Vágólapra másolva!
A magyar válogatott Callum Styles kölcsönszerződése lejárt, így távozik az angol másodosztályú Sunderland labdarúgócsapatától.

Callum Styles távozik a Sunderlandtől

A klub honlapjának pénteki beszámolója szerint a 20-szoros válogatott védekező középpályás távozása ellenére továbbra is opcióval rendelkeznek a játékjogának megszerzésére - írja az MTI.

Sunderland v Sheffield Wednesday - Sky Bet Championship, Callum Styles
Callum Styles távozik a Sunderlandtől 
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/MI News/NurPhoto

Styles a mostani idényben húsz meccsen lépett pályára és három gólt szerzett a harmadosztályú Barnsley együttesében, amely hatodik lett a harmadosztályban. 

Januárban vakbélműtéten esett át, majd a másodosztály 16. helyén zárt Sunderlandben 12 találkozón szerepelt.

Styles Angliában született, nagyszülei révén viszont jogosult a magyar és az ukrán válogatottban való szereplésre is. 2022. március 14-én bekerült a magyar válogatott Szerbia és Észak-Írország elleni barátságos mérkőzésekre készülő keretébe. Március 24-én mutatkozott be a Puskás Arénában zajló Szerbia ellen 1-0-ra elvesztett mérkőzés 70. percében Nagy Zsolt cseréjeként.

A 24 éves játékos azóta kihagyhatatlan a magyar keretből, összesen 20 alkalommal lépett pályára a nemzeti csaoatban, és ott lesz a 2024-es németországi Európa-bajnokságon is.

Klubpályafutása során eddig csak Angliában játszott, többek között a Bury, a Barnsley, a Millwall és a Sunderland együttesében is megfordult.

Hirdetés: Regisztrálj most a megújult TippmixPro-ra és használd egyedi bónuszkódodat, hogy tiéd lehessen a 100%-os feltöltési bónusz akár 30.000 Ft-ig! Bónuszkód: MW30 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!