A Pintér Attila vezette újonccsapat hét közben magabiztos győzelmet aratott az Eger elleni Magyar Kupa-mérkőzésen, míg az angyalföldiek az NB III-as Dunaújváros otthonában búcsúztak a sorozattól, így Michael Oenning tanítványai szerették volna kiengesztelni a csalódott szurkolókat.
A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést.
A hét találattal házigólkirály Josip Knezevic már a harmadik percben megkínálta egy bombával Lubos Kamenárt, de a húsz méterről elvállalt kísérlete elkerülte a kapu jobb oldalát. A 13. percben ismét a Puskás Akadémia veszélyeztetett. Prosser Dániel cselezett jobbról befelé, majd a tizenhatos előteréből lőtt, de Kamenár bravúrral védett, a kipattanót Szakály Péter mellé fejelte. A 22. percben Prosser lépett ki ziccerben, de a Vasas csatára, Ádám Martin követte utolsó emberként, és a lövés pillanatában szerelni tudta. A szöglet után a 80-szoros magyar válogatott hátvéd, Vanczák Vilmos fejelt kapura hat méterről, de
Kamenár óriási bravúrral kiütötte a labdát a jobb alsó sarokból.
A fordulás után a Puskás Akadémiáé volt az első helyzetecske.
Knezevic robogott el a jobb szélen, majd a lecsúszott beadása veszélyesen csapódott lefelé, de pár centivel elkerülte a Vasas kapuját. Ekkora már az angyalföldi szurkolók is elkezdték harsogni az ébresztő rigmust. Az 56. percben jegyezhettük fel a második félidő első Vasas lehetőségét. A német Felix Burmeister tesztelte egy távoli lövéssel Hegedüs Lajost, de a hazaiak kapusa vetődve hárított.
A 74. percben megszerezhette volna a vezetést a Puskás Akadémia.
A csereként beálló Antonio Perosevic egy remek megindulás után tizenegyest harcolt ki az összezáró Gaál Bálint és Szivacski Donát között. A labda mögé a Ferencváros ellen is tizenegyesből egyenlítő Josip Knezevic állt, belsővel a jobb alsó sarokba lőtt, de Lubos Kamenár óriási bravúrral szögletre tolta a labdát.
A 83. percben megnyerhette volna a meccset a felcsúti csapat.
Egy angyalföldi labdavesztést követően Márkvárt Dávid indult meg a jobb oldalon, majd középre tálalt az érkező Knezevic elé, aki 11 méterről estében a nem találta el a kaput.
Az utolsó szűk tíz percben már egyik csapat sem tudott komoly helyzeteket kialakítani, így maradt a pontosztozkodás. Az eredménnyel inkább az angyalföldiek lehetnek elégedettek, mert ha Lubos Kamenár nem véd bombaformában, akkor a felcsúti csapat behúzta volna a három pontot.
A Puskás Akadémia öt, a Vasas három mérkőzés óta nyeretlen az NB I-ben.
1. félidő |
---|
44Martin Adam |
2. félidő |
---|
84Tamas Kulcsar |
78Felix Burmeister |
77Dániel Prosser |
75Felix Burmeister |
75Martin Adam |
64Peter Szakaly |
59Vilmos Vanczák |
52Stipe Bacelic-Grgic |
Hegedus
Poór
Heris
Vanczák
Balogh
Mevoungou
Bacelic-Grgic
Márkvárt
Knezevic
Szakaly
Prosser
Kamenar
Burmeister
Vasko
Benes
Szivacski
James
Berecz
Hangya
Kulcsar
Gaal
Adam
Puskás Akadémia FC
19Lajos Hegedus |
24Patrik Poór |
14Jonathan Heris |
20Vilmos Vanczák 59 |
12Balázs Balogh |
15Patrick Mevoungou |
28Stipe Bacelic-Grgic 52 |
8Dávid Márkvárt |
30Josip Knezevic |
55Peter Szakaly 64 |
11Dániel Prosser 77 |
44Branislav Danilovic |
17Laszlo Zsidai |
23Csaba Spandler |
33Gábor Molnár |
71Attila Osváth |
77Antonio Perosevic |
80Márk Madarász |
Vasas FC
87Lubos Kamenar |
19Felix Burmeister 78 75 |
28Tamas Vasko |
32Vit Benes |
6Donát Szivacski |
3Manjrekar James |
13Zsombor Berecz |
7Szilveszter Hangya |
70Tamas Kulcsar 84 |
14Balint Gaal |
8Martin Adam 75 44 |
1Gergely Nagy |
9Botond Kiraly |
12Nikolaos Vergos |
17Evgeny Pavlov |
20Mark Kleisz |
39Istvan Ferenczi |
30Balint Vogyicska |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 31 | 22 | 4 | 5 | 78-28 | 50 | 71 | GY GY D GY GY |
2. | Paksi FC | 31 | 16 | 9 | 6 | 48-40 | 8 | 54 | V V V GY D |
3. | Fehérvár FC | 31 | 16 | 10 | 5 | 55-39 | 16 | 53 | GY GY D V GY |
4. | Puskás Akadémia FC | 31 | 13 | 8 | 10 | 53-33 | 20 | 49 | GY GY GY V GY |
5. | DVSC | 31 | 13 | 12 | 6 | 47-44 | 3 | 45 | V GY V GY V |
6. | MTK Budapest | 31 | 12 | 12 | 7 | 41-58 | -17 | 43 | GY D GY V V |
7. | ZTE FC | 31 | 12 | 13 | 6 | 52-57 | -5 | 42 | GY V D GY GY |
8. | DVTK | 31 | 11 | 12 | 8 | 48-56 | -8 | 41 | V D GY D V |
9. | Kecskeméti TE | 31 | 11 | 14 | 6 | 40-44 | -4 | 39 | V V GY D D |
10. | Újpest FC | 31 | 11 | 16 | 4 | 45-62 | -17 | 37 | V V V V GY |