Vágólapra másolva!
A címvédő Bayern München nagy csatában egy góllal nyert az Eintracht Frankfurt ellen a labdarúgó német kupa döntőjében és története során tizenharmadik alkalommal hódította el a serleget.

A rostocki bíróság jogerősen összesen 20 ezer euró (5,2 millió forint) pénzbírságot szabott ki három futballszurkolóra, akik 2003. október 25-én a Hansa Rostock-Hertha BSC bajnoki mérkőzésen berohantak a pályára.

A bíróság indoklása szerint a drukkerek megzavarták a közrendet, cselekedetükkel veszélyeztették egy sportesemény zavartalan lebonyolítását.

A június 9-én kezdődő németországi világbajnokság szervezőbizottsága üdvözölte a határozatot és közleményt adott ki, melyben felhívja a figyelmet, hogy a rostocki bíróság ítélete alapján minden, engedély nélkül pályára lépő drukker ellen feljelentést tesz.

A szurkolók az utolsó szó jogán azzal védekeztek, hogy a rendezési hiányosságok miatt jutottak be a játéktérre, ha jól meg lett volna szervezve a találkozó biztosítása, akkor nem tudják elhagyni a szektorukat.

Hans-Georg Eckert, a tárgyalást vezető bíró nem fogadta el ezt az érvelést. "Ez olyan, mintha a tetten ért bolti tolvaj azzal védekezne, hogy ha az üzlet tulajdonosa jobban vigyáz az áruira, akkor nem vitt volna el semmit."