Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Liga (MLL) csütörtökön kizárta a Borsodi Ligából a Bp. Honvéd csapatát, mert a megadott határidőig nem rendezte pénzügyi vitáját korábbi edzőjével, Tornyi Barnabással. Ez azt jelenti, hogy a pillanatnyi helyzet szerint az MTK szabadnapos lesz a hetedik fordulóban.

A Bp. Honvéd után a Ferencváros kapott felszólítást a Magyar Labdarúgó Ligától (MLL), hogy rendezze tartozását. A zöld-fehér klubnak három napon belül kell kifizetnie volt játékosát, a szlovén válogatott Adem Kapicot.

Tepszics Ignác péntek délután egyeztetett a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és Magyar Labdarúgó Liga (MLL) vezetőivel. A ferencvárosi sportigazgató azt mondta, hogy a zöld-fehér klubnak hétfőn éjfélig letétbe kell helyeznie azt az összeget, amit egykori játékosa, Adem Kapic eddig nem kapott meg.

"Természetesen eleget teszünk a szövetség és a liga kérésének. Azért tartottuk szükségesnek az egyeztetést, mert szerettük volna tájékoztatni az illetékeseket arról, hogy a Kapic-ügy még nincs jogerősen lezárva."

A szlovén játékos három és fél évig játszott a zöld-fehéreknél, szerződése június 30-án járt le. A futballista azért jelentette fel a Ferencvárost, mert nem kapta meg azt az összeget, amely a szerződésében szerepel. A ferencvárosiak szerint Kapic többször is szerződésszegést követett el, és a futballista megkapta azt a pénzt, ami neki jár.

(MTI) / [origo]