Vágólapra másolva!
Cristiano Ronaldo közel 40 évesen is elképesztő formában futballozik, tavaly a portugál sztár volt a világ legjobb góllövője. Hiába azonban a pályán nyújtott jó teljesítménye, mindezt szinte teljesen elhomályosítja azzal, hogy rendre botrányosan viselkedik, és gusztustalan módon reagál arra, amivel nem ért egyet. Hajmeresztő megnyilvánulásai mellett Ronaldo nagyképű nyilatkozatokkal kelt felháborodást, pedig ötszörös aranylabdásként példát mutathatna az embereknek, ehelyett inkább saját magából csinál bohócot.

A Manchester Unitedtől kirúgott Cristiano Ronaldo Szaúd-Arábiába menekült

Cristiano Ronaldónak a katari foci-vb után távoznia kellett a Manchester Unitedtől, a portugál szupersztár ugyanis 2022 novemberében botrányos interjút adott, amelyben nem kímélte az angol sztárcsapatot és Erik ten Hag vezetőedzőt.

"Megdöbbentett a létesítmények fejlesztésének hiánya, a medencétől, az edzőteremtől a konyháig, valamint a technológia terén. A haladás, a fejlődés 12 év alatt nulla volt. Kiábrándító, hogy az évekig tartó kudarc és stagnálás után a United a világ legjobb játékosait már képtelen leszerződtetni. 

Így aztán a szurkolók hiába áhítoznak arra, hogy a csapat trófeákat nyerjen. A klubot most olyan emberek vezetik, akiknek ehhez a munkához nincs meg a megfelelő képességük"

- mondta a portugál szupersztár a Piers Morgannek adott interjújában, amelyben alaposan beolvasott a csapatának.

Cristiano Ronaldo
Botrányos interjúval ért véget Cristiano Ronaldo második manchesteri időszaka
Fotó: AFP (Photo by AFP)

Ronaldo második manchesteri korszaka dicstelen véget ért, döbbenetes kirohanása után mennie kellett, ám európai topcsapattól nem érkezett érte komoly ajánlat, ezért egy másik földrészen folytatta pályafutását. Az ötszörös aranylabdás korábban azt állította, nem akar gyengébb bajnokságban levezetni, mégis úgy döntött, hogy Szaúd-Arábiába igazol. Ronaldo 2023 januárjában csillagászati szerződést kötött a rijádi al-Nasszr csapatával, amelyben jól megy neki játék, szép számmal lövi a gólokat, azonban rengetegszer kerül a címlapokra különböző botrányai miatt.

Rengeteg hiszti és dührohamok - erről szólt Cristiano Ronaldo első szaúdi éve

A 39 éves sztár egy 2022-es dührohama után kétmeccses eltiltást kapott az angol szövetségtől, amit magával vitt a közel-keleti országba is, így a hivatalos bemutatkozására három hetet kellett várni. Ronaldo az első tétmeccsén még nem tudott gólt szerezni új klubjában, ezt követően azonban belelendült és sorra rúgta a gólokat, az al-Vahda elleni találkozón négyszer is eredményes volt. 

Természetesen nem mindig ment neki és csapatának a játék, elégedetlenségének pedig dühkitörésekkel és hisztizéssel adott hangot,

ahogyan azt korábban tette a manchesteri időszakaiban, a Real Madridban, a Juventusban vagy éppen a portugál válogatottban.

Cristiano Ronaldo
Cristiano Ronaldo rengeteget hisztizett és balhézott az első szaúdi évében
Fotó: AFP (Photo by Fayez NURELDINE / AFP)

Ronaldo tavaly márciusban a rivális al-Ittihad otthonában szenvedett először bajnoki meccsen vereséget új csapatában, a kudarcot pedig nehezen viselte, dühösen rúgott bele az egyik vizespalackba, miközben lesétált a pályáról. Később az Abha ellen a Király-kupában 3-1-re megnyert találkozón mutatott be látványos hisztizést, amiért a játékvezető az al-Nasszr támadása közben fújta le az első félidőt. 

Ronaldo a hármas sípszó után dühében hatalmasat rúgott bele a labdába, majd látványosan őrjöngve mondta a magáét, amiért kapott is egy sárga lapot a bírótól.

Áprilisban az al-Fejha otthonában elért gól nélküli döntetlent is nagyon nehezen viselte a portugál világsztár, majd a következő fordulóban, az al-Hilal elleni rangadón még messzebbre ment. A 2-0-ra elveszített találkozón Ronaldo nem tudott gólt szerezni, azonban egy tőle is ritkán látható, durva szabálytalansággal sikerült felhívnia magára a figyelmet, ellenfelét a nyakánál fogva rántotta le

Ám nem ez volt az egyetlen felháborodást keltő megmozdulása a találkozón, ugyanis a nemi szervét fogdosva vonult le a pályáról, ezzel hergelve az ellenfél szurkolóit.

A botrányos mozdulatsor óriási felháborodást váltott ki Szaúd-Arábiában, a közel-keleti országban rendkívül szigorúak az erkölcstelen és obszcén gesztusokkal szemben. Egyesek közszeméremsértés miatt kitoloncolást és letartóztatást követeltek, de Ronaldo klubja közleményt adott ki, hogy magyarázatot adjon a portugál viselkedésére. 

Cristiano Ronaldo egy nagyon érzékeny területen szenvedett sérülést, miután ütközött az ellenfél egyik játékosával, ezért nyúlt az ágyékához.

Ez egy megerősített információ. Ami a szurkolók magyarázkodását illeti, ők azt gondolnak, amit akarnak" - hangzott a furcsa indoklás, amelyet követően Ronaldo megúszta büntetés nélkül az esetet.

Cristiano Ronaldo
Az al-Hilal elleni volt Cristiano Ronaldo egyik legbotrányosabb meccse: fojtogatta az ellenfelét, majd a nemi szervét fogdosta
Fotó: AFP (Photo by Fayez Nureldine / AFP)

Két fordulóval később ismét nem tudott nyerni az al-Nasszr, az al-Khaleej elleni döntetlen után Ronaldo nem volt jó hangulatban és ellökte magától azt a férfit, aki a meccs után egy közös szelfit szeretett volna készíteni vele. Tavaly augusztusban az ötszörös aranylabdás klubja az Ázsiai Bajnokok Ligája selejtezőjében drámai végjátékot követően 4-2-re győzött az al-Ahli Dubai ellen és bejutott a csoportkörbe, ám Ronaldo az ünneplés helyett ismét hisztizett. 

A portugál válogatott csúcstartója a lefújást követően magából kikelve üvöltözött, egy embert arrébb is lökött az öltözőbe tartva.

Nagyképű nyilatkozattal keltett felháborodást Cristiano Ronaldo

A folyamatos hisztizés és a botrányok mellett Ronaldo 2023-as éve egyébként remekül sikerült, klubjában és a válogatottban összesen 54 gólt szerzett, ezzel ő lett a világ legjobb góllövője tavaly. Talán ez késztette arra a portugál szupersztárt, hogy egészen döbbenetes nyilatkozattal okozzon felháborodást az év elején, januárban nagyon meglepő dolgokat mondott Dubajban a Globe Soccer díjátadó ünnepségen.

Nézzenek rám! 39 éves vagyok és jobban nézek ki, mint valaha. A gólkirályi versenyben a fiatal oroszlánokat előzöm meg, jobb voltam, mint Erling Haaland, Harry Kane vagy Kylian Mbappé. Szeretem, ha az emberek kételkednek bennem.

A 2022-es év valóban borzalmas volt számomra, de felálltam és újra itt vagyok. 22 éve vagyok profi focista. A saját pályafutásom, a sikereim hatalmas kritika azoknak, akik jóval fiatalabbak nálam" - üzent az európai topcsapatokban futballozó sztároknak Ronaldo, majd mindezt azzal fokozta, hogy azt állította, a szaúdi liga a világ élvonalába tartozik és a francia élvonalnál is versenyképesebb.

Cristiano Ronaldo
Cristiano Ronaldo szerint 39 évesen is jobb a fiatal sztároknál
Fotó: Anadolu via AFP / Anadolu via AFP/2023 Anadolu

"Úgy gondolom, hogy a világ harmadik vagy negyedik legjobb bajnoksága lesz a szaúdi. Lépésről-lépésre haladnak, és hamarosan elérik ezt a szintet. Nem mondanám, hogy a szaúd-arábiai bajnokság rosszabb, mint a francia. 

A francia bajnokságban van két-három jó csapat. A szaúdi bajnokság versenyképesebb, az emberek mondhatnak, amit akarnak, de nekem megvan a saját véleményem. Már egy éve játszom itt, tudom miről beszélek.

Jelenleg a bajnokságunk jobb, mint a francia liga, mi pedig még jobbak leszünk" - tette hozzá.

Ronaldo provokatív szavai nagy felháborodást keltettek, a közösségi platformokon rengetegen támadták a portugál sztárt,

miszerint a szaúdi liga továbbra is egy gyenge bajnokság, az ott rúgott gólok 10-szer kevesebbet érnek, mint Európában. A tavaly visszavonult Eden Hazard - aki a francia bajnokságban szereplő Lille együttesétől igazolt 2012-ben a Chelsea-hez - szerint Ronaldónak egyáltalán nincs igaza, ugyanis a francia élvonal lényegesen magasabb szintet képvisel jelenleg a szaúdinál.

"Nem értek egyet vele, de ez persze csak egy vélemény. Ha megnézzük a szaúdi ligát, akkor láthatjuk, hogy nagy nevek fociznak ott, de topcsapatok nincsenek. 

A francia bajnokságban kevesebb a sztár, de sokkal nagyobb történelmű, múltú csapatok vannak. Biztos vagyok benne, hogy egy francia élvonalbeli klub nyerne egy szaúdi ellen"

- mondta Hazard, utalva arra, hogy tavaly nyáron rengeteg sztár igazolt a szaúdi bajnokságba - igaz, egyre többen hagyják is ott -, ám az ettől még nem vált topligává.

A francia élvonal (Ligue 1) egy fotóval gúnyolódott Ronaldo szavain, a képen éppen a Paris Saint-Germain játékosa, a világbajnok Kylian Mbappé érinti meg a portugál arcát, miután egy felkészülési meccsen a párizsi együttes 5-4-re legyőzte Ronaldo csapatát.

Gusztustalan viselkedés - meddig tűrik még Cristiano Ronaldo botrányait?

Ronaldo a 2024-es évet is gólerősen kezdte, azonban talán még botrányosabb módon viselkedik a pályán, mint tavaly. A szurkolók előszeretettel hergelik a 39 éves sztárt Lionel Messi nevének skandálásával, ám ő ahelyett, hogy nem foglalkozna a provokációval, szinte mindig hevesen reagál és dührohamot kap. Az al-Hilal stadionjában rendezett februári felkészülési tornán is ez történt, a drukkerek az argentin klasszis nevét kiabálták Ronaldo felé, mire a portugál dühösen ordított a tömegnek. 

"Cristiano vagyok, nem Messi"

- mondta hevesen gesztikulálva a csatár, aki a lefújást követő eredményhirdetésnél sem tudta leplezni feszültségét, ekkor egy, a vonulása útjában lévő alkalmazottra kiáltott rá és mutatta neki ingerülten, hogy menjen odébb.

Ezzel azonban nem ért véget Ronaldo őrjöngése, akit az öltözőbe menet az al-Hilal szurkolók azzal hergeltek, hogy csapatuk mezét dobálták az irányába. Az ötszörös aranylabdás egy ponton kifakadt, az egyik mezt felvette a földről, a nemi szervéhez dörzsölte, majd visszadobta a közönség felé.

Hatalmas felháborodást váltott ki a sztárfocista botrányos reakciója, meg is kapta érte a magáét Ronaldo a közösségi médiában. 

Hihetetlen, hogy az emberek bálványozzák ezt az undorító bohócot"

- írta az egyik ingerült kommentelő.

Február végén aztán folytatta a gusztustalankodást Ronaldo, az al-Sabab elleni idegenbeli bajnokin ismét kivetkőzött magából. 

Az ellenfél drukkerei ezúttal is Lionel Messi nevét skandálták neki, mire ő ízléstelen módon mutogatott a nemi szerve felé.

Az obszcén jelenet nem szerepelt a hivatalos meccsközvetítésben, de az interneten hamar elterjedt, és a Szaúdi Labdarúgó Szövetség (SAFF) kivizsgálta a botrányos esetet, majd a fegyelmi bizottság döntése értelmében mindössze egymeccses eltiltással büntette az al-Nasszr legnagyobb sztárját.

Néhány nappal később maga Ronaldo is megszólalt a viselkedéséről, közleményében azt állította, 

hogy ő minden klubot tisztel, és szerinte a gesztusa egyáltalán nem szégyenletes, hanem az erőt és a győzelmet fejezi ki, és Európában teljesen megszokott.

Ronaldo, aki a szaúdi bajnokság legnagyobb sztárja, természetesen ezt az esetet is megúszta ennyivel. A portugál támadó csapata soron következő bajnokiját, az al-Hazem ellen 4-4-re végződő találkozót kihagyta, ám az azt követő meccset már végigjátszotta az Ázsiai Bajnokok Ligájában.

Cristiano Ronaldo 39 évesen is valóban elképesztő ütemben lövi a gólokat, továbbra is remek fizikai állapotban van, sikeréhsége mit sem változott. 

Mindezek ellenére nem lehet elmenni szó nélkül a botrányos és felettébb gusztustalan megnyilvánulásairól, amely egész egyszerűen méltatlan egy ötszörös aranylabdás sztárhoz, aki milliók példaképe.

Rengeteg gyerek rajong a portugál klasszisért, ám arrogáns viselkedésével borzalmas példát mutat az őt bálványozóknak. Egyelőre úgy tűnik, Ronaldo még Szaúd-Arábiában is bármit megtehet, de nagy kérdés, meddig tűrik büntetlenül a folyamatos botrányait.

Kapcsolódó cikkek

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!