Vágólapra másolva!
Bár a Serie A csak augusztus 19-én a Juventus-Cagliari összecsapással rajtol, hivatalosan vasárnap este (20.45) a Juventus-Lazio Szuperkupa-meccs nyitja meg a 2017/18-as itáliai futballidényt, amely minden eddiginél izgalmasabbnak ígérkezik. Az utóbbi években most van a legnagyobb esély arra, hogy a sorozatban hat bajnoki címet szerző Juventust letaszítsák a trónról.

A Juventus legerősebb kihívója

A 2017-es nyári mercato már eddig is sok izgalmat hozott, amely nagy részben az itáliai futballba is egyre jobban begyűrűző külföldi tulajdonosoknak köszönhető – a Milan mellett immár az Inter és az AS Roma is külföldi kézben van.

A legnagyobbat a kínaiak által megvásárolt AC Milan robbantotta, amely úgy vette a játékosokat, mintha csak a jól ismert Football Managerrel játszadozna valaki otthon a számítógépe előtt.

Sencsenben a Milan volt az úr Forrás: Imaginechina/Zhong zhenbin - Imaginechina/Zhong Zhenbin

A legnagyobb fogás egyértelműen a Juventustól 42 millió euróért leigazolt Leonardo Bonucci,

de mellette olyan nevek érkeztek még, mint Lucas Biglia (Lazio, 17 millió), Andrea Conti (Atalanta, 24 m.), Hakan Calhanoglu (Bayer Leverkusen, 22 m.), André Silva (FC Porto, 38 m.), Ricardo Rodriguez (Wolfsburg, 18 m.), Franck Kessié (Atalanta, 28 m.), vagy éppen Mateo Musacchio (Villarreal, 18 m.). Az AC Milan az eladások után jelenleg 146 millió eurós mínuszban áll az átigazolási piacon. És még nincs itt a vége: a Milan mindent megtesz, hogy elhozza Torinóból az olasz válogatott Andrea Belottit.

Persze, az említett játékosokból még csapatot is kell gyúrnia Vincenzo Montellának, emiatt azonban biztosan nem sajnálja senki. Főleg annak a tudatában, hogy az említett igazolások mellett végül

sikerült megtartani a nyár egyik nagy szappanoperája után a 18 éves kora ellenére már négyszeres olasz válogatott kapust, Gianluigi Donnarummát.

Az egyetlen komoly távozó Mattia De Sciglio, aki a Juventusban folytatja a pályafutását. A Rossoneri kerete tehát bivalyerősnek tűnik, az olasz lapok egyöntetű véleménye az, hogy a Juve legnagyobb kihívója lehet.

Négy olasz BL-résztvevő

A 2018/19-es idénytől a négy legerősebb európai labdarúgó-bajnokság négy-négy biztos helyet fog kapni a Bajnokok Ligája főtábláján. Ez pedig nagyon jó hír az olasz futballnak, ugyanis eddig két főtáblás hely járt, míg a Serie A harmadik helyezettjének már selejteznie kellet. Már csak azért is jó buli ez, mert az Udinese, a Lazio, a Roma és a Napoli is sikertelenül próbálta megvívni a selejtezőt a BL-csoportért, egyedül a Milannak volt oka az örömre.

A jövő nagy kérdése, hogy Montella tud-e sikeresen változatni az új igazolások miatt az előző szezonban nem épp sikeres 4-5-1-es, illetve inkább 4-3-3-as taktikáján. Az Európa-liga selejtezőből, illetve a felkészülési meccsekből kiindulva nem nagyon. Annak ellenére, hogy sok új igazolás nem játszott a román Craiova (összesítésben 3-0) elleni sikeresen megvívott párharcban, közel sem volt még meggyőző az Milan játéka.

Vincenzo Montella ragaszkodik a taktikájához Forrás: fmscout.com

Nem szabad elfelejteni, hogy sok új játékos érkezett más bajnokságból. Alkalmazkodniuk kell az új környezethez, a csapattársakhoz és a taktikához” – árulta el a Milan edzője.

Csendben készül a Napoli

Azonban nagy hiba lenne csak a milánói piros-feketékre kihegyezni a kihívó szerepét, mivel a Napoli, a két római gárda, az AS Roma és a Lazio, illetve a másik milánói klub, az Inter is beleszólhat a legnagyobbak csatájába.

A Napoli csendben készül a szezonra. Maurizio Sarri az elmúlt években letette a fiatal, rutinos és ideális korban lévő játékosokból álló csapatnak az alapjait,

amely nem mellesleg eredményesen is játszik. A nápolyiak Nikola Maksimovics igazolását 20 millió euróért véglegesítették, míg Marko Rog 13 millióért lett a klub játékosa. Érkezett a csapathoz Adam Ounas 10 millió euróért a Bordeaux-tól, illetve Mario Rui, kölcsön plusz opcióval 3-4 millió euróért Rómából. A legfontosabb pedig az lehet a nápolyi drukkereknek, hogy egy komolyabb távozója sem akadt a csapatnak.

Sarri az edzőtáborban már a 4-2-3-1-et is gyakorolta, mert Arkadiusz Milik révén remek opciójuk van a center pozícióba.

Az A.S. Roma ünnepli a gólját: Lorenzo Pellegrini, Maxime Gonalons Forrás: AFP/Don Emmert

Ami a két római gárdát illeti, az AS Roma tűnik továbbra is erősebbnek, amely ráadásul megszerzett egy tehetséges edzőt Eusebio Di Francescót.

Az olasz tréner az emúlt években a Sassuolónál állandó európai kuparésztvevő csapatot hozott össze középszerű játékosokból. Ami a játékoskeretet illeti, véglegesítették Bruno Perest és Juan Jesust, kettejükért nagyjából 20 millió eurót fizettek. A védelembe az ex-Lazio játékos Aleksandar Kolarov, a Feyenoordnál frissen bajnoki címet szerző jobbhátvéd, Rick Karsdorp és a PSV mexikói középhátvédje Hector Moreno is érkezett. Ráadásul úgy néz ki, hogy sikerül megtartaniuk Kostas Manolast.

Viszont ez azt is jelentheti, hogy Di Francesco áttérhet a négyvédős rendszerre.

A középpályára nagy nyereség lehet a francia Maxime Gonalons, és az olasz U21-es válogatott, a két év után visszatérő Lorenzo Pellegrini, valamint a fiatal török tehetség Cengiz Ünder. A támadószekcióban érte a legnagyobb veszteség a Romát, ugyanis visszavonult Francesco Totti, illetve Mohamed Salah a Liverpoolhoz szerződött. Az elsőszámú kiszemeltje a rómaiaknak a Leicester City játékosa, Rijad Mahrez, akiért 50 millió eurót sem sajnálnának.

Lucas Biglia a jövőben már a Milan sikereiért dolgozhat Forrás: NurPhoto/Silvia Lore/NurPhoto/Silvia Lore

A Lazio már közel sem volt ennyire aktív a piacon, ám Simone Inzaghi már az elmúlt idényben is bebizonyította, hogy annak ellenére ütőképes csapatot tud építeni, hogy a klub elnöke,

Claudio Lotito nem igazán szeret mélyen a zsebébe nyúlni.

Lucas Biglia távozott az AC Milanhoz, amely hatalmas veszteség lehet, helyére aprópénzért érkezett a Liverpooltól Lucas Leiva. Rajta kívül az érkező oldalon van Adam Marusic, Felipe Caicedo és Davide Di Gennaro, de nagy valószínűséggel egyikük sem lesz meghatározó ember. A Lazio szurkolói annak örülhetnek a legjobban, hogy sikerült megtartani Ciro Immobilét és Sergej Milinkovic-Savicot. Ennek ellenére eddig összességében gyengült a Lazio, de nagy hiba lenne leírni őket.

Luciano Spalletti nagyot alkotna az Internél Forrás: Imaginechina/Liu jianmin - Imaginechina/Liu Jianmin

Végül következzen az Inter. A másik milánói gárdánál ezúttal inkább a kispadon erősítettek,

ugyanis az AS Romát elhagyó Luciano Spalletti vezeti a jövőben a kék-feketéket.

A játékoskeretben nem történt nagy változás, Matías Vecino, Milan Skriniar, vagy éppen Dalbert leigazolása sem fogja gyökerestől megváltoztatni az Internazionale játékát. A távozó oldalon a Valenciába igazoló Éver Banega, a Besiktashoz távozó Gary Medel, illetve a Rómába kerülő Juan Jesust érdemes megemlíteni, de Geoffrey Kondogbia sem marad már sokáig az együttesnél. Bár elmaradtak eddig a nagy igazolások, ennek ellenére él a remény Milánó kék-fekete részén, hogy sokkal jobban fognak szerepelni a tavalyi 7. helynél.

Az újoncok

Az olasz fociban az elmúlt szűk fél évtizedben sorra kerültek elő azok a kiscsapatok, amelyek korábban soha, vagy éppen nagyon rég szerepeltek az élvonalban. A Sassuolo, a Siena, majd a Carpi és a Frosinone jutott fel a Serie A-ba az elmúlt hat évben élvonalbeli múlt nélkül, míg a Novara 2011-ben 55 évnyi böjt után térhetett vissza. Hozzájuk csatlakozott most a Benevento – a múlt idény előtt még a másodosztályban sem szerepelt soha – és a ferrarai SPAL is. Előbbi tehát a klub fennállásának első élvonalbeli szezonjára készülhet, míg az Emilia Romagna-i kisvárosban legutóbb 1968 tavaszán láttak Serie A-meccset a szurkolók. A harmadik feljutó, a Hellas Verona – 1985 olasz bajnoka – tavaly az utolsó helyen esett ki, most visszatért.

A Juventus sorozatban a hetedik bajnoki címre hajt

Hiába a Milan elképesztő erősítése, azért a Scudetto elsőszámú esélyese továbbra is a Juventus, amely 2011/12-es szezon óta nem talált legyőzőre Olaszországban. Bár a Juvénak egyelőre felemásra sikerült a felkészülése – megverte a Romát és a PSG-t is, viszont kikapott a Barcelonától és a Tottenhamtól –, Torinóban joggal lehetnek optimisták az új idény előtt.

Igaz, hogy Párizsba távozott Dani Alves, illetve a nyár egyik legnagyobb veszteségét is a Juventus szenvedte el Leonardo Bonucci Milánóba menetele miatt,

de túlzás lenne azt állítani, hogy gyengült volna a torinói csapat. A védelem közepén Daniele Rugani simán pótolhatja Bonuccit, az AC Milantól érkezett olasz válogatott Mattia De Sciglio pedig Dani Alvest. Ha így nézzük, akkor a Firenzéből igazolt, ugyancsak olasz válogatott Federico Bernardeschi érkezése csak hab a tortán. Ahogy Wojciech Szczęsny leigazolása is, aki Gianluigi Buffon utódja lehet a jövőben.

A Tottenham elleni mérkőzést (0-2) követően sokan kritizálták az olasz bajnokot, de a Juventusnál nem foglakoznak ezzel.

Daniele Rugani főszereplője lehet a Juventusnak Forrás: AFP/Timothy A. Clary

Éppen ezek segítenek nekünk a földön maradni, és arra ösztönöznek, hogy mindig tovább fejlődjünk” – mondta Daniele Rugani, aki Bonucci távozásával nagy esélyt kapott. Ezzel a fiatal védő is tisztában van.

emiatt megpróbálok mindent megtenni a fejlődésem érdekében.”

A Juventus az első trófeát vasárnap este (20.45) a Lazio ellen hódíthatja el Rómában,

ám ehhez sokkal többre lesz szüksége, mint amit a Tottenham elleni barátságos mérkőzésen mutatott. A Szuperkupa megnyerése pedig az első lépés lehet ahhoz, hogy a torinói együttes a bajnokságban is megőrizze a vezető szerepét és sorozatban a hetedik bajnoki címét is behúzza.

Az elmúlt évek Serie A-bajnokai

2016/2017 Juventus
2015/2016 Juventus
2014/2015 Juventus
2013/2014 Juventus
2012/2013 Juventus
2011/2012 Juventus
2010/2011 AC Milan
2009/2010 Inter
2008/2009 Inter
2007/2008 Inter
2006/2007 Inter
2005/2006 Inter
2004/2005 Juventus
2003/2004 AC Milan
2002/2003 Juventus
2001/2002 Juventus
2000/2001 AS Roma
1999/2000 Lazio
1998/1999 AC Milan

Szavazzon!

Ön szerint melyik csapat nyeri a Serie A 2017/18-as kiírását?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!