Akik az irodalmi Nobelt kaphatják

A Svéd Királyi Akadémia várhatóan csütörtökön hirdeti ki, hogy ki kapja idén az irodalmi Nobel-díjat. Bár az Akadémia tizennyolc örökös tagja minden alkalommal a legnagyobb titokban hozza meg döntését, irodalmi körökben már hónapokkal a nyilvános eredményhirdetés előtt megkezdődik az esélylatolgatás, találgatás. Összeállításunkban az idén legesélyesebbnek tartott írók és költők életművét tekintjük át.

Mario Vargas Llosa neve szintén évről évre felmerül a Nobel-díj kapcsán, ám Rothhoz hasonlóan vele kapcsolatban is sokan gondolják úgy, hogy az ismételt jelölés - ami természetesen nem hivatalos, hiszen az Akadémia tagjai nem előre benyújtott lista alapján választanak - minden évben csak növeli elismertségét, és ezáltal valójában egyre távolabb kerül a díjtól. Llosa esélyeit az is csökkentheti, hogy a kilencvenes években indult a perui elnökválasztásokon, a politikai szerepvállalás pedig köztudottan negatív befolyással van a Nobel odaítélésére.

Llosa 1936-ban született a perui Arequipában. Tízéves korában szüleivel a fővárosba, Limába költözött, ahol édesapja döntésének köszönhetően katonai iskolában végezte tanulmányait. Tizenöt évesen már bűnügyi újságíróként dolgozott, négy évvel később feleségül vette a nála jóval idősebb nagynénjét (részben ez az élmény ihlette Julia néni és a tollnok című regényét). Szinte gyerekfejjel egy illegális kommunista csoport tagja lett, később a latin-amerikai írókhoz hasonlóan üdvözölte a kubai forradalmat, majd a kubai rendszer egyik következetes bírálójaként lépett fel. Huszonkét éves korától tizenhat éven át Európa számos nagyvárosában élt, többek között Londonban, Barcelonában és Párizsban. 1990-ben egy konzervatív párt képviseletében indult a perui elnökválasztáson, vereségét követően teljesen felhagyott a politikai pályafutással.

A nemzetközi elismerést már első regénye, az 1962-ben megjelent, önéletrajzi elemekkel átszőtt A város és a kutyák meghozta számára, mely Robert Musil hagyományait követve egy katonaiskolában játszódik.

Második regénye, A zöld palota árnyalt és pontos képet fest a perui társadalomról, többek között a fehérek és az indiának együttélésének problémáit is bemutatja. 1973-ban jelent meg egyik legsikeresebb műve, a Pantaleón és a hölgyvendégek. A történet a szemellenzős, értelmetlenül szigorú és emberileg elfogadhatatlan katonai rendszerek elé tart görbe tükröt. A könyvből 1976-ban saját maga rendezett filmet.

Részlet a Pantaleón és a hölgyvendégek c. filmből

1977-ben a Nemzetközi PEN Klub elnökévé választották, közben pedig sorra jelentette meg regényeit (A háború végén, 1981; Mayta története, 1984; Ki ölte meg Palomino Molerót, 1986; A beszélő, 1987; Szeretem a mostohám, 1988).

Nemrégiben megjelent, A Kecske ünnepe című regénye a latin-amerikai társadalmi-politikai konfliktusokat ábrázoló művei sorába tartozik - minden idők egyik legnagyszerűbb "diktátorregénye", amely a dominikai Trujillo zsarnoki rendszerét mutatja be. Nagy sikerű erotikus regényeiben (a Pantaleón és a hölgyvendégek mellett a Szeretem a mostohámat című művét és a Don Rigoberto feljegyzései-t is ide lehet sorolni) kifinomult művészi eszközökkel ábrázolja a "játékos ember" féktelen fantáziavilágát.

Legutóbbi műve 2001-ben jelent meg: az Édenkert a sarkon túl korábbi regényeiben is taglalt témát dolgoz fel: arra a kérdésre keresi a választ, hogy létezhet-e egyáltalán földi paradicsom, vagy minden utópisztikus eszme óhatatlanul erőszakhoz és diktatúrához vezet.