Vágólapra másolva!
Egyetlen mérkőzést rendeztek az NHL legutóbbi játéknapján, és ezen az Anaheim Ducks szétlövéssel győzött a Los Angeles Kings ellen.

Az NHL jelenlegi szezonját rendkívül gyengén kezdő Philadelphia Flyersnél lemondott Bob Clarke általános menedzser, illetve menesztették Ken Hitchcock vezetőedzőt. "Az elmúlt hetekben nyilvánvalóvá vált számomra, hogy eljött az idő a változtatásra" - mondta Ed Snider klubtulajdonos.

Clarke saját bevallása szerint élete legnehezebb döntését hozta meg, mivel ezer szállal kötődik a Flyershez, amelyben 19 idényt töltött el játékosként, kétszer (1974, 1975) a Stanley-kupát is elhódította. Utódja ideiglenesen Paul Holmgren lesz.

A három esztendő után elbocsátott Hitchcockot - aki a Dallas Starsszal 1999-ben elhódította a Stanley-kupát - az eddigi másodedző, a 40 éves John Stevens váltja. A Philadelphia eddigi nyolc mérkőzéséből mindössze egyet nyert meg ebben az idényben, így három szerzett pontjával csoportja utolsó helyén áll. Legközelebb magyar idő szerint péntek hajnalban az Atlanta Thrashers együttesét fogadja.

(MTI)