkal próbálta meg kizökkenteni ellenfelét az utolsó pillanatban.

Usyk már volt vitathatatlan bajnok; ezt a megtiszteltetést akkor érte el, amikor 2018-ban Murat Gassiev felett aratott győzelmével mind a négy cirkálósúlyú övet megnyerte.

Érdekesség, hogy anno a 2015-ös, Wladimir Klitschko elleni mérkőzésének délutánján, nagyjából 7 órával az összecsapás előtt Furyék is reklamáltak hasonló témában, ugyanis túl puhának, szivacsosnak érezték a düsseldorfi szorítót, emiatt kilátásba helyezték, hogy nem állnak ki a találkozóra, ha így marad. A Klitschko team végül belement Furyék követelésébe, az meccs végeredményét pedig mindenki ismeri. 

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!