Több a tévés szex - de hatástalan

Vágólapra másolva!
A tévé a felére ritkítja a szeretkezések gyakoriságát, már ha a hálószobában is van készülék - tárta fel egy olasz felmérés. Egy másik kutatás szerint viszont, a legnézettebb műsorok hetven százalékában felbukkan valamilyen erotikus, szexuális tartalom.
Vágólapra másolva!

Pszichológusok és szexológusok összesen 523 párt kérdeztek meg és kiderült, hogy a tévémentes hálószobájú párok hetente átlagosan kétszer szeretkeznek - egymással -, míg a tévések csupán egyszer. A felmérésből az is kiviláglott, hogy bizonyos műsorok különösen hatásosan veszik el a nemi kedvet, így például az erőszakban gazdag akciófilmek a párok felénél állították le a szexet, míg a valóságshow-k csak az egyharmadánál.

Egy két hónappal ezelőtti, Kaiser Family Foundation által készített tanulmány közben arról számolt be, hogy a szexuális tartalmú jelenetek száma 1998 duplájára nőtt ugyanannyi adásidő alatt. A kutatatásba bevont tévézők kereken ezer órányi adás alapján vonták le a konzekvenciát - persze gyerekműsorokat, sportműsorokat nem vettek figyelembe. A tanulmány szerint egyre gyakoribb, hogy szóba kerül a biztonságos szex, ugyanakkor szexuális tartalomként jegyezték fel azt is, ha csókolózó embereket mutatott a tévé, vagy pusztán nemi kérdésekről, szeretkezésről beszélgettek egy-egy műsor szereplői.

Az amerikai tanulmány arról is beszámol, hogy tíz műsorból hétben felbukkan a szex és az erotika (említés szintjén, vagy természetes ábrázolással), ugyanakkor kiderült, hogy 60 percnyi tiszta műsoridő alatt, átlagosan ötször találkozhat a néző a nemiséggel. Az összes szexuális tartalom 14 százalékában esik szó a biztonságos szexről, ugyanaz volt az arány már egy 2002-es vizsgálat során - viszont ez valamivel jobb, mint az 1998-as 9 százalék.

Vicky Rideout, a legutóbbi kutatás vezetője bizonyítva látja, amit eddig is sokan sejtettek: a média azt sugallja a tévézőnek, hogy a szex igen fontos dolog. A projekt vezetője hozzátette, hogy a legnézettebb húsz tévéműsor esetén 70 százalékos a szexuális tartalom, de 50 százalékban ez azt jelenti, hogy valamelyik szereplő erotikusan, kifejezetten buján viselkedik.

Dale Kunkel, az Arizonai Egyetem tanára szerint komoly probléma, hogy a szexről szóló részek részben becsapják a fiatalokat, mert a tévéző gyerekek igen ritkán találkoznak a nem kívánt terhesség, az AIDS vagy más, nemi úton (is) terjedő betegséggel a képernyőn, így azt hihetik, hogy ezek valójában jelentéktelen, nagyon ritkán jelentkező gondok - ezért is hívja fel a professzor a szülők figyelmét arra, hogy óvatosan közelítsenek a szülők a témához.

Erotikus, nemi tartalom szinte minden tévés produkcióban van, ez már-már természetes. A filmek 92 százaléka, a szitkomok vagy drámai sorozatok 87 százaléka vagy a szappanoperák 85 százaléka tartalmaz szexuális-erotikus jelenetet - áll a tanulmányban.