

Megbüntette az UEFA a Fradi Európa-liga-ellenfelét
Az AS Roma sem úszta meg szankció nélkül a szurkolói botrányt.
Az AS Roma sem úszta meg szankció nélkül a szurkolói botrányt.
Olyan játékos volt az egyik főszereplő a német sajtóban, aki nem is volt ott a stadionban.
A Ferencváros új vezetőedzője azt is elmondta, miben fog fejlődni a magyar bajnok a következő El-meccsre.
56 000 ember előtt lépett pályára a magyar bajnok.
Le kellett cserélni az első félidőben a Ferencváros kapusát.
A vereség ellenére a magyar bajnokcsapat még mindig továbbjutó helyen áll az Európa-ligában.
Úgy tűnik, az ír szakember megtalálta az ideális kezdőcsapatát.
A 19 éves magyar focista a Frankfurt sikerének titkáról is beszélt.
Az Európa-liga hetedik csoportmeccse jön a zöld-fehéreknek.
A 19 éves focista és legendás édesapja is elmondta, hogy mit vár a csütörtöki Európa-liga-meccstől.
A Fradi sportigazgatójának több kellemes emléke is van Frankfurtból.
Hivatalos lett: 75 millió euróért megvették őt a Premier League-ből.
Az eltiltott tréner elmondta azt is, mit gondol Robbie Keane-ről.
Máté Csaba szerint a Frankfurtnak komolyan kell vennie az El-meccset.
Továbbra is szenved a Bundesligában a tavalyi BL-döntős.
A Fradi El-ellenfele és a címvédő Bayer Leverkusen is otthon tartotta a három pontot.
Meglepő vereség mellett az edzőjét is elveszítette a német sztárcsapat.
Szeptember óta nem lépett pályára a Fraditól átigazolt magyar focista.
A 19 éves magyar focista még nem lépett pályára a Bundesligában.
A magyar U21-es válogatott is a fiatal támadó nélkül kezdett új korszakot. A Frankfurt vezérigazgatója részleteket árult el a játékosáról.