Vágólapra másolva!
A vb-selejtezők után ismét a topligáké a terep, jó kis hétvége elé nézünk, hiszen számos rangadóra kerül sor, a Serie A-ban például két hibátlan csapat csap össze a Lazio-Juve meccsen. A spanyoloknál kétfrontos Madrid-Barcelona párharc következik, Angliában pedig a remekül rajtoló Tottenham nagyon hegyezi magát a mumusának számító Manchester United ellen. A Bundesliga hétvégi csúcsmeccsének magyar vonatkozása is van, Hajnal Tamás Dortmundja a rekordbajnok Bayernt fogadja.

Az angol labdarúgó-bajnokságban jelenleg három csapat, a listavezető Chelsea, valamint a Tottenham Hotspur és a Manchester City százszázalékos, két utóbbira az ötödik fordulóban már igazán komoly erőfelmérő vár.

A Tottenham a címvédő Manchester Unitedet fogadja, amelyet 2001 óta képtelen legyőzni. A londoniak egyik legjobbja, a horvát Luca Modric sérülése miatt kidőlt a sorból, ám pótlásáról már gondoskodtak, leigazolták honfitársát, Niko Kranjcart.

A nyári átigazolási piacon rendkívül aktív Manchester City az Arsenalt látja vendégül. A City legnagyobb szerzeményei közül ketten éppen a londoniaktól érkeztek, ráadásul az elefántcsontparti Kolo Tourét azóta már csapatkapitánynak is megtették, míg a togói Emmanuel Adebayor sorozatban szállítja a győztes gólokat. A találkozó legnagyobb hiányzója az argentin Carlos Tévez lesz, aki a brazilok elleni világbajnoki selejtezőn szenvedett sérülést.

A magyar érdekeltségű csapatok közül a Fülöp Mártont foglalkoztató Sunderland Halmosi Péter csapatát, a Hull Cityt fogadja, míg Gera Zoltán Fulhamje az Evertont látja vendégül. A Debrecen elleni szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésre készülő Liverpool az újonc Burnley ellen lép pályára.

Premier League, 5. forduló:
szombat:
Blackburn Rovers - Wolverhampton Wanderers 16 ó
Liverpool - Burnley 16
Manchester City - Arsenal 16
Portsmouth - Bolton Wanderers 16
Stoke City - Chelsea 16
Sunderland - Hull City 16
Wigan Athletic - West Ham United 16
Tottenham Hotspur - Manchester United 18.30

vasárnap:
Birmingham City - Aston Villa 13 ó
Fulham - Everton 17.15

Az állás:

1.440010-212
2.440011-412
3.43018-29
4.33004-09
5.42113-47
6.320111-46
7.42029-76
8.32015-36
9.42024-56
10.42022-56
11.31113-24
12.41122-34
13.41122-44
14.41124-84
15.31021-43
16.31023-83
17.41033-83
18.30121-41
19.30032-50
20.40041-70