Vágólapra másolva!
Marco Rossi csapata az első csoportmeccsét a svájci labdarúgó-válogatott ellen játssza majd a 2024-es németországi Európa-bajnokságon. Az ellenfél szövetségi kapitánya, Murat Yakin is kihirdette bő keretét, így várhatóan a mezőny egyik legidősebb csapata a svájciaké lesz, rengeteg rutinos sztárnak az idei lehet az utolsó világversenye. A svájci válogatottnak nincs olyan kaliberű sztárja, mint Szoboszlai Dominik, de számos tapasztalt és remek képességű futballista alkotja, az erőviszonyok kiegyensúlyozottnak tűnnek. Ebben a cikkben most összehasonlítottuk a két együttest posztonként és csapatrészenként, hogy hol lehet a svájci csapat erősebb vagy éppen gyengébb a magyar válogatottnál.

A németországi Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi már kihirdette a 26+4 fős keretét, tartalékokkal együtt, ugyanezt a svájciak esetében Murat Yakin is megtette, aki 38 labdarúgót jelölt a bő keretbe. Svájc az elmúlt évtizedben rendre titkos esélyesként indult el a világversenyeken, de a nemzeti együttesnek eddig még nem sikerült komoly sikert elérnie. Várhatóan az Eb mezőnyének egyik legidősebb kerete a svájciaké lesz, az alpesi országban pedig úgy gondolják, a csapat a 2024-es kontinenstornára végre összeérhet, és Németországban el is érheti a régóta várt nagy áttörést.  

Az Európa-bajnoki selejtezősorozatban a svájci válogatott könnyű csoportba került, ám önmagához képest alulteljesített,

mert az I csoportban ugyan Izrael, Fehéroroszország, Koszovó és Andorra előtt végzett, ám Románia simán megelőzte, amely 5 ponttal többet gyűjött, így Svájc csupán a második helyen jutott ki az Európa-bajnokságra. Murat Yakin szövetségi kapitány a selejtezők során rengeteg futballistát kipróbált, összesen 32 játékosnak adott lehetőséget, de adódthatnak gondjai a megfelelő kezdőcsapat összeállításakor, mert az alapemberek közül többen is sérüléssel bajlódnak, esetükben pedig kérdéses, hogy egyáltalán felépülnek-e a tornára. 

svájci fociválogatott
A svájci fociválogatott csoportmásodikként jutott ki az Európa-bajnokságra
Fotó: AFP (Photo by Paul Faith / AFP)

A svájciak az utóbbi mérkőzéseiken nem mutattak meggyőző formát, az Eb-selejtezőket három döntetlennel és egy vereséggel zárták, idei két barátságos meccsükön egy döntetlen és egy győzelem a mérlegük. Ettől függetenül a svájci válogatott veszélyes ellenfélnek tűnik, rengeteg rutinos, sok csatát megélt játékossal, ráadásul a védelemben van egy olyan vezére, aki az előző idényben minden fontosabb klubtrófeát megnyert.

Kiegyenlített erőviszonyok kapusposzton

Kapusposzton kifejezetten erősnek számít a magyar válogatott, Marco Rossi várhatóan Gulácsi Péternek szavaz majd bizalmat, az RB Leipzig futballistája remek formát mutat az utóbbi időben, de Dibusz Dénes is nagyszerű szezonon van túl, a Ferencvárosban kiemelkedően védett, és az Eb-selejtezőkön is bravúrt bravúrra halmazott. Mellettük Szappanos Péter került be a keretbe, akinek elévülhetetlen érdemei voltak a Paks Magyar Kupa-győzelmében. 

A svájci válogatott esetében is ez az egyik legerősebb csapatrész, ráadásul az első számú kapus, a 35 éves Yann Sommer keimelkedő idényt futott, az olasz bajnokságot fölényesen megnyerő Inter játékosaként rendkívül kevés gólt kapott a Serie A-ban. 

A 88-szoros válogatott játékos az Eb-selejtezőkön 7 meccsen védett, minden bizonnyal őt preferálja majd Murat Yakin, hiszen a rutinos kapus már több világversenyen szerepelt,

emellett a Bayern Münchenben sem vallott szégyent, amikor Manuel Neuer sérülése miatt a bajorok leigazolták.

Frosinone Calcio v FC Internazionale - Serie A TIM
Yann Sommer idén olasz bajnokságot nyert az Interrel
Fotó: NurPhoto via AFP/Giuseppe Maffia/NurPhoto

Kapusposzton még érdemes kiemelni a Borussia Dortmund futballistáját, Gregor Kobelt, aki klubcsapata alapembereként élete első Bajnokok Ligája-döntőjére készülhet.

A 26 éves játékos eddig mindössze öt alkalommal szerepelt a svájci válogatottban, de minőségi pótlást jelenthet, amennyiben Sommer sérülés vagy eltiltás miatt nem állhatna rendelkezésre. A 29 éves Yvon Mvogo az Európa-bajnoki selejtezősorozatban két találkozón védett, a francia élvonalbeli Lorient kapusa legfeljebb epizódszerepet kaphat a nyári kontinenstornán.

BL-győztes sztár a svájci védelemben

Marco Rossi nem igazán szeret variálni a védelem összeállításakor, az olasz szakember a három belső védős rendszert részesíti előnyben, svájci kollégája azonban a leggyakrabban négy hátvéddel küldi fel a csapatát a pályára, bár többször kísérletezett már a három védős szisztémával is. Ami a belső védőket illeti, a magyar válogatottban a Willi Orbán, Szalai Attila, Lang Ádám hármas nagyon összeszokott, de a svájciak sem panaszkodhatnak a rutint és a minőséget illetően. 

A védelemből mindenképpen ki kell emelni a Manchester City sztárját, Manuel Akanjit, aki tavaly minden fontosabb trófeát (Premier League, FA-kupa, Bajnokok Ligája) megnyert Pep Guardiola csapatával.

A 28 éves futballista a svájciak legértékesebb játékosa, a transfermarkt adatai alapján 42 millió euró a piaci értéke.

Romania V Switzerland - UEFA EURO 2024 European Qualifiers
A Manchester City védője, Manuel Akanji a svájci válogatott legértékesebb játékosa
Fotó: NurPhoto via AFP/Alex Nicodim/NurPhoto

Az Eb-selejtezők során Akanji 10 meccsen szerepelt, mellette a legtöbbször foglalkoztatott középhátvéd Nico Elvedi volt, aki 7 találkozón jutott szóhoz. A 27 éves futballista eddig 51 alkalommal játszott a svájci válogatottban, a Bundesligában szereplő Borussia Mönchengladbach csapatában hosszú évek óta alapember. A védelem tengelyéből a 32 éves Fabian Schärt is érdemes még megemlíteni, a 80-szoros válogatott játékos a Newcastle United összes BL-csoportmeccsét végigjátszotta ősszel.

Jobb oldali szárnyvédőként Marco Rossi Loic Negóra, Fiola Attilára és Bolla Bendegúzra is számíthat, a bal oldalon pedig minden bizonnyal a Bournemouth-ban futballozó Kerkez Milos lesz az állandó kezdő, akinek Nagy Zsolt lehet a helyettese. A jobb szélen az Eb-selejtezők során Murat Yakin több embert is kipróbált, ám a balhátvéd/bal oldali szárnyvédő poszton valószínűleg nem nagyon fog variálni, és az a Ricardo Rodríguez lesz az első számú választás, aki 9 meccsen kapott lehetőséget. 

A Torino 31 éves játékosa a védelem tengelyében is bevethető, a 114-szeres válogatott focista a keret egyik legrutinosabb tagja,

pályafutása során az AC Milanban, a Wolfsburgban és a PSV Eindhovenben is szerepelt, a nemzeti csapatban már a 2014-es vb idején is alapembernek számított.

Romania V Switzerland - UEFA EURO 2024 European Qualifiers
Ricardo Rodríguez a svájci válogatott egyik legrutinosabb játékosa
Fotó: NurPhoto via AFP/Alex Nicodim/NurPhoto

Szoboszlai Dominik jelentheti a különbséget a középpályán

A kapusposzton és a védelemben hasonló erőt képvisel a két válogatott, ám a svájciaknak a középpályán nincs olyan kaliberű sztárjuk, mint a magyar csapatnak Szoboszlai Dominik. A Liverpool klasszisa jelenleg 75 millió eurót ér, míg a svájci középpálya legértékesebb tagja a sérüléssel bajlódó Denis Zakaria, akinek 25 millió euró a piaci értéke. Ettől függetlenül Szoboszlaiék csoportfelenfele ezen a téren sem panaszkodhat, mert ez a csapatrész is rendkívül masszív és remek képességű labdarúgók alkotják. Az AS Monaco brutális fizikai adottságokkal rendelkező futballistája nem biztos, hogy ott lesz az Eb-n - a bő keretben egyelőre ott van -, de a csapatkapitány Granit Xhaka nélkül elképzelhetetlen a svájci válogatott. 

A 31 éves középpályás ráadásul kiváló formában van, alapembere és egyik legjobbja volt az ebben a szezonban veretlenül német bajnokságot nyerő Bayer Leverkusennek,

amellyel a Bundesliga mellett a Német Kupát is elhódította.

Eintracht Frankfurt - Bayer 04 Leverkusen
A svájci válogatott Granit Xhaka a Leverkusenből is kihagyhatatlan
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A 123-szoros válogatott Xhaka, valamint Zakaria mellett az Eb-selejtezők során Remo Freuler játszott a legtöbbet a középpálya tengelyében. A Bolognában kölcsönben szereplő játékos megbízható, stabil szintet képes hozni, de talán nem olyan nélkülözhetetlen a svájci válogatottban, mint a magyarban Nagy Ádám, aki Marco Rossi legfontosabb emberének számít. 

A támadóbb felfogású középpályások terén a rutinos Xherdan Shaqirit mindenképpen érdemes kiemelni,

a Bayern München, az Inter és a Liverpool korábbi játékosa már túl van a pályafutása csúcsán, de a 32 éves focista a válogatottba még mindig könnyedén befér. Shaqiri a selejtezők során két gólt szerzett, mellette Renato Steffen és Ruben Vargas egyaránt háromszor volt eredményes, bár utóbbi jelenleg sérült, az ő kiválása mindenképpen érzékeny veszteség lehet Murat Yakin számára. 

Romania V Switzerland - UEFA EURO 2024 European Qualifiers
Xherdan Shaqiri rutinjában is bízhanak a svájciak az Eb-n
Fotó: NurPhoto via AFP/Alex Nicodim/NurPhoto

A magyar válogatott támadóbb felfogású középpályásai, több poszton bevethető játékosai közül Sallai Roland abszolút felveszi a versenyt bárkivel a svájci csapatból, a Freiburg szélsője az Európa-liga idei kiírásában 4 gólt szerzett, a szerbeknek lőtt zseniális bombagólja pedig az Eb-selejtezők egyik, ha nem a legszebb találata volt. A Philadelphia Union gólrekordere, a sokoldalú Gazdag Dániel szintén remek opció a középpályán, de a két válogatott között ebben a csapatrészben elsősorban Szoboszlai Dominik jelentheti a különbséget a magyarok javára. 

A nemzeti együttes csapatkapitánya a Liverpoolban világsztárrá érett, hozzá hasonló klasszis játékossal nem rendelkeznek a svájciak.

szoboszlai dominik
Szoboszlai Dominikra a svájciak ellen is kulcsszerep várhat
Fotó: AFP (Photo by Attila KISBENEDEK / AFP)

Megint megsérült a svájciak sztárcsatára

Ha szigorúan a befejező csatárokat nézzük, akkor a magyar válogatott esetében Varga Barnabás helye megkérdőjelezhetetlen. A Fradi támadója hosszú hónapok óta bombaformában futballozik, ebben a szezonban 39 meccsen 29 gólnál és 12 gólpassznál jár, a válogatottban eddig 9 mérkőzésen 4-szer talált be. A svájciakat nemrég nagy csapás érte, mert a legjobb csatáruknak tartott Breel Embolo ismét megsérült, így könnyen lemaradhat az Európa-bajnokságról. 

Az AS Monaco 27 éves futballistája már több világversenyen is szerepelt, a katari vb-n gólt is szerzett, ám elhúzódó sérülése miatt nem játszhatott egyetlen Eb-selejtezőn sem.

A gólerős labdarúgó április végén tért vissza, de újra kidőlt a sorból, ez pedig nagy gondot okozhat Murat Yakinnak, aki a bő keretbe azért jelölte Embolót.

Breel Embolo
Breel Embolo lemaradhat a foci-Eb-ről
Fotó: AFP (Photo by Jewel SAMAD / AFP)

Az Eb-selejtezőkön a Premier League-ből már kiesett Burnley támadója, Zeki Amdouni volt a legeredményesebb svájci játékos, a 23 éves csatár 10 meccsen 6 gólt szerzett. Mellette még az AC Milanban szereplő Noha Okafort érdemes megemlíteni, a korábban alapembernek számító Haris Seferovic viszont a bő keretbe sem került be. 

A magyar válogatott a svájciak ellen kezdi majd meg Eb-szereplését, az erőviszonyok tekintetében kiegyenlített küzdelemre lehet számítani.

Kapusposzton és a védelemben is hasonló játékerőt képvisel a két együttes, az ellenfél a rutinos játékosaiban bízhat, Marco Rossi pedig a csapategységben és Szoboszlai Dominikban, aki a Montenegró elleni hazai Eb-selejtezőn is igazi vezérként vette a hátára a csapatot. A támadósorban is erősebbnek tűnhet a magyar csapat, amennyiben Varga Barnabás a kontinenstornára is megőrzi remek formáját. A két válogatott Eb-csoportmeccse megfontolt harcot vagy öldöklő küzdelmet is hozhat, hiszen egy jó kezdéssel nagy lépést lehet tenni a továbbjutás felé.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!