Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának rangadóján a listavezető Real Madrid egy egészen elképesztő meccsen 3-2-re legyőzte az FC Barcelonát a Santiago Bernabéu Stadionban, ezzel Carlo Ancelotti csapata már 11 pont előnnyel vezet a La Ligában és óriási lépést tett a bajnoki cím felé.

A forduló előtt a Real Madrid nyolcpontos előnnyel állt tabella élén, újabb győzelme esetén hat körrel a vége előtt már 11 ponttal vezetne a második helyezett Barcelona előtt. Az elmúlt bő tíz évben a madridiak számára a hazai pálya nem mindig jelentett előnyt az El Clásicón, ugyanis a katalánok ebben az időszakban nyolcszor is nyerni tudtak a Santiago Bernabéu Stadionban.

Manchester City v Real Madrid - UEFA Champions League
A Manchester City kiverésével a Real Madrid lett a Bajnokok Ligája-trófea legnagyobb esélyese
Fotó: Anadolu via AFP

Ezúttal viszont teljesen más előjelekkel várják a felek a La Liga legnagyobb rangadóját, ugyanis amíg a királyi gárda hősiesen védekezve 1-1-es döntetlen után 11-esekkel kiejtette a címvédő Manchester Cityt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, addig a Barcelona nyert helyzetből esett ki a nyolc között, úgy, hogy Ronald Araujo kiállítása után a Paris Saint-Germain összesítésben meglévő kétgólos hátrányról fordított a katalán városban.

A találkozó előtt az is a madridiak mellett szólt, hogy előző két meccsüket megnyerték a Barcelona ellen. Az októberi bajnoki találkozón 2-1-re bizonyult jobbnak Carlo Ancelotti csapata, míg a Szaúd-Arábiában rendezett Szuperkupa-döntőben 4-1-re diadalmaskodott a Real.

Real Madrid v Barcelona - La Liga
Jude Bellingham, a Real sztárja a meccs előtti pályabejáráson
Fotó: Anadolu via AFP 

A Real Madrid kezdte lendületesebben a meccset, a hatodik perc elején mégis a Barcelona szerzett vezetést. Raphinha jobb oldali szöglete után Andrij Lunyin rosszul számította ki a labda ívét, a hosszún érkező Andreas Christensen pedig kihasználta az ukrán kapus hibáját és az ötös sarkáról az üres kapuba fejelt (0-1). 

Lunyin nagyon rosszul jött ki Christensen fejesgólja előtt
Fotó: AFP/Thomas Coex

A bekapott gól nem fogta meg a madridi csapatot, amely a nyolcadik percben majdnem egyenlíteni tudott. Aurelien Tchouameni védelem mögé benyesett labdájára Luka Modric csúsztatta középre, az érkező Vinícius Júnior Jules Koundét megelőzve kapura pöckölte a labdát, de a kilencméteres lövése elsuhant a kapu fölött. 

A 14. percben ismét a katalánok veszélyeztettek. Lamine Yamal indult meg a jobb szélen, lerázta az emberét, majd beadás helyett éles szögből kapura lőtt, a beadásra számít Lunyin azonban otthagyta a lábát és nagyot védett. 

A 16 éves és 283 napos Lamine Yamal egyébként a La Liga történetének második legfiatalabb játékosa lett, aki kezdett egy El Clásicón. A rekordot Vicente Martínez tartja, aki 1941 októberében, 16 évesen és 280 naposan lépett pályára a Real Madrid ellen. 

Az ukrán kapus bravúrja két perc múlva értékelődött fel igazán, ugyanis a 16. percben a Real Madrid óriási esélyt kapott az egyenlítésre.

 Lucas Vázquez húzott el a jobb szélen, egy csellel megverte Joao Cancelót, majd egy második csellel Pau Cubarsit és becsapta, azonban a Barca 17 éves védője akasztotta a rutinos játékosa, aki azonnal a földre került. A megítélt büntetőt Vinícius Júnior a bal alsóba lőtte, Marc-Andre ter Stegen ugyan érezte az irányt, de védeni nem tudott (1-1). 

Vinícius Júnior a 13. gólját lőtt a La Liga idei szezonjában
Fotó: AFP/Oscar del Pozo

A 28. percben aztán kis híján majdnem vezetést szerzett a Barcelona. Raphinha jobb oldali szöglete után a rövid oldalon érkező Lamine Yamal kapura pörgette a labdát, amit Lunyin óriási bravúrral ki tudott ütni. A Barcelona játékosai gólt reklamáltak, mert úgy tűnt, az ukrán kapus a gólvonal mögül ütötte ki a labdát, de mivel a La Ligában nincs gólvonal-technológia, így videózni kellett az esetet, a találkozót dirigáló Cesar Soto Grado játékvezető pedig két perc szünet után úgy döntött, hogy a labda nem volt bent teljes terjedelmével. 

Az első játékrész vége a Real Madridé volt. A hosszabbításban Bellingham szerelte a gólszerző Christensent, a labdával pedig Vinícius Júnior lépett ki ziccerben, a brazil támadó azonban lövés helyett egy flegma mozdulattal a balján érkező Rodrygo elé tette a labdát, a honfitársa azonban nem tudott lőni, mert a visszasprintelő Christensen becsúszva szerelni tudta. 

A gólt ugyan megúszta a Barcelona, de Xavi Hernández együttese nagy bajba került. A ráadásban Frenkie De Jong összerúgott Federico Valverdével, a holland válogatott középpályás súlyos bokasérülést szenvedett és hordágyon kellett levinni a pályáról. A Barcelona játékosa folyamatosan a fejét fogta a fájdalom miatt, így könnyen lehet, hogy számára végét ért a szezon és a közelgő Európa-bajnokságot is kénytelen lesz kihagyni. 

A hordágyon levitte Frenkie De Jongot még a madridi szurkolók is megtapsoltál
Fotó: AFP/Thomas Coex

A második félidőben a Real Madrid többet birtokolta a labdát, az 55. percben pedig zicceri is volt a Királyi Gárdának. Egy labdaszerzés után Bellingham indította Vinícius Júniort, aki Pau Cubarsival a hátában elfutott a Barcelona kapujáig, majd 11 méterről jócskán fölé durrantott. 

A folytatásban a Barcelona többet járatta a labdát, de komoly helyzetet nem tudott kialakítani a Real Madrid kapuja előtt. A fővárosi csapatból is hiányzott az átütőerő, érződött, hogy Ancelotti együttese hét közben hosszabbításos meccset játszott a Bajnokok Ligájában. 

A 68. percben aztán felpörgött a mérkőzés, ugyanis a semmiből ismét vezetést szerzett a Barcelona. Lamine Yamal jobbról belőtte a labdát a kapu elé, a csereként beállt Ferrán Torres átugrotta a labdát, ami megzavarta Lunyint, az ukrán kapuról középre pattanó labdára a szintén csereként beállt Fermin Lopez érkezett, aki közelről a hálóba kotorta a labdát (1-2).

Fermin Lopez a madridi szurkolók előtt ünnepelt
Fotó: AFP/Oscar del Pozo

Sokáig azonban nem örülhettek a katalánok, ugyanis a 73. percben egyenlített a Real Madrid. Vinícius Júnior kapott labdát a bal szélen, keresztbe lőtt a kapu előtt, a hosszún pedig érkezett a Joao Cancelóról levált Lucas Vázquez, aki hat méterről a kapuba lőtt (2-2). 

Lucas Vázquez volt a Real Madrid hőse
Fotó: AFP/Thomas Coex

Öt perc múlva át is vehette volna a vezetést a Real Madrid. Egy Barcelona-szöglet után Lunyin húzta le a labdát, majd egy remek kirúgással azonnal indította a félpályáról meginduló Vinícius Júniort. A brazil támadó lefutott Pedrit, majd közelről ziccert lőhetett, de Ter Stegen védeni tudta a brazil támadó közeli kísérletét. 

A 82. percben Ancelotti le is cserélte Vinícius Júniort, aki nem tűnt jó kedvűnek, amikor Joselu elfoglalta a helyét a pályán. 

Úgy tűnt, Vinícius Júnior lábában marad a meccslabda
Fotó: AFP/Oscar del Pozo

A hajrában a Real Madrid ment előre a győzelemért, de úgy tűnt Vinícius Júnior lábában maradt a meccslabda. A 91. percben aztán jött a dráma. Egy szép támadás végén a meccs legjobbja, Lucas Vázquez jobbról középre tette a labdát, a középen érkező Joselu átlépet azt, így lett jó a hosszún érkező Bellinghamnak, az angol középpályás pedig öt méterről kegyetlen erővel a léc alá lőtt (3-2). 

Jude Bellingham a harmadik El Clásicóján már három gólnál jár a Barca ellen
Fotó: AFP/Oscar del Pozo

Az utolsó három percben a Real Madrid már extázisban védekezett, és végül behúzta a győzelmet. Carlo Ancelotti csapata ezzel az idei szezonban mindhárom Barcelona elleni meccsét megnyerte, a La Ligában pedig már 11 pont előnnyel vezet a katalán csapat előtt, így gyakorlatilag bajnoknak tekinthető. 

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!