Vágólapra másolva!
A magyar-labdarúgó válogatott idegenben 3-0-ra kikapott Portugáliától az utolsó előtti selejtezőn, így gyakorlatilag eldőlt, hogy nem jut ki a jövő évi világbajnokságra. Erwin Koeman csapata nem volt egy súlycsoportban a portugálokkal, akik az első hazai győzelmüket aratták a sorozatban, és feljöttek a pótselejtezőt érő második helyre.

A kapitány ugyan már másodszor szerette volna kezdőként bevetni Rudolf Gergelyt, a terv azonban ezúttal is meghiúsult, a Debrecen támadója gyomorfájdalmai miatt nincs megfelelő erőállapotban, így elsősorban megint Torghelle Sándorra vár a feladat, hogy átjusson a portugál védőkön.

Miután a portugálok végigfütyülték a magyar himnuszt, elkezdődött az első félidő.

Az első percekben jobbára Portugáliánál volt a labda, az első helyzetet viszont a magyarok alkották meg, Huszti és Gera játszotta ki a hazai védelmet a jobb oldalon, Gera kissé éles szögből lőtte rá, Eduardo pedig kitenyerelte a labdát.

A portugálok vilámmgyorsak, de egyelőre jól működik a védekezésünk, és Carvalho fejese sem jelentett veszélyt, miután Babos nem túl szerencsésen öklözte ki a labdát.

A 18. percben vezetnek a portugálok: Gyepes hibája után Ronaldo lecsapott a labdára, majd balról a kapu elé lőtte, Babos belekapott, Simao Sabrosa pedig közelről a hálóba küldte a kipattanót.

Félő volt, hogy a gól után összezuhan a magyar csapat, Simao egy perc múlva újra ziccerbe került, Babos azonban ezúttal lábbal hárított, majd a 21. percben Deco beadása után kellett szögletre paskolnia a Vanczák fején megpattant labdát.

Cristiano Ronaldo bokája a 27. percig bírta a gyűrödést, Nani állt be a helyére, de sajnos továbbra is egykapuznak a portugálok, a 30. percben Deco technikai hibájának köszönhettük, hogy megúsztuk.

A következő tíz percben elcsitultak a portugál rohamok, ám Torghellééknek sajnos esélye sem volt a támadásépítésre. A másik oldalon Nani egy másodperc alatt felpörgette a játékot, a helyzetet végül Raul Meireles zárta le egy gyenge lövéssel.

A 40. percben végre mutattunk valamit: Dzsudzsák lopta beljebb magát a jobb szélről, majd ballal megcélozta a jobb alsó sarkot, csak pár centivel kellett volna pontosabbnak lennie a gólhoz.

Babos és Gyepes látványosan nem értette meg egymást a félidő végén, a felszabadítani igyekvő kapus közvetlen közelről belebikázta a labdát a védőbe. Két szögletet is rúgtak a portugálok, a második után Carvalhóról mindenki megfeledkezett, a berobbanó védő öt méterről fejelt a keresztléc fölé.

A félidő mégis egy nagy magyar helyzettel zárult, Dzsudzsák bal oldali beívelésére Eduardo rosszul mozdult ki a kapujából, Gera fejese pedig a felső kapufát találta el.

A második félidő első tíz percében is a portugálok uralták a játékot, noha már módjával támadnak, de így is sokkal veszélyesebbek, Liedson például épp csak lemaradt Simao beadásáról.

Rövid ideig sem tudtuk megtartani a labdát, Koeman el is zánta magát a cserére, Vadócz helyett beküldte Priskint az 56. percben.

A váltás után valóban kijjebb merészkedett a válogatott, így viszont a portugálok kontráztak el minket, Liedson hibátlan előkészítése és Raul Meireles 12 méteres lövése után Babos bravúrral óvta meg kapuját a góltól. Egy percre rá megint röpködnie kellett, előbb Nani, majd Simao küldte rá a labdát.

A 74. percben növelték előnyüket a portugálok: Liedson közeli fejesét Babos csak a vonal mögül tudta kitornázni.

A második góltól még jobban szétesett a csapat, így nem kellett sokáig várni a harmadikra sem. Gyepes eladta a labdát a bal oldalon, Duda beemelte, Simao pedig kapásból a rövid sarokba vágta.

3-0-ra nyertek a portugálok, és ezzel feljöttek a pótselejtezőt érő második helyre, mi pedig elbúcsúzhatunk vb-álmainktól.