Miért nem képes legyőzni a Real Madrid az Atléticót?

Vágólapra másolva!

Bár megvoltak a lehetőségei, a Real Madrid hetedszerre sem tudta legyőzni az Atlético Madridot. A BL-negyeddöntő első összecsapásán ismét Diego Simeone akarata érvényesült, aki párharcok sokaságára bontotta le a mérkőzést, és ellehetetlenítette a Real játékát. Elemzés.

Már a legjobb nyolc között megismétlődött a tavalyi Bajnokok Ligája-döntő. A lisszaboni fináléban a Real hosszabbításban aratott 4-1-es győzelmet, és a sírból jött vissza a meccsbe. Azóta a két csapat hatszor találkozott, és a Real egyetlen meccset sem nyert: a spanyol Szuperkupát az Atlético egy idegenbeli 1-1 után a hazai 1-0-s sikerrel vitte el, majd a Király-kupában 2-0-ra nyert otthon, így az idegenbeli 2-2-es döntetlen elég volt a továbbjutásához. A Primera Divisiónban tavaly szeptemberben 2-1-re nyert a Bernabéuban, februárban pedig a Vicente Calderon-stadionban 4-0-ra elgázolta a riválist.

Miért nem megy a Realnak az Atlético ellen?

Röviden összefoglalva azért, mert a két csapat erényei ellentétesek – különösen, ha Diego Simeone úgy akarja –, és az Atlético képes az erősségeit úgy alkalmazni, hogy saját stílusából teljesen kizökkenti a Real Madridot, ám nem veszít saját hatékonyságából. Ellenben Carlo Ancelottinak nincsenek eszközei arra, hogy rákényszerítse akaratát a reaktív futballra berendezkető ellenfélre. Lássuk részletesen!

Rengeteg fizikai párharc jellemezte az összecsapást, az Atlético akarata érvényesült Forrás: AFP/Dani Pozo

Az Atlético a spanyol futball gyökereit testesíti meg: a "la furia" nevű agresszív, a fizikumra építő futballstílust, mely céltudatosan törekedett a támadások gyors befejezésére. Ez kezdetben csak a baszkokra volt jellemző (a futball az északi területeken, angol bányavállalatok közvetítésével került Spanyolországba), de később a nemzeti psziché részévé vált – igaz, később a tiki-taka megjelenésével ez az irányvonal háttérbe szorult.

Párharcok összességére szűkíteni a meccset

A labdarúgásban sokféle csapatszervezési elv létezik. A Real Madrid filozófiája a "kritikus ponton döntő fölény" kialakításának az elve, ilyen például az a játékhelyzet, mikor a két szélső, Ronaldo és Bale támogatást kap a mögötte felfutó szélsőhátvédtől, és 2 az 1 elleni helyzetet teremtenek az ellenfél védőjével szemben.

Diego Simeone játékfelfogása megegyezik Valerij Lobanovszkij elveivel, aki statisztikai alapon azt a végső következtetés vonta le, hogy a futballban az a csapat nyeri a meccset, amely képes legalább 50 párharcot megnyerni. Ennek megfelelően olyan környezetet alakít ki játékosai számára, amelyben kedvező feltételekkel vívhatják meg ezeket az összecsapásokat, és a terület szűkítésével egyben maximalizálja a fizikai kontkatusok számát – a Real Madridnak viszont épp az a célja, hogy minimalizálja azt.

Kezdőcsapatok

Mindkét edző teljesen kihasználhatta a keretét, eltiltások, sérülések egyik oldalon sem voltak. Carlo Ancelotti a szezonban már megszokott, általa legerősebbnek vélt kezdőt állította ki, egyetlen változással: Pepe helyén Varane lépett pályára. Ennek két oka lehet. Varane egyrészt hihetetlenül gyors, ami fontos szempont egy középső védőnél, ha a leshatárt szinte a félpályánál húzza meg az edző. Másrészt higgadtabb is, mint Pepe, akit a meccs felfokozott hangulata könnyebben magával ragadhatott volna.

Simeone is teljes csapattal készülhetett, egyedül Raul Garciának volt kisebb sérülése, de csereként őt is bedobhatta a meccs végén. Az első számú kapus, Moyá is felépült a meccsre, a kapuban mégis inkább a március közepe óta bizonyító Jan Oblak kapott lehetőséget.

Atlético Madrid (4-4-2) vs Real Madrid (4-3-3) Forrás: Origo

A tavalyi BL-döntőhöz hasonlóan a meccs képét Simeone határozta meg. Az Atlético taktikája arra épült, hogy két négyeslánccal védte a saját térfelét, miközben Mandzukic és Griezmann egyesült erővel próbálta ellehetetleníteni a mélységi irányító, Toni Kroos játékát. Ezzel folyamatosan a szélekre terelték a játékot, ott pedig a leszűkített terület segítségével már könnyebben megakadályozták a Real támadásait.

Kikapcsolták Marcelót

Emellett egy apró, de fontos fegyvere is volt az Atléticónak: Griezmann szinte végig Mandzukic jobb oldalán játszott, emellett Arda Turan is támadóbb volt, mint a túloldalon Koke, ezzel sakkban tudták tartani a támadásban Carvajalnál jóval veszélyesebb Marcelót. Ezzel nemcsak azt érték el, hogy elmaradtak Marcelo felfutásai, de Ronaldo is sokkal elszigeteltebben játszott a megszokottnál.

Ancelotti a BL-döntőben bevált taktikáját vette elő újra: három belső középpályásával biztosította csapata labdatartási fölényét – az ő játékukat Benzema visszalépései egészítették ki. A francia ezzel egyben azt is próbálta elérni, hogy a két középső védő egyikét kimozgassa a statikus védőpozíciójából, és így helyet csináljon Bale és Ronaldo betöréseinek.

Meccsképek és statisztikák

A 0-0-s végeredmény inkább az Atlético Madridnak kedvez, és egyben azt is jelenti, hogy az ő meccstaktikájuk érvényesült. Az alábbi képen láthatjuk Simeone meccsképet meghatározó taktikáját: a csatárok Kroost szorongatják, a középpályások a lehetséges passz irányába tolódnak, emiatt a Real labdakihozatala lelassul, kénytelen az ellenfélhez alkalmazkodni. Érdemes kiemelni azt is, hogy minden Real-középpályás a saját kapuja felé néz:

A középpálya megszállásával a szélek felé kényszeríti ellenfelét az Atlético – Turan közben akadályozza Marcelo felfutását:

Az Atlético Madrid szerelési kísérletei egyértelműen az oldalvonal környékére irányultak (zölddel a sikeres, sárgával a sikertelen próbálkozások), hiszen ők maguk terelték ide a játékot:

Azt is érdekes megfigyelni, hogyan változott a Real-játékosok megnyert és elvesztett párharcainak aránya a meccs során:

Egyértelműen látszik, hogy a félidők első 30 percében – vagyis amíg az Atlético el nem kezd fáradni – a Real játékosai kevés párharcot nyernek, és a hajrában is csak megközelíteni tudják az 50 százalékos arányt. Carlo Ancelotti csapata tehát fizikálisan alárendelt szerepet játszik az Atléticóval szemben, ez az egyik legfontosabb oka annak, hogy már 7 meccse nyeretlen.

Az önfeláldozó védekezésnek persze megvannak a hátulütői is: az Atlético Madrid a meccs jelentős részében az ellenfél kapujától nagyon messze játszott – így például szinte teljesen lemondott az elsősorban a tizenhatoson belül veszélyes Mandzukic gólszerzési képességéről. A támadásépítés sokszor a hosszú indításokra korlátozódott, és ezek nem voltak hatékonyak: 41 esetből mindössze 13-szor sikerült megtartani a labdát (kékkel a sikeres, pirossal a sikertelen indítások):