Cikkünk folyamatosan frissül
Magyar idő szerint szerdán 11.00-kor Szenegál ellen lép pályára a magyar női kézilabda-válogatott Japánban, az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság csoportkörének negyedik fordulójában. A magyarok szombaton 39-15-re legyőzték Kazahsztánt, vasárnap 29-25-re kikaptak Spanyolországtól, kedden 25-24-s vereséget szenvedtek Montenegró ellen, szerdán Szenegállal, pénteken pedig Romániával játszanak. A középdöntőbe az első három helyezett kerül, és a papírforma, illetve a csoport jelenlegi állása szerint a románok elleni meccsen dől el, hogy a továbbjutás sikerül-e a magyaroknak. A világbajnokság győztese kijut a jövő nyári, tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig selejtezőt játszhatnak márciusban.
11:40
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Hajrá, magyarok!

Kim Rasmussen csapatának nyernie kell, ugyanis a magyar válogatott csak akkor jut a középdöntőbe, ha szerdán legyőzi Szenegált, pénteken pedig Romániát, de pontot biztosan nem visz magával, mivel a spanyoloktól és Montenegrótól is kikapott a csoportkörben. 

11:45
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

A pont nélküli Szenegál

Szenegállal korábban soha nem játszottunk világbajnokságon. A szenegáli válogatott pont nélkül áll a csoportban, ugyanakkor eddig mindhárom meccsén nagyon megnehezítette a vele szemben állók dolgát. Montenegró ellen az első meccsen, a második félidő közepén még vezettek az afrikaiak, a végén 29-25-re kikaptak, de 2 perccel a vége előtt még az egyenlítésért támadtak. Románia ellen 5, a spanyolokkal szemben 9 góllal kaptak ki.

11:48
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Így áll jelenleg a magyarok csoportja

Íme, a magyarok csoportja Forrás: eredmenyek.com
11:51
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Spanyol és montenegrói továbbjutás

Spanyolország és Montenegró ismét nyert a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokságon szerdán, így a negyedik fordulóban mindkettő biztosította továbbjutását a magyar érdekeltségű csoportból. A montenegróiak a kumamotói meccs háromnegyedénél már négygólos hátrányban voltak Románia ellen, ám egy 7-0-s sorozattal fordítottak, és előnyüket magabiztosan megőrizték a hajrában. Montenegró csapatához hasonlóan a spanyol válogatott is megőrizte százszázalékos mérlegét, ugyanis simán verte Kazahsztánt Jacusiróban.

11:53
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Lukács: Megyünk a következő körbe!

"Mindenféleképpen tovább szeretnénk jutni, már nincs más választásunk, mindkét meccset meg kell nyernünk. Meg is fogjuk nyerni, és megyünk a következő körbe!" - nyilatkozta elszántan az FTC szélsője.

11:54
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Fontos lesz a sebesség

A mai a sorsdöntő meccs. Sokat fejlődött az ellenfelünk, jó lövőik vannak. Vannak olyanok, akik kevesebbet játszottak eddig, szeretném forgatni a csapatot. Négy nap alatt három meccset játszottunk, fontos, hogy sebességben is jók legyünk. Hat-hét méteren meg kell már állítani őket" – mondta Kim Rasmussen az M4 Sportnak.

11:55
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Már a pályán

A főszereplők megérkeztek a pályára, hamarosan kezdődik a meccs. 

11:58
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Hamarosan kezdés

Véget ért a magyar himnusz. 

12:00
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a meccs

Szenegál indította útjára a labdát. 

12:02
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Kimaradt magyar lehetőségek

Tomori és Háfra is rontott. 

12:04
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 1-0

Tomori egyenlített, Dapina gólját nem adták meg. 

12:04
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 2-0

Tomori újabb találatával már kétgólos a magyar előny a 4. percben. 

12:05
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 2-1

Sankhare szépített szép betörés után az 5. percben. 

12:06
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Tomori-blokk

Camara lövése után gyönyörűen blokkolt a magyar védő. 

12:07
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 3-1

Kovacsics nagyszerű átlövése talált utat a kapuba. 

12:08
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 4-1

Újabb szép Kovacsics-gól a 8. percben. 

12:09
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Jól játszik a magyar válogatott

Kiváló volt a kezdés, reméljük, hasonló lesz a folytatás is. 

12:10
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Szenegáli kiállítás

Sylla állt ki 2 percre, Lukács ellen volt szabálytalan. Jöhet a hetes. 

12:10
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 5-1

Klujber belőtte a hétméterest. 

12:11
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Triffa jól véd

Ezúttal Keita lövését olvasta. 

12:11
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 6-1

Lukács is betalált a szélről a 11. percben. 

12:12
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyar kiállítás

Tóvizi állt ki 2 percre, szenegáli hetes. 

12:12
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 6-2

Dapina lőtte be a hetest. 

12:14
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Pontatlan Szenegál

Sok hibával játszanak, a magyar védekezés pedig kiváló. 

12:15
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Időt kért Szenegál

Bougeant nem elégedett a kezdéssel. 

12:18
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 7-2

Sok kimaradt lehetőség után a 16. percben Kovács Anna szép átlövésgóljával nőtt a magyar előny. 

12:20
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 7-3

Camara szép balkezes lövése után kicsit feljebb zárkózótt Szenegál. 

12:21
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 8-3

Ha egy üzlet beindul: Kovács Anna szép átlövésgóljával már nyolc gólnál járunk. 

12:21
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 8-4

Sajnos Sankhare gyorsan válaszolt. 

12:22
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 9-4

Újabb Kovács-gól a 20. percben. 

12:23
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Kapust cserélt Szenegál

Lo áll be, aki a csapat második számú kapusa. 

12:24
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 10-4

Hárfa szép átlövésgóljával nőtt tovább a magyar előny. 

12:24
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 10-5

A 22. percben Sankhare lőtt szép gólt átlövésből. 

12:25
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Kihagyott lehetőségek

Mindkét oldalon kimaradt egy-egy nagy helyzet. 

12:26
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 11-5

Kovács újabb távoli gólja, bravó!

12:27
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 12-5

Tóvizi volt eredményes beállóból, nagyon jól játszik a magyar válogatott. 

12:28
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 13-5

Tóvizi újab gólja beállóból a 25. percben. 

12:29
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 13-6

Ndiaye tört be, és lőtt gólt. 

12:29
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 14-6

Tomori gyorsan válaszolt. 

12:30
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 14-7

Felpörögtek az események, Sankhare is betalált, de még mindig megnyugtató a magyar csapat előnye. 

12:30
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyar időkérés

Kim Rasmussen gondolta úgy, hogy mondanivalója van a játékosoknak. 

12:31
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 15-7

Klujber volt eredményes hetesből a 28. percben. 

12:32
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 16-7

Márton is eredményes volt szélről, ez már kezd kiütéssé válni. 

12:33
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 16-8

Seck volt eredményes a szélről. 

12:34
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 16-9

Dipo tört be, és lőtt újabb gólt. 

12:34
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyar kiállítás

Vámos állt ki 2 percre. 

12:34
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 17-9

Márton Gréta sem akar leállni, újabb gólt szerzett. 

12:35
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Vége az első félidőnek

Magabiztos magyar vezetés: Magyarország-Szenegál 17-9. 

12:41
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Eddig minden jó

A magyar válogatott kiválóan játszott az első félidőben, Szenegál nagyon nehezen jutott az első 30 percben lövéshez, amely a magyar védekezést dicséri. Támadásban kicsit nehezebben indult a mérkőzés, de a 17 gólt nem kell megmagyarázni. 

12:42
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Az IHF sem felejtett el minket

12:43
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 17-9

Innen jön hamarosan a folytatás. 

12:49
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a második játékrész

Ezúttal magyar kézről indult útjára a labda. 

12:50
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Vagy mégsem

Egy kis hiba az órával, nem indult el. 

12:52
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Kényszerszünet

Még nem sikerült megoldani a problémát, áll a játék. 

12:53
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Most már mehet a meccs

Megoldották a japánok a problémát, jöhet a magyar támadás.

12:54
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 18-9

Kovács gyors góllal kezdte a második félidőt. 

12:55
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Kiss Éva a kapuban

Triffa után ő is megkapta a lehetőséget a bizonyításra. 

12:55
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 18-10

Sabkhare is lőtt egy gólt, nem adják azért olyan könnyen magukat a szenegáliak. 

12:56
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 19-10

Márton szzélsőgóljával növelte az előnyét a magyar csapat a 33. percben. 

12:57
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 20-10

Már tíz gól a különbség a két csapat között, Kovács Anna volt megint erdményes. 

12:58
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Szenegáli eladott labda

Ebből már 14-nél járnak, nem kevés. 

12:59
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Szenegáli kiállítás

Camara ment ki 2 percre, Kovacsicsot gyűrte maga alá. 

12:59
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Klujber kimaradt hetese

Sajnos Sakho sípcsonttal kirúgta. 

13:01
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 20-11

Keita lőtt távolról nagy gólt. 

13:01
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 21-11

Tóth Gabriell gyorsan válaszolt, ez sem volt csúnya gól láb mellől. 

13:02
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 21-12

Ndiaye beállóból szépített a 39. percben. 

13:03
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Szenegáli időkérés

Bougeant továbbra sem elégedett. 

13:05
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 21-13

Seck a második gólját lövi. 

13:06
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 21-14

Kamdop lőtt gólt, jó lenne már egy magyar találat is. 

13:06
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 22-14

Faluvégi törte meg a csendet, nagyon fontos volt ez a gól. 

13:07
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyar időkérés

Kim Rasmussen sem volt elégedett az elmúlt percekkel. 

13:09
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 23-14

Márton negyedik gólja a szélről a 43. percben. 

13:09
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 24-14

Visszaállt a 10 gólos különbség Tóth Gabriella szép lövése után. 

13:10
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 24-15

Ndiaye szedte össze a labdát, majd lőtt gólt a kapufa segítségével beállóból. 

13:11
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 24-16

Sajnos a kimaradt magyar lehetőség után Keita is gólt lőtt. 

13:11
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Szenegáli kiállítás

Kamdop állt ki, Vámos ellen volt szabálytalan. 

13:12
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 25-16

Szép támadás végén Faluvégi lőtte be a ziccert. 

13:12
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 26-16

Vámos volt eredményes szinte az egész pályáról, üres kapura. 

13:16
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Kimaradt helyzetek

Most mindkét oldalon sok a hiba, ziccerek sorát hibázzák el a csapatok. 

13:17
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 27-16

Márton szép gólja szélről. 

13:17
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Plusz szenegáli kiállítás

Seck ment ki 2 percre. 

13:18
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 27-17

A 16 éves Sene lőtt szép gólt. 

13:21
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 27-17

Maradt az eredmény, mert Seck letérdelt a hetesnél. 

13:21
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 28-17

Újbb magyar gól, Schatzl is betalált 

13:23
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 29-17

Szabó Laura is eredményes, méghozzá beállóból. 

13:24
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 29-18

Kamdop szedte össze a labdát, és volt eredményes beállóból az 58. percben. 

13:25
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 29-19

Gyorsan leindítottak minket, Sy volt eredményes. 

13:27
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 30-19

Háfra bombagólja után megvan a 30. magyar találat. 

13:27
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Magyarország-Szenegál 30-20

Még Ba tudott szépíteni a legvégén. 

13:28
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Véget ért a mérkőzés

A magyar válogatott nagyon simán, tíz góllal, 30-20-ra nyert Szenegál ellen. 

13:29
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Sorsdöntő meccs a románokkal

Pénteken, magyar idő szerint 11 órakor játszik Romániával a magyar válogatott, ott dől el, továbbjut-e a magyar csapat egy ki-ki meccsen. 

13:29
2019. december 4.
Vágólapra másolva!

Köszönjük a figyelmet!

Hamarosan olvashatják a mérkőzésről készült összefoglalónkat.