Következő mérkőzések
Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország
Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia
Vágólapra másolva!
Alaposan belehúztak a magyar klubok a nyáron, legalábbis ami a külföldről szerződtetett labdarúgók számát illeti, hiszen az élvonalbeli csapatokat valósággal elárasztották a légiósok. Megpróbálunk "rendet vágni" a sok ismeretlen név között, bár el kell ismernünk, hogy akadt olyan futballista, akiről nem sok érdemi információt sikerült kiderítenünk.

MTK Budapest

Az MTK Budapest kifejezetten büszke arra, hogy a saját nevelésű fiatalokra épít, a nyáron mégis igazolt egy külföldi focistát, mégpedig a montenegrói Marko Radulovicot.

Ő a Mogren Budva csapatában kezdett el futballozni, majd a 2005-2006-os pontvadászatot a szerb élvonalbeli Buducsnoszt Podgoricában töltötte. Ezt követen hazatért, és a legutóbbi két szezonban az OFK Petrovac védelmének jobboldalán játszott.

Győri ETO FC

A győriek a szlovák Mário Bicákkal erősítettek, aki a licsérdi Steel Trans Licartovcében kezdett el futballozni, és 21 esztendős volt, amikor bemutatkozhatott a felnőttek között. A gárda akkoriban a második vonalban vitézkedett, és nem is akárhogyan: négy egymást követő idényben is második lett, vagyis éppen hogy csak lemaradt a feljutástól, miközben 2004-ben a kupadöntőig jutott - ahol azonban vereséget szenvedett az Artmedia Petrzalkától. Bicák a kupadöntőn még nem játszott, de ezután alapembernek számított a gárdában, amely 2005 nyarán egy huszárvágással fuzionált a csőd miatt a megszűnés szélére került MFK Kosicével. A kassaiakkal aztán Bicák gyorsan ki is harcolta a feljutást, és olyan jól futballozott, hogy a másodosztályból is meghívót kapott a válogatottba. A címeres mezben 2006 márciusában, a franciák ellen mutatkozhatott be a Stade de France-ban, majd két hónappal később a belgák elleni barátságos mérkőzésen is pályára lépett. Az élvonalban is jól játszott, 2006 decemberében az Egyesült Arab Emírségek ellen kezdő volt a nemzeti tizenegyben, azóta viszont nem kapott meghívót a válogatottba. Ehhez alighanem az is hozzájárult, hogy a kassaiak a legutóbbi idényben csak hatodikak lettek a bajnokságban, Bicák pedig mindössze egy gólt ért el.

Újpest FC

Az újpestiek számára az előző szezonban nem nagyon váltak be az új légiósok, de a Megyeri úton nem adták fel az ilyesfajta erősítést: megszerezték például Joszip Cutukot. A bosnyák bekk hazájában a Brotnjo Csitluk nevű egyesületben kezdett el futballozni, és hogy tehetségesnek tartották, azt jól bizonyítja, hogy 2003-ban többször is pályára lépett hazája U19-es válogatottjában, és még gólt is szerzett az Ukrajna elleni Eb-selejtezőn. Le is igazolta őt a patinás Hajduk Split 2004 nyarán, de egy évben tellett, amíg beverekedte magát az első csapatban a splitieknél. A 2005-2006-os pontvadászatban hét összecsapáson lépett pályára a horvát élvonalban, a következő idényben pedig a Kamen Ingradban szerepelt hat bajnokin. A legutóbbi szezonban már a másodosztályú NK Imotskiban kergette a labdát.

Brazíliából érkezett Jucemar Decio Ribeiro da Silva, a dallamos nevű középpályás csak a Grémio Esportivo Sapucaiente nevű egyesületben szerepelt korábban. A gárda Sapucaia do Sul városát képviseli, amely Rio Grande do Sul államban található, és évtizedeken keresztül csak az alacsonyabb osztályokban szerepelt. Tavaly azonban a klub, Jucemarral a soraiban, történelmet írt, hiszen megnyerte a másodosztály küzdelmeit, és históriája során először feljutott az állami pontvadászat élvonalába. A Sapucaiense a hatodik helyen végzett, és hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el a Grémióval - amely jelenleg vezeti az országos bajnokságot.

Mirsad Mijadinoskinak valamivel jobb az "előélete:" az újpesti balhátvéd még az egykori Jugoszláviában, a mai Macedóniában született, de a család a kilencvenes évek elején Svájcba menekült a polgárháború elől. Mijadinoski így kettős svájci-macedón állampolgársággal rendelkezik. Pályafutása az FC Zürichben kezdődött el, és már tizenévesen bemutatkozhatott az élvonalban, ám nem tudta tartósan beverekedni magát a csapatba. 2001 nyarán a harmadosztályú FC Schaffhausenbe került, amellyel rögtön ki is harcolta a feljutást a második vonalba - ott viszont már az FC Badenben lépett pályára a következő idényben. A bádeni együttesben három éven keresztül volt alapember, és védő létére meglepően sok gólt ért el - a 2004-2005-ös bajnokságban például öt találatig jutott. Ezt követően vette meg őt az FC Sion, és a sioniakkal egy év után felkerült az élvonalba. A klub újoncként harmadik lett a pontvadászatban, és Mijadinoski a 2006-2007-es idényben még alapembernek számított, tavaly nyáron pedig pár meccsen az UEFA-kupában is szerepelt, azonban az előző pontvadászat második felére kiszorult a gárdából - a legutóbbi szezonban mindössze hét összecsapáson vetették be.

Mindent egy helyen az Eb-ről