Vágólapra másolva!
A milánóiak sportigazgatója, Giuseppe Marotta szerint Romelu Lukaku és Paulo Dybala is a kiszemeltek között van, de André Onana és Henrih Mhitarján leigazolása sincs még bebiztosítva.

Lukaku 2019 és 2021 között már volt az Internazionale játékosa, mielőtt tavaly nyáron korábbi csapatához, a Bajnokok Ligája-győztes Chelsea-hez igazolt. A londoniaknál azonban nem tudta a tőle megszokott teljesítményt nyújtani a belga támadó, így ő is szeretne visszatérni Milánóba, és az Inter is vissza szeretné őt szerezni.

„A Lukaku-igazolás megvalósítható, de ma még nem jelentjük be – mondta Marotta. – Még mindig vannak nehézségek, amikkel szembe kell nézni. Kötelességünk versenyképes csapatot építeni, miközben tiszteletben tartjuk a pénzügyi egyensúlyt is."

Giuseppe Marotta Paulo Dybaláról is hasonló dolgokat mondott, szintén elsősorban pénzügyi indokot felhozva az igazolás kétsége mellett, majd rátért egy további kiszemelt játékosra, a torinói Gleison Bremerre.

„Ő egy világklasszis játékos, aki sok topcsapatnak megfelelne, nem csak Olaszországban. Olyan játékos, akire rengeteg figyelmet fordítunk" – mondta a 65 éves olasz szakember Bremerről.

A sportigazgató elismerte, Lautaro Martínezt mindenképp szeretnék megtartani, és hogy Ivan Perišić távozása a Tottenhamhez fájdalmasan érintette a klubot, akit akár szintén követhet külföldre (egyes források szerint akár Párizsba) Milan Škriniar.

Az interjú során Marotta azt is elmondta, hogy az Ajax kapusa, André Onana, illetve a Roma középpályása, Henrih Mhitarján leigazolása már az utolsó fázisban tart, és hamarosan hivatalossá válik az érkezésük – mindketten ingyen igazolhatóak. A Laziótól Joaquín Correa csatlakozása a csapathoz már korábban biztossá vált.