Váncsa ismét lecsót főz, nekünk!

2013.07.31. 10:23

A bogrács még üresen lógott a láncán, álltam mellette, és tűnődve vizsgálgattam a benne várakozó semmit. Igazából arra voltam kíváncsi, hogy mennyi az a legnagyobb lecsótömeg, amit ebben a bográcsban meg lehet főzni anélkül, hogy a főzőmesternek, aki én vagyok, a kelleténél több nehézséget okozna. Közben emberek jöttek-mentek mellettem, minthogy ez az egész az első Lecsófröccs Fesztivál nyitónapján zajlott, tavaly július huszadikán, a Mikszáth téren.

Az arra járók közül sokan megálltak, nézték a bográcsot ők is. Mi lesz benne, kérdezték. Mondtam, hogy lecsó. Na de milyen lecsó, kíváncsiskodott tovább némelyik. Buddhista ürességlecsó, válaszoltam némiképp türelmetlenül, mert hiszen mindenki számára eleve nyilvánvalónak kéne lennie, hogy nyaranta ember a Mikszáth téren buddhista ürességlecsót főz, mi mást.

Aha, mondták erre az érdeklődők, aztán tovább ballagtak, de egy részük visszatért, leült látótávolságon belül, és a szeme sarkából figyelte, mit művel a nyájas őrült, aki én vagyok, a bográcsa körül. Főz-e lecsót csakugyan, vagy inkább megvárja az ápolóit, és az ő társaságukban visszatér oda, ahonnan kiszabadult.

Valamivel később sokat ígérő, komplex, keleties fűszerillat kezdett lengedezni a Mikszáth tér fölött, a kíváncsiskodók ennek megfelelően mind többen lettek és általában nem ballagtak tovább. A kész lecsót ők fogyasztották el, szűk tíz perc alatt, méltatlan személyemet és főztjét közben szüntelenül magasztalva, de hát pontosan ez volt a cél. Közelebbről az én célom az, hogy felebarátaimat, akik a bogrács tartalmát megkóstolják, maradandó kulináris élményben részesítsem, a fesztivál szervezőié pedig gondolom az, hogy a szabadtéri főzőcske révén jelezzék: itt most nem a szokásos üzemmenet zajlik, valami más van most előadva, valami különleges.

Ez a különleges dolog, tehát az első Lecsófröccs Fesztivál, amennyire én tudom, komoly sikert aratott, úgyhogy most, augusztus másodikán jön a következő. Szerénységem is megjelenik aznap a Mikszáth téren, bölcsességlecsót főz és kiosztja azoknak, akik kérnek belőle, általánosabb megfogalmazásban azoknak, akik megfelelő időben lesznek a megfelelő helyen. Ami pedig a bölcsességlecsót illeti, az nem egészen olyan, mint az ürességlecsó, viszont ugyanahhoz a családhoz tartozik.

Bővebben is megmagyarázom.

Hogy a lecsó szerintem micsoda, azt a Leccs és fröccs a Mikszáth téren (Elméleti alapvetés) című terjedelmes szövegemben kellő részletességgel kifejtettem, vannak viszont gyakorlati megfontolások, amelyek további explikációt tesznek szükségessé.

Lecsóismereti vonatkozásban a fent említett cikk szabadelvű álláspontra helyezkedik, ami nagyjából úgy foglalható össze, hogy lecsó az, amit a készítője annak tekint. Függetlenül például a használandó főzőedények számától és jellegétől és ugyancsak függetlenül a használandó konyhatechnológiától (sütő, konyhai lángszóró, kombipároló, sous-vide és így tovább). Viszont a lecsó, mint írtam, nyári étel, ennek megfelelően lecsót az ember nemcsak, sőt nem is elsősorban konyhában készít, hanem, hacsak teheti, kertben, vízparton, hegytetőn, sivatagon és vadonban, sőt, mint látjuk, akár a Mikszáth téren is.

Ily esetben pedig az a lényeg, hogy az egész művelet egyetlen bográcsban lebonyolítható legyen, bográcsban pedig csakis lecsószerű lecsót lehet főzni, semmi mást. Ha pedig így van, akkor tartsuk be a hagyma-paradicsom-paprika megszokott arányát is, amit a lecsóevő magyar ember természeti törvénynek tekint. Egy rész hagyma, két rész paradicsom, négy rész paprika, másképp el se gondolható.

Ami ezen túl van, abban már szabad kreatívkodni, ha akarunk.

Az általam fölöttébb kedvelt és a tavalyi Lecsófröccsön teljes sikert aratott buddhista ürességlecsó ízesítése a lugsé gopce nevű tibeti étel egy általam ismert változatán alapul. A lugsé gopce tulajdonképp birkagulyás, a nyolcvanas évek második fele óta főzögetem – a májusi Gourmet Fesztiválon tibeti gulyás néven prezentáltam a nagyérdeműnek, fogadtatása ugyanolyan volt, mint az ürességlecsóé –, s minthogy nagyon finom, pár évvel ezelőtt megpróbáltam az ízvilágát lecsóban reprodukálni. Sikerült, ez lett a buddhista ürességlecsó, csak akkor még nem úgy hívtam, hanem igazából sehogy. Viszont az első Lecsófröccs előtt meg kellett neveznem, amit kotyvasztani fogok, mondtam, hogy buddhista ürességlecsót. Tibet buddhista tájegység, az üresség pedig a buddhista gondolatvilág központi eleme.

Most a bölcsességlecsó következik, ami valójában az ürességlecsó származéka. Fehérbort is tartalmaz egyebek között, márpedig a borivás és a bölcsesség nemcsak összefügg, hanem lényegileg ugyanaz. Persze ebben akár tévedhetnék is, minthogy azonban borivó ember vagyok, vagyis szükségképpen bölcs, a tévedés valószínűsége minimális.

Emberi számítás szerint pénteken öt órakor kezdem főzni a bölcsességlecsót, aki időben odaér, kap belőle. Utána inkább csak az üres bográcsot lehet megcsodálni, de persze akad majd pár tucat további lecsó is a területen, némelyik roppant fantáziadús, és mindenütt kapunk fröccsöt, amitől, ha bőségesen fogyasztjuk, bölcsek leszünk. Vagy legalábbis kevésbé szomjasak.