Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának vasárnapi rangadóján a Real Madrid 2-0-ra legyőzte az Athletic Bilbao csapatát hazai pályán, a Santiago Bernabéuban. A Real Madrid a sikerrel visszaállította a nyolcpontos előnyét a La Liga élén.

Mindkét csapat kiváló formában várhatta a válogatott szünetet követő folytatást, hiszen a Real Madridot továbbra is csak az Atlético tudta legyőzni a szezonban, míg az Athletic Bilbao a legutóbbi fordulóban fellépett a Bajnokok Ligáját érő negyedik helyre a tabellán. Carlo Ancelotti a sérültek mellett nem számíthatott az összegyűlt sárga lapok miatt eltiltott Vinícius Júniorra a Reallal szemben 17 bajnoki óta nyeretlen Bilbao ellen; míg a túloldalon, Ernesto Valverde együttesében Nico Williams nem játszhatott, Unai Simón pedig csak a kispadon kapott helyet. Vinícius távollétében a másik brazil sztárcsatár azonban hamar megörvendeztette a Real szurkolóit, ugyanis 

Rodrygo egy egyéni akció végén, a 8. percben vezetést szerzett a hazaiaknak, 

miután 18 méterről a bal felső sarokba bombázott.

Real Madrid, Rodrygo, Athletic Bilbao, spanyol foci, La Liga
Rodrygo hamar megbolondította a baszkok védelmét
Fotó: Pierre-Philippe MARCOU / AFP

A félidő folytatásában a vendégek játszottak mezőnyfölényben, de helyzetei inkább a madridiaknak voltak – igazán nagy bravúrt azonban nem kellett bemutatnia a 23 éves Julen Agirrezabalának. A Bilbao a hátrány mellett Yeray Álvarez sérülése miatt is aggódhatott, a rutinos baszk hátvédet le is kellett cserélni.

Rodrygo két góljával nyert a Real Madrid

A szünet utáni percekben Brahim Díaz lényegében el is dönthette volna a találkozót a Real Madrid javára, de 11 méterről a jobb oldali kapufát találta el a lövésével. Akárcsak az első játékrészben, a második félidő folytatásában is inkább a pálya közepén zajlott a játék, egyik csapat előtt sem adódott valódi gólszerzési lehetőség. 

A 73. percben viszont Rodrygo megint megvillant, 

a bal oldalról indulva bevezette a labdát a tizenhatoson belülre, és egy csel után a jobb alsó sarokba gurított. Rodrygónak ez volt a szezonbeli 15. találata, ezzel a Real Madrid a Manchester City után a második csapat lett az öt topbajnokságban, amelynek három játékosa is legalább 15 gólt szerzett már az idényben (Real: Jude Bellingham 20, Vinícius Júnior 18, Rodrygo 15; City: Erling Haaland 29, Phil Foden 18, Julián Álvarez 16).

Militao visszatért

A Bilbao még többször is próbált szépíteni az eredményen, de mindhiába. A hajrában még 

csereként beállt Éder Militao, aki az augusztusi első fordulóban sérült meg, éppen a Bilbao ellen – azóta vasárnap lépett először pályára.

A Real Madrid a sikerével visszaállította a nyolc- és tízpontos előnyét a La Liga élén a Barcelonával és a Gironával szemben, míg a szombaton Király-kupa-döntőt vívó Bilbaót hétfőn visszaelőzheti az Atlético Madrid a negyedik helyért.

La Liga, 30. forduló:
Real Madrid-Athletic Bilbao 2-0 (1-0)
további eredmények:
Girona-Real Betis 3-2 (1-1)
Celta Vigo-Rayo Vallecano 0-0
Alavés-Real Sociedad 0-1 (0-0)
korábban játszották:
Getafe-Sevilla 0-1 (0-1)
Almería-Osasuna 0-3 (0-2)
Valencia-Real Mallorca 0-0
FC Barcelona-Las Palmas 1-0 (0-0)
Cádiz-Granada 1-0 (0-0)
hétfőn játsszák:
Villarreal-Atlético Madrid 21.00

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!