Vágólapra másolva!
Kedden este a magyar labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt góljaival 2-0-ra legyőzte a koszovói csapatot a Puskás Arénában, így Marco Rossi együttese megnyerte idei második Eb-felkészülési meccsét is, mellette pedig már 14. mérkőzés óta veretlen.

Itt már nincs kísérletezgetés 

A találkozónak egyértelműen a magyar válogatott volt az esélyese, tekintve, hogy Marco Rossi csapata 13 mérkőzéses veretlenségi sorozattal ment neki a meccsnek. Ennél hosszabb sorozatra legutóbb az Aranycsapat volt képes, amely az 1954-es világbajnoki döntő elvesztése után 18 összecsapáson három döntetlen mellett 15 győzelmet aratott. Érdekesség, hogy a magyar válogatott remek szériája 2022 novemberében kezdődött, akkor, amikor Szoboszlai Dominik megkapta a csapatkapitányi karszalagot. A Liverpool sztárjának vezetésével nyolc győzelmet aratott a magyar válogatott, mellette pedig ötször döntetlent játszott.

Bár a világranglista alapján Marco Rossi együttesének ez ígérkezett a legkönnyebb felkészülési meccsének, azért a világranglistán 102. helyen álló koszovói válogatott keretében is vannak remek játékosok, akik például az olasz, a spanyol, vagy éppen a német élvonalban szerepelnek, így korántsem lehetett félvállról venni az ellenfelet.

Magyarország, Törökország, labdarúgás, mérkőzés, válogatott, 2. félidő, 8. adag
Marco Rossi fantasztikus munkát végez a magyar válogatottnál
Fotó: Origo - Csudai Sándor 

Marco Rossi szövetségi kapitány a találkozót megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy mindent meghatározott céllal tesz a szakmai stáb, nem lesz kísérletezés. Az olasz szakember hangsúlyozta, hogy lesznek változások a törökök elleni találkozóhoz képest, de olyan játékosok fognak pályára lépni, akikkel számol majd az Európa-bajnokságon. Rossi kiemelte azt is, hogy új taktikai elemeket vagy olyan felállást sem fog kipróbálni, amellyel nem számol a kontinensviadalon. 

Rossi számára különleges volt a keddi meccs, mivel 61. alkalommal ült a magyar válogatott kispadján, ezzel pedig utolérte az örökrangsor harmadik helyén Mészöly Kálmánt, így már csak a legendás Aranycsapat mestere, Sebes Gusztáv, valamint a csúcstartó Baróti Lajos lesz előtte a szövetségi kapitányok rangsorában.

Rossi megkeverte a lapokat

Az olasz szakember a törökök elleni meccshez képest hét helyen változtatott a kezdőcsapaton: Gulácsi Péter helyére bekerült Dibusz Dénes, Balogh Botondot Dárdai Márton váltotta a védelemben, Loïc Nego helyét Bolla Bendegúz foglalta el a jobb szélen. A megsérült Kerkez Milost Nagy Zsolt váltotta a bal oldalon, a középpályán Schäfer András helyére bekerült Callum Styles, míg a támadósorban Sallai Roland helyét Gazdag Dániel foglalta el, míg középcsatár poszton Ádám Martin került be Varga Barnabás helyére. 

A magyar válogatott a Dibusz – Lang, Dárdai, Szalai – Nego, Nagy Á., Stlyes, Nagy Zs. – Gazdag, Szoboszlai – Ádám M. összeállításban futott ki a telt házas Puskás Arénában. 

Magyarország - Koszovó, 2024. március 26., barátságos mérkőzés, foci, Puskás Aréna, edzés
Marco Rossi hét helyen változtatott a kezdőcsapatán
Fotó: Polyák Attila - Origo

Ahogy az várható volt, a magyar válogatott dominált a mérkőzés elejétől kezdve, az első helyzet mégis a koszovóiak előtt adódott. A kilencedik percben a francia Lille játékosa, Edon Zhegrova kapott labdát a jobb oldalon, befelé húzott majd 14 méterről eltekerte a labdát a hosszú felső irányába, a remekül helyezkedő Lang Ádám azonban szögletre tudta csúsztatni a labdát. 

A mieink első komoly helyzetére a 14. percig kellett várni. 

Ekkor Gazdag Dániel tette ki a labdát a jobb szélre Bolla Bendegúznak, aki azonnal középre tekert, a lendületből érkező Nagy Zsolt azonban egy hajszállal lemaradt a labdáról. 

A sok változtatása miatt magyar csapaton érződött az összeszokottság hiánya, a koszovóiak ugyanis az első félidő felénél közel 60%-ban birtokolták a labdát és ötször kísérleteztek lövéssel – igaz, egyszer sem találták el Dibusz Dénes kapuját. 

Magyarország - Koszovó, 2024. március 26., barátságos mérkőzés, foci, Puskás Aréna, meccs
Callum Styles harcol a Koszovó elleni meccsen
Fotó: Polyák Attila - Origo

A folytatásban próbálkoztak a mieink, de továbbra is akadoztak a támadásépítések. A második helyzetecskére egészen a 36. percig kellett várni. Ekkor ismét Bolla kapott labdát a jobb szélen, félmagasan középre tekerte a berobbanó Szoboszlai irányába, de a magyar válogatott csapatkapitányának hosszú volt a belőtt labda. 

A találkozó első félideje nem a magyar csapat szellemes játékáról szólt. A nézők egy része pedig a 37. perc tájékán elkezdtek pfujolni és fütyülni, azonban a kapu mögött helyezkedő magyar tábor rákezdett a biztatásra és elnyomta az elégedetlenkedők hangját. 

Az első félidő hajrájában még Dárdai Mártonnak volt egy lehetősége. Egy lekészítette a labdát a Hertha védője 17 méterről lőtt el kapásból, de egy koszovói játékos blokkolni tudta a próbálkozást, így Marco Rossi csapata kaput eltaláló lövés nélkül zárta az első játékrészt. 

Marco Rossi sem volt elégedett a látottakkal, ugyanis a szünetben hármat is cserélt. Ádám Martin helyére beállt Varga Barnabás, Gazdag Dánielt Kleinheisler László váltotta, Nagy Ádám helyén pedig Schäfer András folytatta a játékot. 

Magyarország - Koszovó, 2024. március 26., barátságos mérkőzés, foci, Puskás Aréna, meccs,
Bolla Bendegúznak volt két veszélyes beadása az első félőben
Fotó:  Polyák Attila - Origo 

A második félidőt jobban kezdte a magyar válogatott. Az 50. percben egy gyors támadás végén a jobb szélen felfutó Bolla Bendegúz kapott egy labdát, 17 méterről kapura bombázott, de a koszovói kapus, Arijanet Muric kitolta a labdát a léc alól. 

Megvillantak a cserék

A cserék érezhetően felpörgették a magyar csapatot, az 58. percben pedig megszerezte a vezetést a válogatott. Egy labdaszerzés után a kiugró Schäfer András kapott egy remek indítást a tizenhatoson belül, visszagurította a labdát a lendületből érkező Szoboszlainak, akinek a 11 méteres lövése megpattant a kapu előtt álló Amir Rrahmanin, ez pedig teljesen becsapta az elvetődő Muricot, akinek így esélye sem volt a hárításra (1-0). 

POY_2850
Szoboszlai Dominik a 12. gólját lőtte a magyar válogatottban
Fotó: Fotó: Polyák Attila - Origo

A megszerzett gól után a magyar válogatott sokkal felszabadultabban játszott, többet tudtak egymással kombinálni a játékosok és volt pár ígéretes lehetőség is, csak az utolsó passzokba csúszott rendre hiba. A 75. percben Szoboszlai Dominik állt oda egy 19 méteres szabadrúgáshoz, a Puskás Arénában sokan készítették a telefonjaikat, hogy megörökíthessenek egy csodás gólt, azonban a csapatkapitány lövés pont Muric kezében landolt. 

A folytatásban nem forgott veszélyben a magyar válogatott győzelme, de azért a 86. percben egy gyönyörű góllal sikerült lezárni a meccset. Egy szépen végigvitt támadás végén az előrehúzódó Lang Ádám tört be a tizenhatoson belülre, mindenki lövést várt tőle, ő azonban két védő között elképesztő labdát tett a hosszún érkező Nagy Zsolt elé, aki egy remek átvétel után hat méterről a jobb alsóba lőtt (2-0). 

Magyarország - Koszovó, 2024. március 26., barátságos mérkőzés, foci, Puskás Aréna, meccs,
Nagy Zsolt gyönyörű góllal zárta le a meccset
Fotó:  Polyák Attila - Origo 

A második gól után már valóságos gálahangulat lett a Puskás Arénában, a 90. percben pedig a tábor belekezdett az "álljatok fel, álljatok fel" rigmusba, majd az utolsó percekben zengett a stadion és kezdetét vette "Az éjjel soha nem érhet véget" című sláger is. 

A magyar válogatott egy nehéz első félidő után könnyed győzelmet aratott a második félidőben mutatott játékának köszönhetően, ezzel Marco Rossi együttese második márciusi felkészülési meccsét is megnyerte, és már 14 mérkőzés óta veretlen.

Felkészülési mérkőzés:
Magyarország-Koszovó 2-0 (0-0)
Puskás Aréna, 60 ezer néző
Játékvezető: Ovidiu Hategan (román)
Magyarország: Dibusz - Lang, Dárdai M., Szalai A. - Bolla (Nego, 68.), Nagy Á. (Schäfer, a szünetben), Styles (Vancsa, 85.), Nagy Zs. (Mocsi, 88.) - Gazdag (Kleinheisler, a szünetben), Szoboszlai - Ádám (Varga B., a szünetben)
Koszovó: Muric - Vojvoda, Am. Rrahmani, Aliti, Rrudhani (Hadergjonaj, 71.) - Idrizi (Loshaj, 83.), Muslija (Celina, 65.), Berisha (Al. Rrahmani, 83.) - Zhegrova (Bytyqi, 65.), Muriqi (Rashani, 65.), Rashica
gólszerzők: Szoboszlai (58.), Nagy Zs. (86.)
sárga lap: Am. Rrahmani (75.), Aliti (80.), Berisha (82.), Vojvoda (91.)

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!