Vágólapra másolva!
A Telegraf szerb lap is ismertette álláspontját arról a példátlan botrányról, amely a bolgár-magyar Eb-selejtező kapcsán kialakult, ugyanis még mindig nem tudni, hol rendezik meg a találkozót, ha egyáltalán lesz meccs.

Ez már nem a régi bolgár válogatott

"Bulgária válogatottja már nem az, ami a múlt század végén, század elején volt."

- írta a lap, hozzátéve, a bolgárok két pontot gyűjtöttek, ebből egyet nagy meglepetésre éppen Szerbia ellen; a játék minden meccsen több volt, mint gyenge.

Továbbra sem tudni, mi lesz a bolgár-magyar meccs sorsa Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ennek eredményeként a korábbi edzőt, Mladen Krstaicot november 16-án Ilian Iliev váltotta a kispadon, de jelenleg a pályán elért eredménynél nagyobb kérdés - mivel már esélytelen a bolgár válogatott az Eb-kvalifikációra -, hogy hol fognak játszani - írja a trud.bg.

"Ugyanis a Magyarország elleni mérkőzést először Szófiából Plovdivba helyezték át, a változtatás szerint közönség nélkül kell lejátszani a meccset.

Ennek pedig az az oka, hogy a BFS levelet írt az Európai Labdarúgó-szövetségnek, miszerint félnek a szövetség elleni tiltakozástól."

Folytatódik a bolgár-magyar botrány

Emiatt az UEFA kockázatosnak minősítette a találkozót, és tiszteletben tartotta a bolgárok kérését, de a problémák ezzel nem értek véget. A plovdivi Hristo Botev Stadion nem áll készen a csapatok fogadására, mert felújítás alatt áll, és lehetetlen két napon belül rendezni ezt a helyzetet.

Ezért most a kardzsali Arda Stadion került elő a legreálisabb lehetőségként, amelyről a 45 ezres város polgármestere is beszélt.

Kiemelte, az épület megfelel a feltételeknek, a bolgár média pedig már arról számolt be, hogy választ várnak az UEFA-tól.

A szerb lap szerint eközben Magyarországon "nagyon figyelik a helyzetet",

és ebből az alkalomból a válogatott legjobb játékosa, Szoboszlai Dominik is megszólalt és bírálta a bolgárokat.