Vágólapra másolva!
Angliában botrányos és nevetséges sporthírek is napvilágra kerültek vasárnap, de a férfi kézilabda-válogatott és Darányi Zsolt jóvoltából nagyszerű magyar sportsikereket is hozott a hét utolsó napja. Mutatjuk a legérdekesebb híreket március 12-éről!

Szörnyű balesetet szenvedett a török Alanya Kestelspor focicsapata, miután az Ofspor ellen 1-0-ra megnyert találkozó után éppen hazafelé tartottak. A csapatot szállító busz ugyanis felborult, aminek következtében sokan megsérültek, többen ráadásul súlyosan.

A csapat edzője és segédedzője mellett 11 másik játékos is kórházi kezelésre szorult a buszbaleset után Forrás: Twitter

Miután a napokban felfüggesztette a legendás focista, Gary Lineker műsorvezetői megbízatását a BBC brit közszolgálati tévétársaság, a munkatársak sorra visszaléptek a szerepléstől, aminek következtében szinte az összes sportműsor műsorvezető és stáb nélkül maradt.

Elképesztő jelenetsor játszódott le a Newport-Bradford City angol labdarúgó-bajnokság negyedosztályában: még a szurkolók sem akartak hinni a szemüknek, amikor a vendégek kapusa, Harry Lewis elnézte a tizenhatos vonalát, és a kapujától 18 méterre végezte el a kidobást.

Gyönyörű kiütéssel ért véget a Kanadában élő magyar bokszoló, Darányi Zsolt mérkőzése a mexikói Jhony Navarrete ellen – a nagyszerű sikerről készült videót is megmutattuk. Szintén nagy magyar siker volt vasárnap, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 2 fordulóval a selejtező vége előtt bebiztosította a csoportelsőségét és az Európa-bajnoki részvételét, miután Tatabányán könnyedén nyert Svájc ellen.