Vágólapra másolva!
Megtartotta a szerdai meccs előtti sajtótájékoztatóját Jürgen Klopp, aki külön beszélt a csapat sérült focistáiról, így Szoboszlai Dominikról is.

Sok a sérült a csapatnál

A Liverpool szerdán előrehozott meccset játszik hazai pályán a Luton ellen a Premier League 26. fordulójából, mivel vasárnap a Ligakupa döntőjében lép pályára a Chelsea ellen.

„A sérültek miatt nehéz helyzetben vagyunk. A kapuban Alisson izomsérülése még nem jött rendbe, egy ideig még biztosan nem játszhat. Diogo Jota térdsérülése sem néz ki jól, hónapokig is eltarthat, mire újra bevethető lesz. Curtis Jones sem szerepelhet még a szalagsérülése miatt. Ami a többieket illeti, napról napra változik a helyzet, a Luton elleni kezdőcsapatot egy órával a kezdő sípszó előtt hirdetjük ki, addigra eldől, ki tudja vállalni a játékot” – idézte Kloppot a Magyar Nemzet.

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominik továbbra sem bevethető
Fotó: AFP 

Szoboszlaira is kitért Klopp

„Trent Alexander-Arnold és Szoboszlai Dominik is a visszatérésén dolgozik, de még mindketten a csapattól külön edzenek, egyelőre nem bevethetőek. Amíg ki tudunk állni, mert vagyunk elegen hozzá, addig a győzelem a célunk” – mondta a német menedzser.

A fentiek szerint Szoboszlai a Luton elleni meccset még biztosan kihagyja, és kérdés, a Chelsea elleni Ligakupa-döntőn bevethető-e, amit vasárnap rendeznek.

A Luton jelenleg a 18., kieső helyen áll a Premier League-ben, amelynek első helyezettje a Liverpool, két ponttal az Arsenal, néggyel a Manchester City előtt, igaz, Pep Guardiola együttese eggyel kevesebb meccset játszott.

 

Kapcsolódó cikkek

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!