Következő mérkőzések
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország
Vágólapra másolva!
Az FC Internazionale magabiztosan vezeti a Serie A-t, és versenyben van a Bajnokok Ligájában, valamint az Olasz Kupában is, ami persze nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy milyen klasszisok állnak a csapat rendelkezésére. A sok sztár között ott van az argentin Julio Ricardo Cruz is, aki az elmúlt években többször is csak harmadik-negyedik számú csatárnak számított a klubnál, de sohasem panaszkodott vagy hőzöngött emiatt, hanem csendben tette a dolgát, azaz sorozatban termelte a gólokat.

Nem csoda, hogy nagyon bízott benne: beférhet a 2002-es világbajnokságra utazó argentin válogatott keretbe.

Optimizmusra adhatott okot számára az a tény, hogy négy világbajnoki selejtezőn is pályára lépett, a 2002 februárjában, Wales ellen játszott előkészületi mérkőzésen pedig gólt is szerzett.

Ám hiába vette be a walesiek kapuját, és futballozott remekül a Serie A-ban, Marcelo Bielsa a későbbiekben nem küldött neki meghívót, így Cruz csak a televízión keresztül figyelhette a torna küzdelmeit.

A támadó azonban továbbra sem adta fel a reményt, hogy a címeres mezben szerepeljen, és úgy gondolta, hogy a pályán nyújtott teljesítménnyel kell bizonyítania. Ennek a hozzáállásnak köszönhetően a 2002-2003-as pontvadászatban tíz alkalommal volt eredményes: duplázni tudott az AS Roma ellen, és bevette a Juventus, illetve az Internazionale kapuját is.

Utóbbi gól a jelek szerint különösen fontos lehetett, hiszen a milánóiak 2003 augusztusában leigazolták a csatárt, 9,5 millió eurót fizetve a bolognaiaknak. A transzferben nyilván annak is nagy szerepe volt, hogy az Inter kispadján Cruz honfitársa, Héctor Cúper ült - akit azonban a nyolcadik fordulót követően menesztettek.

Érdekes módon Cruz éppen ezt követően kapott több játéklehetőséget a milánóiaknál, az őszi idény második felében rendszeresen pályára lépett, és nem is játszott rosszul, hiszen hatszor volt eredményes - a Juventus ellen például duplázni tudott.

Forrás: EPA

Télen azonban megérkezett az Interhez a brazil Adriano, és Cruz ismét a kispadra szorult, a szezon hátralévő részében már csak egy találatra volt képes.

Mindent egy helyen az Eb-ről