Vágólapra másolva!
Sokkoló meglepetés volt a labdarúgás világában, hogy április közepén két napon belül kiesett a Manchester City és az Arsenal a Bajnokok Ligája, a Liverpool és a West Ham pedig az Európa-liga negyeddöntőjében. A végső győzelemre is esélyes fociklubok távozásának következtében a két legrangosabb európai kupasorozat elődöntőjében nincsen angol csapat – ez pedig az elmúlt 20 évben csak egyszer fordult elő –, ugyanakkor a másik négy topbajnokság mindegyike érdekelt még az idei BL-ben és/vagy az El-ben. A magát a világ legjobb bajnokságának tartó Premier League becsületét egyedül a Unai Emery által irányított Aston Villa mentheti meg a Konferencia-liga-sorozatban. De mi vezetett odáig, hogy az angol klubok mélypontra kerültek?

2024. április 17. és 18. az évszázad legsötétebb napjai közé fog tartozni az angol labdarúgásban. Mindössze 24 óra leforgása alatt négy Premier League-csapat is kiesett az európai kupaporondról. Előbb a Bajnokok Ligája negyeddöntőiben az Arsenal a Bayern München otthonában veszített, a Manchester City pedig büntetőpárbajban bukott el a Real Madrid ellen, hazai pályán. Másnap aztán jöttek az Európa-liga küzdelmei, ahol a Liverpool az Atalanta, a West Ham United pedig a Bayer Leverkusen ellen nem tudta ledolgozni a hátrányát, és búcsúzott. Maradt aznapra egy halovány öröm is Anglia számára, az Aston Villa ugyanis tizenegyesek után kiharcolta a továbbjutást a labdarúgó Konferencia-liga negyeddöntőjében a francia Lille otthonában. 

Pep Guardiola, Manchester City, Premier League
Pep Guardiola is foghatta a fejét, a Manchester City BL-kiesése a Premier League számára is rossz hír volt
Fotó: Darren Staples / AFP

Visszacsúszott a Premier League a topligák között

Az Aston Villa életben maradása még reményt adhat a sokak és maguk szerint a világ legjobb bajnoksága, a Premier League számára. Ugyanis ezzel megmaradt az esély arra, hogy a jövő szezontól megváltozott formátumú Bajnokok Ligája 2024-25-ös, 36 csapatos idényében Olaszország mellett ne Németország, hanem Anglia vegyen részt legalább öt csapattal. Az ugyanis már eldőlt, hogy (nagyrészt az olasz klubok kiváló tavalyi teljesítményének köszönhetően) a Serie A idei ötödik helyezettje jövőre megkapja az egyik bónuszhelyet, a másikért pedig a Bundesliga harcol a Premier League-gel. Pedig 

néhány évvel ezelőtt Anglia helye még bombabiztos volt az országok koefficienspontjai szerinti lista első két helyén, jellemzően a spanyolokkal együtt harcolt az éllovas pozícióért. 

Az idei szezonban azonban a top 5 bajnokság közül a Premier League szerepel a legrosszabbul Európában. Ősszel a Newcastle és a Manchester United csoportutolsóként esett ki a Bajnokok Ligájából, márciusban pedig a Brighton simán búcsúzott az Európa-liga nyolcaddöntőjében. Ehhez jött hozzá a múlt heti négy kieső, azaz a nyolcból hét csapat már nincsen versenyben az elődöntőkhöz érve, és a PL az egyetlen az angol-német-spanyol-olasz-francia bajnokság kvintettjéből, amelynek sem a BL-ben, sem az El-ben nincsen már versenyben csapata.

EDERSON; SZOBOSZLAI Dominik
Szoboszlai Dominikék hiába harcoltak nagyot Bergamóban, a hazai pályán összegyűjtött háromgólos hátrányt nem tudta ledolgozni a Liverpool
Fotó: Antonio Calanni/MTI/AP

Nézzük meg az alábbi táblázatban, hogy az elmúlt 15 évben az öt legjobb európai nemzetnek hány csapata volt a Bajnokok Ligája - Európa-liga (- Konferencia-liga) elődöntőjében, utána pedig vonjunk le belőle következtetéseket!

szezon

Premier League
(angol)

Bundesliga
(német)

La Liga
(spanyol)

Serie A
(olasz)

Ligue 1
(francia)

egyéb

2023-24

0-0(-1)

2-1(-0)

1-0(-0)

0-2(-1)

1-1(-0)

Kl: görög és belga

2022-23

1-0(-1)

0-1(-0)

1-1(-0)

2-2(-1)

0-0(-0)

Kl: holland és svájci

2021-22

2-1(-1)

0-2(-0)

2-0(-0)

0-0(-1)

0-0(-1)

El: skót, Kl: holland

2020-21

2-2

0-0

1-1

0-1

1-0

 

2019-20

0-1

2-0

0-1

0-1

2-0

El: ukrán

2018-19

2-2

0-1

1-1

0-0

0-0

BL: holland

2017-18

1-1

1-0

1-1

1-0

0-1

 

2016-17

0-1

0-0

2-1

1-0

1-1

 

2015-16

1-1

1-0

2-2

0-0

0-0

El: ukrán

2014-15

0-0

1-0

2-1

1-2

0-0

El: ukrán

2013-14

1-0

1-0

2-2

0-1

0-0

El: portugál

2012-13

0-1

2-0

2-0

0-0

0-0

El: portugál, török 
és svájci

2011-12

1-0

1-0

2-3

0-0

0-0

El: portugál

2010-11

1-0

1-0

2-1

0-0

0-0

El: 3 portugál

2009-10

0-2

1-1

1-1

1-0

1-0

 

A sok szám közül mi a lényeg? Például az, hogy az előző 15 évben az Ajax tudott egyedüliként BL-elődöntőbe jutni a top 5 bajnokságon kívülről, és az elmúlt évtizedben az Európa-liga is csak a Glasgow Rangersben és a Sahtar Donyeckben bízhatott.

FC Porto, Európa-liga, trófea, díjátadó, eredményhirdetés, 2011
A 2011-es Porto volt az utolsó, amely nem az angol-spanyol-német-olasz bajnokság négyesének csapatai közül nyert európai kupát
Fotó: MIGUEL RIOPA / AFP

Ami esetünkben még fontosabb, hogy a mostani idényben a 2014-15-ös óta először fordul elő, hogy a két legrangosabb európai kupasorozat elődöntőjében nincsen angol csapat – azelőtt is utoljára a 2003-04-es szezonban történt ilyen. A spanyolokkal azonban ebben az időszakban egyszer sem fordult elő ilyen. Ráadásul amiért különösen nagy pofon lehet az idei a Premier League számára, hogy 

három éve még 2-2 angol csapat volt a két nagy sorozat elődöntőiben, öt évvel ezelőtt pedig még a Bajnokok Ligájában (Liverpool-Tottenham) és az Európa-ligában (Chelsea-Arsenal) is angol házi döntő volt. 

Pedig akkor is ugyanúgy 20 csapatos volt a bajnokság, akkor sem volt karácsonyi szünet, valamint egy helyett akkor is két hazai kupasorozatra (az FA-kupára és a Ligakupára) kellett a legjobb angol kluboknak figyelni. A reklámokból és a televíziós közvetítésekből pedig már akkor is messze a Premier League kapta a legtöbb pénzt a topligák közül. Ám Angliában hiába költöttek rekordösszegeket játékosokra is, ebben a szezonban ez nem vezet eredményre.

Szavazzon, és kövesse nyomon a szavazás állását!

Ön szerint jelenleg melyik Európa legerősebb focibajnoksága?

Ami szintén jó összehasonlítási alapot ad, az az, hogy az angol sztárklubokat leginkább éppen a rivális bajnokságok csapatai búcsúztatták idén Európából. A Newcastle-t a Borussia Dortmund, a Paris Saint-Germain és az AC Milan előzte meg; a Manchester United a Bayern München, a Köbenhavn és a Galatasaray mögött végzett; a Brightont az AS Roma, az Arsenalt a Bayern, a Manchester Cityt a Real Madrid, a Liverpoolt az Atalanta, a West Hamet pedig a Leverkusen ejtette ki. Vagyis 

az MU-t leszámítva a maradék hat angol klub éppen a többi topligába tartozó csapat ellen bukott el. 

Pedig arról nem lehet szó, hogy ez a hét csapat ne tartozna idén a legjobb angol együttesek közé, hiszen mindannyian a PL felsőházában vannak, mellettük pedig csak a világsztárokból álló Chelsea és Tottenham van a legjobb tíz között. No, meg az Aston Villa.

Manchester United, FA-kupa, Coventry
A Manchester United kapta az idényben a legnagyobb pofont Európában, de talán a többieknek még rosszabb lehetett a közvetlen rivális bajnokságokba tartozó csapatok ellen kiesni
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

Leverkusen? Girona? Bologna? Brest? Aston Villa!

Párhuzam az öt topbajnokság idei kiírásában, hogy mindegyiküknek van egy meglepetéscsapata. A németeknél a Bayer Leverkusen továbbra is veretlen, és már be is biztosította története első bajnoki címét. A Girona tavaszra ugyan elfáradt, de így is jó esélye van a La Liga dobogójára, pláne a Bajnokok Ligája-indulásra. A Bologna magabiztosan őrzi a negyedik pozíciót a Serie A-ban, és ugyebár ott az ötödik hely is biztos BL-helyet jelent, ráadásul mögüle 

a Roma, az Atalanta és a Fiorentina még a nemzetközi kupából is kiharcolhatja a jövő évi európai szereplést. 

Franciaországban a Brest jelenleg nincsen jó formában, de így is a harmadik helyen áll a Ligue 1-ben, a BL-selejtezőt érő helyen álló Lille előtt. És ha már Lille, térjünk át a francia klubot a Konferencia-liga-negyeddöntőben búcsúztató Aston Villára.

Unai Emery újabb csodája, ezúttal az Aston Villa csapatával

A 1982-ben BEK-győztes, de a 2001-es Intertotó-kupa óta egyetlen trófeát sem nyerő birminghami klub 2019-ben még másodosztályú volt, utána pedig három éven át a kiesés ellen küzdött az élvonalban. 

Az Aston Villa 2022 őszén a Premier League 16. helyén állt, amikor edzőt cserélt. A kispadra az akkor 50 éves spanyol szakember, Unai Emery érkezett, aki Steven Gerrard utódjaként, 10 millió fontért érkezett a Villarreal csapatától. 

Emery hiába nyert sorozatban három Európa-ligát a Sevillával, francia bajnokságot és további hat kupát a Paris Saint-Germainnel, majd 2021-ben El-t a Villarreallal, a fociszurkolók többségének nem ezek jutnak eszébe róla – hanem 2017. március 8-a. Ő volt ugyanis annak a PSG-nek az edzője, amely az aznapi BL-nyolcaddöntőben minden idők legnagyobb bukását produkálta a Barcelona ellen. A 4-0-s hazai első meccs után még a visszavágó 87. percében is három gólra volt szüksége a katalánoknak a továbbjutáshoz, mégis sikerült 6-5-ös összesítéssel a Barcának negyeddöntőbe kerülnie.

Unai Emery
Unai Emery irányításával 2017-ben óriásit bukott a PSG
Fotó: Josep Lago / AFP

Ettől kezdve Unai Emeryt szinte mindenki elkönyvelte egy lúzer edzőnek, amihez később hozzájárult az Arsenallal elbukott 2019-es El-döntő is. Ám a Villarreallal megnyert Európa-liga valamelyest feledtette a történteket, az Aston Villa kispadján pedig úgy teljesít, hogy hamarosan a fellegekbe emelhetik őt. Az érkezése után az előző szezon végére egészen a hetedik helyig lépett előre a birminghami klub, és tavaly áprilisban a hónap edzője is ő lett a Premier League-ben. A mostani idényben aztán még csillogóbb sikereket ér el a csapat, így decemberben is a legjobbnak választották, részben a Manchester City megsemmisítése miatt, amihez hasonlóan alig volt példa a közelmúltban. 

A Konferencia-liga főtábláján pedig ugyan egy Legia Varsó elleni vereséggel nyitott az Aston Villa, azóta megállíthatatlanul menetel. A csoportelsőség után az Ajaxot magabiztosan, a Lille-t tizenegyesek után búcsúztatta, az elődöntőben pedig a korábban a Fradit is kiejtő Olimpiakosz következik. A másik ágon a Fiorentina és a Club Brugge csap össze, így 

nem túlzás azt állítani, hogy a birminghamiek esélyesnek számítanak a végső győzelemre. 

Egy trófea pedig automatikusan Európa-liga-csoportkört érne. Azonban az Aston Villának a Bajnokok Ligája is reális cél lehet a Premier League-menetelése alapján.

Emiliano Martínez, Aston Villa, ünneplés, Konferencia-liga
Az Aston Villa hihetetlen szezont fut
Fotó: Sameer Al-DOUMY / AFP

A klub ugyanis a 7. forduló óta folyamatosan a tabella első öt helyezettje között van, és már matematikailag is csak minimális valószínűsége van annak, hogy nem fog ott végezni, ami pedig 1996 óta a csapat legjobb eredménye lehet. Ezért aztán az Aston Villa pláne duplán küzd: ha esetleg a Tottenham is megelőzi és "csak" az ötödik helyen zárja a Premier League-et, 

egy Konferencia-liga-sikerrel megszerezheti Angliának a bónuszhelyet, és éppen ő indulhatna a BL 2024-25-ös szezonjában. 

A hátralévő ellenfelei a PL-ben a Chelsea, a Brighton, a Liverpool és a Crystal Palace, ellenük kellene kiharcolni a negyedik pozíciót.

A titok a szakértők szerint leginkább az Aston Villa egyedi védekezésében rejlik, amellyel az ellenfelek nem igazán tudják felvenni a versenyt. A magasan feltolt védelem miatt rengetegszer állítják lesre a csatárokat, cserébe a hatalmas nyomás alatt álló ellenfelet gyakran úgy megzavarják, hogy az elveszíti a labdát, a birminghamiek pedig ezáltal gólhelyzetbe kerülnek. Ezt elsősorban a meccs első felében teszi a csapat, ugyanis 

rendre úgy megnyomják az első fél órát, hogy abban vezetést tudnak szerezni, márpedig ekkor elhanyagolható számú meccset vesztettek csak el az idényben. 

Ha pedig támadásokat kell építeni, azzal sincs gondja a Villának, ilyen esetben sokszor a védelem is szerepet játszik a helyzetek kialakításában. A stabilitás is fontos: a kapuban a világbajnok Emiliano Martínez, a védelemben Matty Cash, Ezri Konsa és Lucas Digne, a középpályán Douglas Luiz és John McGinn, a csatársorban pedig a házi gólkirály Ollie Watkins, Moussa Diaby és Leon Bailey azok, akik lényegében egyetlen mérkőzésről sem hiányoztak.

Aston Villa, kezdőcsapat
Az Aston Villa kezdőcsapata a Lille elleni Kl-párharc visszavágóján megegyezett azzal, mint a legtöbb meccsen
Fotó: NurPhoto via AFP/Ibrahim Ezzat/NurPhoto

Noha az említettek között van egy-egy olyan, akit a világklasszis focisták között is lehet emlegetni, az Aston Villa leginkább a csapategységének és Unai Emery taktikai tudásának köszönheti, hogy évtizedek óta nem látott sikerek kapujában van. Arra pedig még a birminghamiek is aligha gondoltak akár csak egy éve, hogy ők lesznek az európai kupaporondon állva maradt utolsó angol csapat. Márpedig most ez a helyzet, így a Villa nem csupán saját magáért és egy történelmi sikerért, hanem az egész angol futball és a Premier League becsületéért küzd. A ligáért, amely jelenleg aligha mondható a világ legerősebbjének.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!