Élő közvetítés
Románia
ÉLŐ
Ukrajna
Vágólapra másolva!
Noha a Győr két góllal is vezetett a listavezető Budapest Honvéd otthonában, végül egy ponttal távozott a Bozsik Stadionból a labdarúgó Soproni Liga 12. fordulójában. A címvédő Debrecen a kameruni Dorge R. Kouemaha mesternégyesével legyőzte a Sopront.

BFC Siófok - REAC 1-0 (0-0)
Siófok, 1200 néző
vezette: Sulyok
Siófok: Hegedűs - Ambrusz, Kuttor, Forgács, László - Homonyik (Csopaki 90.), Eugene, Nagy L., Kanta Sz. - Gajda, Kozmor (Tusori 86.)
REAC: Szántai - Dinka, Horváth G., Cseri, Sallai (Matondo 83.) - Erős - Kőhalmi, Polonkai, Nagy T. (Virágh 70.) - Nyerges (Rása 41.), Torma
gól: Kanta Sz. (79.)

Mindkét gárda a biztonsági játékra helyezte a hangsúlyt, így alig forogtak veszélyben a kapuk, jobbára a mezőnyben viaskodtak egymással a csapatok az első játékrészben.

A folytatásban a siófokiak alaposan feljavultak, miközben a vendégek lehetőséghez sem jutottak. A hazaiak több helyzetet is kidolgoztak, melyek közül egyet Kanta révén sikerült gólra váltaniuk, így az új szakmai igazgató vezetésével megszerezték első hazai sikerüket.

Mindent egy helyen az Eb-ről