Az indiáner (vagy indusfánk) története szorosan összefügg a bécsi Theater an der Wien színházzal, amelynek a 19. század első felében gróf Pálffy Ferdinánd volt az intendánsa. Zsemley Oszkár leírása szerint (a 20. század közepén kiadott A magyar sütő-, cukrász- és mézeskalácsosipar történetéből) a gróf felfigyelt egy Európát beutazó indián artistára, akit sikerült vendégszereplésre szerződtetnie a bécsi színházban.
A történet szerint a gróf azzal bízta meg a szakácsát, hogy alkosson egy olyan édességet, amely hasonlít az artista bőrszínéhez. A sütemény annyira ízlett a grófnak, hogy elrendelte, hogy belépéskor minden egyes látogató kapjon egyet ingyen. Másnap pedig Bécs összes cukrászdájában az új süteményt, az indiánert keresték.
Ha igaz a történet, akkor nem lehetett egyszerű helyzetben a szakács (sem segítői), mert ugyan ma könnyen lehet géppel habot verni nagy mennyiségben, de az 1800-as évek elején ez szép kihívás volt, főleg ennyi embernek. Ugyanis az indiánerhez kisebb piskóta köröket sütünk, a belsejét kikaparjuk, az így kapott üreges lapokat csokoládéba mártjuk, majd kettőt felvert tejszínhabbal töltünk és összeragasztjuk őket. Ma már kevés cukrászdában találunk indiánert, mivel frissen a legjobb, de otthon egy nyugodt vasárnap délután kényelmesen összedobható édesség, csak persze sok kell belőle.
Indiáner
Elkészítési idő: nettó 25 perc, bruttó 1,5 óra
Alapanyagok:
a tésztához:
a töltelékhez:
a bevonáshoz:
A piskótakorongokhoz a tojásokat kettéválasztom, a fehérjéből és a cukorból selymes habot verek. A sárgáját 1 evőkanálnyi liszttel és a vízzel csomómentesre keverem. Ehhez fokozatosan hozzáadom a fehérjehabot, majd a lisztet. Habzsákba töltöm.
180 fokon 8-10 perc alatt világosra sütöm.
A kisült, kihűlt korongok közepét óvatosan kivájom (ezt hívják hörzsölésnek)
A korongok felét egyenesre vágom, ezek lesznek az indiánerek talpai.
A csokoládét vízgőz felett megolvasztom, hozzákeverem az olajat, így könnyebben kezelhető.
Kell-e dupla mennyiség? Ó, igen.