Vágólapra másolva!
Lothar Matthäus, a magyar válogatott szövetségi kapitánya keretet hirdetett a február 2-án Isztambulban rendezendő Magyarország - Szaúd-Arábia barátságos mérkőzés előtt.

Bár a magyar labdarúgás hosszú évek óta adós a komoly eredményekkel, a közvélemény továbbra is reménykedve várja, hogy végre valami nagyot alkossanak az aranylábúak. Jól példázza ezt szavazásunk eredménye: kérdésünkre, hogy a 2005-ös esztendőben milyen sportsikernek örülne, ugyanis a válaszadók majdnem fele a Matthäus-csapat eredményes vb-selejtezőjét jelölte meg.

A kajak-kenu hagyományosan sikersportágnak számít, a tavalyi athéni diadalmenet után (3 arany, 1 ezüst, 1 bronz), idén a poznani Eb-n és a zágrábi vb-n is magasak az elvárások Janics Natasa és társaival szemben. Olvasóink több mint egynegyede 2005-ben is sokat vár a kajak-kenusoktól, minden fronton.

2004-ben a profi bokszolóink is remekeltek, és 870-en úgy gondolták, hogy ne legyen ez másképp 2005-ben sem, Erdei, Kótai és a többiek remélhetőleg inkább adják, mint kapják majd a pofonokat. Sokan úgy vélték, hogy a Ferencváros csapata óriási sanszot szalasztott el nyáron, amikor az otthoni 1-0-s győzelem után nem sikerült kivívni a továbbjutást a Sparta Praha ellen, és ezzel a csehek jutottak a Bajnokok Ligája főtáblájára.

Éppen a zöld-fehérek azok, akik az eddigi egyetlen magyar részvételt jegyzik, még 1995-ben, azóta nem sikerült túlélnie az aktuális bajnoknak a selejtezőt, érthető, ha az örök optimisták akkor lennének a legboldogabbak, ha idén végre lenne kiért szorítani az elitcsapatok között.

A szavazás végeredménye:
1. A Matthäus-csapat eredményes vb-selejtezőjének 3206 48,6%
2. Kajak-kenu-aranyaknak minden fronton 1755 26,6%
3. Profi bokszolóink diadalmenetének 870 13,2%
4. Magyar csapatnak a BL-csoportkörben 768 11,6%