Vágólapra másolva!
Szlovákiai lapértesülések szerint nem elképzelhetetlen, hogy Pinte Attila, a Ferencváros szlovák válogatott labdarúgója az orosz élvonalban szereplő Sinnyik Jaroszlavl csapatához szerződik. A tranzakciót csupán egy még ismeretlen, de nagyon kedvező moszkvai ajánlat befolyásolhatja.

Érdekes információval rukkolt elő a pozsonyi Új Szó: a lap értesülés szerint Pinte Attila iránt az orosz labdarúgó-bajnokság újonca, a Sinnyik Jaroszlavl érdeklődik. A Cipruson túrázó magyar bajnok csütörtökön éppen az orosz klub ellen lépett pályára és 1-1-es döntetlent ért el, a gólt Zombori szerezte. Érdekesség, hogy az oroszok kérésére Pinte jobbhátvédként szerepelt. A hírek szerint a két klub anyagi álláspontja nem áll messze egymástól, ám a középpályás szerint akad még egy komoly kérő.

"Egy moszkvai klubról van szó, melynek nevét én sem ismerem. Annyit azonban tudok, hogy szerződésajánlatuk felülmúlja a jaroszlavliakét. A moszkvaiak állítólag kétszer már figyeltek is bajnoki meccsen a saját posztomon, és támadó középpályásként tartanának rám igényt" - nyilatkozta Pinte az Új Szóban. Jelen pillanatban öt fővárosi csapat szerepel az orosz ligában, a CSZKA, a Dinamo, a Lokomotív, a Torpedo és a Szpartak - azaz közülük kerülhet ki az ismeretlen kérő.

Amennyiben mégis a Sinnyik lenne a befutó, Pinte az együttes negyedik légiósa lenne a tadzsik védő, Fuzajlov, a fehérorosz középpályás Kulcsij és az üzbég csatár Siselov mellet. Oroszországban az átigazolási időszak február 15-én végződik, a bajnoki nyitány kezdete március 8-a - ekkor a Sinnyik a Szaturn Ramenszkojét fogadja.

Pincési László

Ajánlat:

Hét magyar futballklub készül Cipruson

Korábban:

Hrutka János marad az Üllői úton

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!