Így kell tökéletes leveles tésztát hajtogatni

croissant
Vágólapra másolva!
A leveles minden tészta királya, a legelőkelőbb péksütemények alapanyaga. Könnyű és súlyos, réteges, roppanós és puha, nedves és száraz érzetek tökéletes keveredése. Sósan, édesen, tekerve, hajtogatva, csomagolva is a legjobb elképzelhető tészta a világon, ami nem csoda, hiszen nagy százaléka vaj. Szinte senki nem csinálja otthon maga, pedig az elkészítése egyszerűbb, mint egy átlagos kelt tésztáé.
Vágólapra másolva!

Ne higgyenek Horváth Ilona ijesztgetéseinek, sem ügyesség, sem gyakorlat nem kell hozzá, mindössze idő, abból is jórészt tétlen várakozóidő szükséges. A kelt vagy omlós tésztából készült süteményekből még csak-csak találni pékségben, cukrászdában finomat, levelesből szinte sehol. A bolti, fagyasztott levelesek jórészt egyszerűen átvernek, mert nincs bennük vaj, ha pedig mégis van, nagyon drágák. Több érv nem kell: nekiállunk otthon hajtogatni. A három óra elkészítési időből mindössze kb. 20 perc telik aktív munkával, ha az oviban megtanultak csákót hajtogatni, ezzel sem lesz gond.

Forrás: Táfelspicc

Alapanyagok:

  • 25 dkg vaj
  • 2 evőkanál liszt
  • fél kg liszt
  • 1 tojás
  • 2,5-3 dl tej
  • 2 dkg élesztő
  • 5 dkg cukor
  • 1 kiskanál só

A vajat hidegen felkockázom, robotgéppel összedolgozom a két evőkanál liszttel, vagy kézzel összemorzsolom. Ujjnyi vastag téglalapot formázok belőle, fóliába csomagolom, és beteszem a fagyasztóba.

Forrás: Táfelspicc

A maradék alapanyagokból egyszerű kelt tésztát gyúrok. A hagyományos elkészítési módtól annyiban térek el, hogy minden alapanyagot hidegen hagyok, nem ragacsosra, inkább keményre gyúrom. A tésztát ujjnyi vastagra nyújtom.
Kiveszem a hűtőből a dermedt vajas téglalapot, a kelt tészta közepére helyezem, és becsomagolom. A tésztapakkot 10 percre a hűtőbe teszem.

Forrás: Táfelspicc

Forrás: Táfelspicc

Ujjnyi vastagra nyújtom. Fontos, hogy a vajas tészta nagyon hideg legyen, különben ezen a ponton kis kukacok formájában kiszivárog a vaj a kelt tészta résein.
Megkezdem a hajtogatást: a téglalap alakú tésztának a rövidebbik oldalát fordítom magam felé, és felülről a harmadáig lehajtom.

Forrás: Táfelspicc


Ezután alulról ráhajtom a teljes szabadon maradt tésztát.

Forrás: Táfelspicc


Újra ujjnyi vastagra nyújtom, majd a hosszabb oldalát fordítom magam felé.
Ujjammal megjelölöm a tészta közepét, mindkét irányból eddig a pontig hajtom be a tésztát.

Forrás: Táfelspicc

Forrás: Táfelspicc


A két összehajtott felet egymásra fordítom.

Forrás: Táfelspicc


Az így kapott téglalapot alaposan fóliába csomagolom (A csomagolás fontos, a kiszáradt tészta használhatatlan.), egy órára a hűtőbe teszem, majd megismétlem mindkét hajtogatási műveletet. Újabb egy órára behűtöm, a hajtogatást megismétlem, és a tésztát tetszés szerint használom fel. Mindig forró sütőbe teszem, csak így válnak szét a rétegek.

Felhasználási javaslatok:

- Croissant-t tekerek belőle. Simán sütöm, vagy mindegyik közepébe nyomok egy kocka csokoládét, egy kanál szilvalekvárt, egy kanál reszelt sajtot, stb.

- Kakaós csigát készítek belőle, esetleg kakaó helyett fahéjat használok.

- Fél centi vastagra nyújtom, megkenem tojással, megszórom koktélparadicsommal/spenóttal/sütőtökkockákkal és fetával, fűszerezem, forró sütőben 20 perc alatt megsütöm.

- Pici formákat vagy egy muffinforma mélyedéseit bélelem ki vele, megtöltöm főzött vaníliakrémmel és bogyós gyümölcsökkel, megsütöm.

- Fél centi vékonyra nyújtom, lekvárral vagy tojással, mazsolával és citromhéjjal kikevert túrókrémmel kenem meg őket, és kis batyukat formázok belőlük, tojással megkenve sütöm meg őket.

- Maradék pörköltet, resztelt májat ledarálok, megtöltöm a kinyújtott, négyzet alakúra vágott tésztát, háromszögbe hajtom, tojással megkenve kisütöm.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!