Vágólapra másolva!
Amire már évek óta várt, most elérkezett: Borics Ádám, a legjobb magyar ketrecharcos karrierje során először verekedhet egy bajnoki övért.

A magyar harcos a világ második számú MMA-promóciójának, a Bellatornak a 286-os számot viselő kaliforniai gáláján csaphat össze Patricio "Pitbull" Freirével (33-5) a pehelyúsúlyú bajnoki címért október első napján.

A 18-1-es mérleggel álló Borics esélyeit sokáig rontotta, hogy az övet elveszítő AJ McKee visszavágót követelet a brazil ellen, a Bellator vezetői azonban úgy látták jónak, ha egy friss harcosnak adnak lehetőséget a bajnoki cím elnyerésére.

A látványos technikáiról ismert Borics Ádám legutóbb már azzal is történelmet írt az MMA-ban, hogy első magyarként vívhatott főmeccset egy Bellator-gálán, ezúttal pedig ő az első, aki címmeccsen léphet oktagonba, és értelemszerűen ugyancsak az első magyar bajnoka lehet a sportágnak.