Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Vágólapra másolva!
Elsősorban a hazaiak szempontjából lesz óriási tétje az angol labdarúgó Premier League hétvégi, 10. fordulójában sorra kerülő Liverpool-Manchester United rangadónak, ha ugyanis kikapnak, már a bajnokság negyede után tízpontos hátrányba kerülnek címvédő és listavezető riválisukkal szemben.

A Debrecen BL-ellenfele a múlt héten egy strandlabdán megpattanó lövéssel kapott ki 1-0-ra a Sunderland otthonában, s a hírek szerint a vereséget követően órákon belül elkelt mindent felfújható árucikk a klub internetes boltjában.

Bennfentesek tudni vélik, hogy a felvásárlás mögött az MU kárörvendő szurkolói állnak, akik a vasárnapi meccsen ezekkel a tárgyakkal is bosszantani akarják riválisaikat. Az Anfield Road biztonsági szolgálata ugyanakkor fogadkozik, hogy ezúttal semmilyen oda nem illő alkalmatosság nem kerül majd a játéktérre.

Várhatóan néhány liverpooli drukkert is mosolyra fakaszt a vendégszektorban látható strandlabda-kiállítás, azon azonban bizonyára nem nevetnek, hogy csapatuk sorozatban ötödik vereségét szenvedheti el, miután kedden - hazai környezetben - az Olympique Lyontól is kikapott a BL-ben. Utóbbi meccsen a kedvenceit és a vezetőedzőt szinte mindig támogató szurkolótábor soraiban fütty is felharsant, Rafa Benítezzel szemben is elégedetlenségüket fejezték ki a szurkolók.

A győzelmi kényszer alatt lévő spanyol mester dolgát a rangadó előtt az is nehezíti, hogy ritkán tapasztalt sérüléshullám sújtja csapatát, Steven Gerrard, Fernando Torres, Albert Riera és Glen Johnson játéka is kérdéses.

A másik oldalon sokkal vidámabb a helyzet, a bajnokságban remeklő Vörös Ördögöknél a hétközi BL-diadal (1-0 a CSZKA Moszkva otthonában) után csak az a kérdés, hogy Wayne Rooneyra számíthatnak-e, bár szerdán, Oroszországban bizonyították, hogy nélküle is képesek a sikerre.

Az Aston Villától a múlt héten vereséget szenvedett, második helyezett Chelsea az Atlético Madrid felett aratott fölényes, 4-0-s győzelemmel hangolt a Blackburn elleni, szombati bajnokira, míg a harmadik Tottenham Hotspur a Stoke Cityt látja vendégül a hétvégén.

A magyar érdekeltségű csapatok közül a Fulham (Gera Zoltán) a Manchester Cityvel, a Hull City (Halmosi Péter) a Portsmouth-szal, a Sunderland (Fülöp Márton) pedig a Birmingham Cityvel csap össze a tizedik fordulóban.

Premier League, 10. forduló, szombat:
Wolverhampton - Aston Villa 13.45
Birmingham City - Sunderland 16.00
Burnley - Wigan 16.00
Hull City - Portsmouth 16.00
Tottenham - Stoke City 16.00
Chelsea - Blackburn 18.30

vasárnap:
Bolton - Everton 14.30
Liverpool - Manchester United 15.00
Manchester City - Fulham 16.00
West Ham United - Arsenal 17.15

Az élcsoport állása:
1. Manchester United 22 pont
2. Chelsea 21
3. Tottenham 19
4. Arsenal 18
5. Manchester City 17
6. Aston Villa 16
7. Sunderland 16
8. Liverpool 15

Mindent egy helyen az Eb-ről