Vágólapra másolva!
A Barcelona hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett a Granadától a spanyol labdarúgó-bajnokság csütörtök esti mérkőzésén.

Hatalmas lehetőség előtt álltak a katalánok: egy csütörtöki sikerrel szinte a semmiből átvehették volna a vezetést a kb. fél éve a La Liga első helyén álló Atlético Madridtól a tabellán. Ehhez azt a Granadát kellett volna legyőzniük, amelyik még soha nem tudott nyerni Katalónia fővárosában.

Ronald Koeman, a hazaiak vezetőedzője a

ter Stegen - Mingueza, Piqué, Umtiti - Busquets - Sergi Roberto, Frenkie De Jong, Moriba, Alba - Griezmann, Messi

kezdőcsapattal állt ki. Az Európa-ligában a negyeddöntőig menetelő ellenfélnél ott volt a kezdő tizenegyben a veterán Roberto Soldado is.

Lionel Messinek meggyűlt a baja a Granada védelmével Forrás: AFP/Lluis Gene

A nagy iramban induló összecsapáson a Barca nem szerette volna a véletlenre bízni a győzelem sorsát, ezért aktívan és kombinatívan játszottak.

A 23. percben Lionel Messi góljával megszerezte a vezetést a Barcelona.

Az argentin legendának könnyű dolga volt, miután a védőjéről a tizenhatoson gyönyörűen leforduló Antoione Griezmann helyzetbe hozta őt.

Egy perccel a kapott gól után rögtön egyenlíthetett volna a Granada, de Yangel Herrera nem tudta kihasználni a katalánok védekezési hibáját.

A 36. percben Messi óriási helyzetet hagyott ki, miután ziccerébe Aaron Escandell nagy bravúrral bele tudott érni. A kapusnak a szöglet után Samuel Umtiti fejesénél jóval könnyebb dolga volt, nem is hibázott.

A második félidő egy újabb Barca-helyzettel kezdődött, de Griezmann fölé lőtt. A kihagyott helyzeteknek meglett a következménye.

A 63. percben Darwin Machís góljával kiegyenlített a Granada.

A venezuelai támadó nagyszerű labdát kapott Luis Suáreztől, majd lőtt a kapuba.

A Barca az utolsó húsz percre elveszítette Ronald Koemant, miután a játékvezető reklamálás miatt kiállította őt. Ebből kifolyólag már nem ő, hanem segédedzője vezényelte le a 73. percben azt a kettős cserét, melynek során Ousmane Dembelé és Pedri is a pályára került Illaix Moriba, illetve Oscar Mingueza helyére.

Ez egy szerkezetváltással is járt, a Barca visszaállt a négyvédős rendszerre, mégsem ezek a cserék, hanem a vendégek egy korábbi változtatása hozta meg a találkozó következő találatát.

A 79. percben Jorge Molina góljával megfordította a meccset a Granada.

A csereként beállt 39 éves támadó Adrian Marin beadását követően fejelte a labdát a hálóba.

A hajrában Francisco Trincao is lehetőséget kapott a hazaiaknál, de hiába.

A Barcelona hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett a Granada ellen.

A katalánok ezzel jó lehetőséget szalasztottak el arra, hogy átvegyék a vezetést a tabellán.

A Barca vasárnap szintén nehéz mérkőzés előtt áll, amikor a Valencia otthonában lépnek pályára. A riválisok közül a következő fordulóban a Real Madrid szombaton az Osasunát fogadja, az Atlético Madrid a kiesés ellen küzdő Elchéhez utazik, a Sevilla pedig hétfőn az Athletic Bilbao ellen játszik saját stadionjában.

La Liga, a 33. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Barcelona - Granada 1-2 (1-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 38 29 1 8 87-26 61 95
GY
GY
GY
D
D
2.
Barcelona 38 26 5 7 79-44 35 85
V
GY
GY
GY
GY
3.
Girona 38 25 7 6 85-46 39 81
GY
D
V
GY
GY
4.
Atletico Madrid 38 24 10 4 70-43 27 76
GY
GY
GY
V
GY
5.
Athletic Bilbao 38 19 8 11 61-37 24 68
GY
D
V
GY
GY
6.
Real Sociedad 38 16 10 12 51-39 12 60
GY
V
GY
GY
V
7.
Real Betis 38 14 9 15 48-45 3 57
GY
GY
D
V
D
8.
Villarreal 38 14 13 11 65-65 0 53
V
GY
GY
D
D
9.
Valencia 38 13 15 10 40-45 -5 49
V
D
V
V
D
10.
Deportivo Alaves 38 12 16 10 36-46 -10 46
GY
D
V
GY
D
Teljes lista
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!