Csiszár visszavonul

Vágólapra másolva!
"A magyar média egy piti szemétdomb, egy csomó piti kakassal"- indokolta Csiszár Jenő a visszavonulását a képernyős szerepléstől. A csiszár.hu című éjszakai műsor vezetője úgy érzi, elege van.
Vágólapra másolva!

Csiszár Jenő hétfőtől bizonytalan időre visszavonul a képernyős szerepléstől. Mint mondta, az ok prózaian egyszerű: fáradtság és megfáradtság. A tv2 tavalyi évadjának egyik, sokak által médiatörténeti jelentőségűnek mondott, bár rétegműsornak számító csiszár hu, illetve számos sikeres egyéb televíziós és rádiós produkció műsorvezetője már több hónapja foglalkozik a visszavonulás gondolatával. "Úgy érzem, a jelenlegi hazai média nem feltétlenül az a közeg, amelyben élnem és dolgoznom kellene" - mondta Csiszár. "Tudomásul kell vennem: a szakmában eltöltött majd tíz év alatt szinte állandóan ideákat kergettem. Hittem benne, hogy a tiszta tehetség, a munkabírás és a szabad szellem elegendő, hogy valaki - ha nem is maradandót - emlékezeteset alkosson. Egy ideje szomorúan tapasztaltam, hogy az általam hitelesnek tartott arcok eltűntek a képernyőkről, s akik a helyükre kerültek, fényévekkel elmaradnak mögöttük. A szakma lezárult, konzervatívabb lett, mint valaha, ez pedig ahhoz vezetett, hogy az általam irányított produkciókban is elkezdtem rosszul érezni magam. A magyar média egy piti szemétdomb, egy csomó piti kakassal."-mondta.

Csiszárt egyébként szerződése még 2002 áprilisáig köti a tv2-höz. "Kapcsolatunk továbbra is barátinak mondható" - mondta a műsorvezető. "Bár megtehették volna, nem gördítettek akadályt távozásom útjába. Azt hittem, belátták, hogy egy, a szerződése végéig a holdudvarukba tartozó, független, kreatív személyiséggel többre mennek, mint egy képernyőre kényszerített, fáradt, rosszkedvű sztárral." Csiszár egyelőre nem tudja, lesz-e kedve tévékamerák elé állni. Valószínűleg a jövőben is foglalkozik majd rádió- és tévéműsorok készítésével, de nem saját magára, hanem fiatal tehetségek felfedezésére, helyzetbe hozására helyezi a hangsúlyt.