Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Vágólapra másolva!
Nem talált ki nagy újdonságot az angol The Telegraph és a World Soccer Magazine, a két sajtóorgánum ugyanis szavazásra kérte olvasóit, hogy megállapítsa, melyik volt minden idők legjobb futballcsapata. A klubok és válogatottak koedukált csatájából természetesen az 1970-ben világbajnoki címet nyert brazilok kerültek ki győztesen, de nekünk sincsen szégyenkeznivalónk, hiszen a második helyen az Aranycsapat zárt.

A dobogó legalsó fokára az 1974-es holland válogatott került, amely majdnem megnyerte a németországi világbajnokságot. Rinus Michels, a "totális futball" képviselője igazi klasszisokból alkothatott maradandót: viszonylag könnyű dolga volt, hiszen 1970 és 74 között csak holland csapat nyerte meg a BEK-sorozatot: először a Feyenoord, majd háromszor az Ajax.

Ugyan nem lehetett ott a vébén Barry Hulshoff és Gerry Mühren, ám Arie Haan, illetve Wim Van Hanegem remekül pótolta őket. A kapuban a veterán Jan Jongbloed remekelt, a mezőnyben olyan klasszisok futballoztak, mint Wim Rijsbergen, Ruud Krol, Wim Suurbier, Wim Jansen, Rob Rensenbrink, Johnny Rep, valamint a briliáns Johan Neeskens és Johan Cruyff.


A csoportmeccsek során Bulgária és Uruguay legyőzése mellett egy svédek elleni iksz állt a csapat neve mellett, majd a középdöntő A csoportjában nemcsak az NDK-t (2-0), hanem Brazliát (2-0) és Argentínát (4-0) is legyőzték a tulipánosok. A döntőben aztán Neeskens korai büntetőjével hiába vezetett Hollandia, Breitner tizenegyesből egyenlített, Gerd Müller pedig már a félidő hajrájában beállította a 2-1-es végeredményt.

Mindent egy helyen az Eb-ről