Vágólapra másolva!
A címvédő Valencia Angulo találatával a 96. percben egyenlített Malagában a spanyol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában.

Zidane-nak a technikáját, Figónak a sebességét és a cseleit, Roberto Carlosnak a bal lábát, azt a "bombát", Raúlnak pedig az ügyességét fogadnám el. Ezt Ronaldo, a Real Madrid brazil klasszisa mondta az ABC című lapnak. A négyoldalas interjúban, amely a 26. születésnapján jelent meg, a világbajnok támadó még hozzátette: mindig is úgy tekintett jelenlegi klubjára, mint a legjobbra. "Az az érzésem, hogy jól fogom érezni magam ebben a csapatban. Számomra egyre világosabb, hogy bőven lesz alkalmam gólt rúgni, mert állandóan kapom majd a labdákat jobbról, balról és hátulról."

Az ABC szakértője a beszélgetés során megemlítette, hogy Ronaldo szinte mindig mosolyog, s ez alól csak az az időszak volt a kivétel, amikor az Internazionaléban játszott. "Milánóban nyomasztott valami, amiről egyelőre nem beszélhetek" - fogalmazott a kisebb sérülése miatt csak szerdán bemutatkozó támadó, aki távozásának okáról állítólag hallgatást ígért az Inter elnökének. "Számomra világos, hogy nem vagyok áruló, most azonban még nincs itt az ideje, hogy elmagyarázzam, valójában mi is történt. Ígéretet tettem, és állom a szavam" - tette hozzá sejtelmesen, reagálva egyben az olasz sajtónak a klubcserét illető éles hangvételű bírálataira.

Az ABC riportere emlékeztetett arra, hogy a brazil klasszis már a sikerrel végződő világbajnokság előtt jelezte: el szeretne menni. "A vezetőség és konkrétan az elnök is tudta, hogy mi a bajom" - mondta, majd arra a kérdésre, hogy Hector Cúper edzővel nem jött-e ki, először nem válaszolt, később pedig kijelentette: nem mondhatja meg.

A Madridban várható szerepléséről úgy nyilatkozott, hogy minden valószínűség szerint sikeres lesz. "Nagyon nagy kedvem van játszani. Technikás vagyok, mint általában a brazilok, ugyanakkor gyors és erős is, mint az európaiak, így minden esélyem megvan arra, hogy a sérülésemet követő hosszú kihagyás után ismét kiváló formába lendüljek. Az első lépést már a világbajnokságon megtettem."

Ronaldo egyébként vállalja a játékot a Genk elleni szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésen, s a hír hallatán János Károly spanyol király is bejelentkezett a Santiago Bernabeu-stadionba.