Vágólapra másolva!
A svájci bajnokságban az utóbbi években rangadónak számító FC Basel-Grasshoppers mérkőzést egy tizenegyesgól döntötte el, így a baseliek immár 51 mérkőzés óta veretlenek hazai pályán. Izraelben a Maccabi Haifa, Törökországban pedig a Fenerbahce győzelmi sorozata szakadt meg, a franciáknál azonban még két széria is tart: a Lyon ebben a szezonban még nem kapott ki, a Strasbourg pedig még nem nyert.

A helvét pontvadászatot az utóbbi évekbena FC Basel rendre nagy fölénnyel nyerte, és a címvédő most is vezette a tabellát a 17. forduló előtt, így a Grasshopper-Club elleni rangadónak a szokottnál is nagyobb volt a tétje. A Szöcskék sem tudták azonban megállítani a baselieket, akik így már nyolc ponttal vezetnek a második helyen álló FC Zürich előtt, ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet is játszottak. 2000 óta a svájci bajnoki címet csak két csapat hódította el: a Grasshoppers vagy az FC Basel, előbbi kétszer, utóbbi pedig háromszor diadalmaskodott, és az elmúlt két esztendőben egyaránt a báseliek végeztek az élen. Nem csoda, hogy a két együttes összecsapása számít a legnagyobb rangadónak, különösen Baselben játszottak remek mérkőzéseket egymással a csapatok. A legutóbbi öt FC Basel-Grasshopper Club bajnokin összesen 29 gól született, az eredmények között akadt 2-2 (kétszer is), 5-1, 8-1 és 4-1 is. Mint ebből is látható, azért elsősorban a baseliek győztek, és a bajnokcsapat immár ötven mérkőzés óta nem kapott ki hazai pályán a pontvadászatban - utolsó vereségét pedig még 2002 decemberében éppen a Szöcskéktől szenvedte el. A Grasshoppernél most nagyon fogadkoztak, hogy véget vetnek ennek az elképesztő szériának, és a mérkőzés pikantériáját tovább fokozta, hogy a zürichiek edzője, Hanspeter Latour korábban a Basel pályaedzője, Christian Gross asszisztense volt.

A vendégektől sérülés miatt hiányzott a brazil csatár, Eduardo, míg a hazaiaknak az eltiltot védőt, Boris Smiljanict kellett pótolniuk. A meccs viharosan kezdődött, hiszen a Basel már a 85. másodpercben tizenegyeshez jutott: a svájci utánpótlás-válogatott középpályást, David Degent szerelték szabálytalanul a tizenhatoson belül, és a jogosan megítőlt büntetőt az argentin Matías Delgado értékesítette - ez volt a 11. gólja a szezon során. Érdekes módon azonban a bekapott gól mintha felszabadította volna a vendégeket, akik sokkal jobban futballoztak, sorra vezették a veszélyes támadásokat, azonban nem volt szerencséjük: a 28. percben Demba Touré a kapufára fejelt, a kipattanót pedig a csapatkapitány Ricardo Cabanas a lécre bombázta. A Basel láthatóan fáradt volt a hétközi, Tromsö IL elleni UEFA-kupa-mérkőzés óta, amelyet a svájciak kétgólos hátrányból felállva nyertek meg 4-3-ra. Christian Gross a második félidőben cserékkel próbált frissíteni, de továbbra is a Grasshoppers maradt fölényben, a szerencsével viszont továbbra is hadilábon állt: Torué megint a kapufát döngette meg. A Szöcskék egy pontot mindenképpen megérdemeltek volna, de végül 1-0-ra kikaptak, vagyis a Basel immár 51 mérkőzés óta vereten hazai pályán a bajnokságban - és már csak egy meccs szükséges ahhoz, hogy beállítsák a klubrekordot, amit még 1968 és 1972 között állítottak fel.

A bajnokság 17. fordulójának másik szenzációját az FC St. Gallen szolgáltatta, amely öt mérkőzés óta nyeretlen volt, ám sikerült megszakítania ezt a negatív sorozatot, nem is akárhogyan: a Neuchatel Xamax ellen 7-1-re nyert a gárda! Pedig a szünetben még csak 3-1 volt az állás, azonban a hajrában a vendégek teljesen összeomlottak, és az utolsó negyedórában a St. Gallen további négy találatot szerzett. A Xamax helyzetét persze nem könnyítette, hogy a neuchateli gárda két öngólt is vétett. Ezzel a súlyos zakóval egyébként a Neuchatel visszaesett az utolsó helyre, és bár egy meccsel kevesebbet játszott a többieknél, a klubnál valószínűleg nem sokat várnak attól az elmaradt meccstől, hiszen azon a Basel lesz az ellenfél...