Vágólapra másolva!
Erősítésekről tárgyal, ám egyelőre csak gyengül a kupagyőztes Újpest. A focicsapat többségi tulajdonosa, Lukács Ferenc elmondta, hogy az MTK-tól kölcsönzött Pető Zoltán már elköszönt, visszatér eredeti klubjához, mint ahogyan a szintén MTK-s Erős Károly is valószínűleg elmegy Újpestről. Herczeg Miklós korábbi klubját, a Győrt választotta, igaz, az ETO-tól érkezik is játékos: a középpályás Farkas Balázs 2005-ig szóló szerződést írt alá.

Egyelőre bizonytalan Robert Vagner és Lőw Zsolt sorsa, hiszen mindkettejüket a Cottbus vinné, csak még nincs megegyezés. Lukács szerint "csomagban" kínálták a két újpestit a németeknek, s mindkét játékos tárgyalt is a cottbusi vezetőkkel, de csak Lőw tudott megegyezni, egyelőre ő is csak elméletben. Ráadásul ügyében még a két egyesületnek is meg kellene egyeznie. Vagner pedig - miután járt Cottbusban - kijelentette, jól érzi magát Újpesten, nem megy sehova.

Ugyanakkor szó van a volt újpesti válogatott csatár, Kovács Zoltán hazatéréséről. Kovács vasárnap utazik vissza francia csapatához, a Chateauroux-hoz, és csak utána kezdődnek a tárgyalások.

A lejárt szerződésű Túlio, Pest Krisztián és Danut Frunza játékára nem tart igényt a klub, ők valamennyien szabadon igazolhatóak. Ugyanakkor néhány, az utolsó fordulókban már bemutatkozott fiatalnak - Geri Tamás, Vanczák Vilmos, Lettrich Dániel, Cseri Gergő, Bóér Gábor - valószínűleg szerződést kínál a klub.

Kiss László

Ajánlat:

A Borsodi Liga végeredménye

Korábban:

Fórum:

Hajrá Lilák!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!