Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Vágólapra másolva!
Öt éven belül a harmadik ciprusi tornájára készül a magyar labdarúgó-válogatott, amely ezúttal a csapatépítés jegyében, megfiatalítva veheti fel a harcot hasonló erőt képviselő ellenfeleivel. Várhidi Péter 22 játékossal, köztük öt újonccal vág neki a megméretésnek, kedden 18 órakor a házigazdákkal kezd, majd másnap a Lettország vagy Bulgária következik.

A ciprusi négyes tornán kívül is számos barátságos mérkőzésre és egy Európa-bajnoki selejtezőre sor kerül a hét második, illetve harmadik napján. A keddi programból kiemelkedik az ötszörös világbajnok brazilok és a tavalyi vb-n negyedik portugálok londoni összecsapása. A dél-amerikaiak talán legnagyobb sztárja, Ronaldinho ugyan sérülése miatt nem léphet pályára az Emirates Stadionban, de a már biztosan teltházas (60 ezer néző) találkozón így is garantált a közönség szórakoztatása.

Szerdán több, a világ élvonalához tartozó gárda is pályára lép: a vb-ezüstérmes franciák Argentínát, a vb-harmadik németek pedig Svájcot fogadják, várhatóan a holland-orosz és az angol-spanyol csata is színvonalas játékot hoz majd.

A magyarokkal azonos Eb-selejtezős csoportban szereplő válogatottak közül a görögök a dél-koreaiakkal, a moldávok a világbajnok olaszok visszalépése miatt velük "vigasztalódó" románokkal, a törökök a grúzokkal, a máltaiak az osztrákokkal, a norvégok pedig a horvátokkal találkoznak. A hétközi program egyetlen tétmérkőzésén Írország San Marino vendégeként lép pályára az Eb-kvalifikáció D csoportjában.

a műsor:
kedd:
Mali - Litvánia, Párizs 19 ó
Ausztrália - Dánia, London 20.45
Észak-Írország - Wales, Belfast 20.45
Brazília - Portugália, London 21
Görögország - Koreai Köztársaság, London 21

szerda:
Románia - Moldova, Bukarest 17
Izrael - Ukrajna, Tel-Aviv 17.30
Grúzia - Törökország, Tbiliszi 18
Málta - Ausztria, Ta'Quali 18
Egyiptom - Svédország, Kairó 19
Németország - Svájc, Düsseldorf 20
Horvátország - Norvégia, Rijeka 20.15
Szlovénia - Észtország, Celje 20.15
Lengyelország - Szlovákia, Jerez de la Frontera 20.30
Belgium - Csehország, Brüsszel 20.30
Hollandia - Oroszország, Amszterdam 20.30
Anglia - Spanyolország, Manchester 21
Franciaország - Argentína, Párizs 21

Mindent egy helyen az Eb-ről