Így készítsen otthon vajat, majd dobja fel egy kis borral

vaj
Vágólapra másolva!
Idővel rájövünk, hogy a bor mindenhez passzol és majdnem mindennel megfér. Szóval jó, ha a konyhában mindig van a kezünk ügyében egy üveg bor. Lássuk, milyen párost alkot a bor és a vaj!
Vágólapra másolva!

Noha a vaj – mármint a megfelelő termelőtől beszerzett vagy a házi készítésű – önmagában is nagyon ízletes, próbáljuk ki milyen, ha különböző fűszereket, sajtokat és bort keverünk hozzá! A vajkülönlegességek elkészítéséhez nem lesz másra szükség csak egy konyhai robotgépre.

Az első áldozatunk a portói bor és egy kis cheddar sajt lesz.

Tegyen a gépbe 120 gramm szobahőmérsékletű vajat felkockázva, 3/4 csésze reszelt, fehér cheddar sajtot és 2 evőkanál portói bort. Dolgozza össze, tegye zsírpapírra, csavarja össze, ahogy a képen látja, és már kész is!

Különleges házi készítésű vajak Forrás: shutterstock.com

Gondolta volna, hogy a cabernet sauvignon, a vaj és a mogyoróhagyma milyen jól kiegészítik egymást? Próbálja csak ki! Vegyen 120 gramm szobahőmérsékletű vajat, egy fél mogyoróhagymát és 2 evőkanál cabernet sauvignon bort. Mehet a robotgépbe, majd a zsírpapírra.

A következő csapat tagjai 120 gramm vaj, 2 evőkanál chardonnay, 1 evőkanál kapor, egy citrom héja. Dolgozza össze a szokott módon, majd mehet a zsírpapírra.

A fokhagymás-petrezselymes vaj nagyon finom pirítóskenyérre vagy fokhagymáskenyérre kenve, illetve a pirított zöldségekhez is. A hozzávalók: 120 gramm szobahőmérsékletű vaj, 1 evőkanál pinot grigio bor, 1 gerezd fokhagya,1 evőkanál petrezselyem, 1/4 csésze parmezán. A folyamat innen már ismert: robotgép, zsírpapír.

Ha eddig azt gondolta, hogy a bacon és az eper nem fér meg egymással, akkor tévedett. A következő finomsághoz 120 gramm szobahőmérsékletű vajra, 1 evőkanál rozéra,

2 kis eperre, 1 db megsütött, feldarabolt baconre,

és 1 kanál barnacukorra van szükség. Fogyassza francia pirítóshoz, gofrihoz, palacsintához, vagy bármilyen péksüteményhez.

Így készítsen otthon ízesített vajat Forrás: shutterstock.com

Ha édes összetevőkkel vegyíti, akkor a süteményekhez kiváló, ám ha kissé pikánsabb fűszereket és borokat használ, akkor a zöldségekhez és a húsokhoz illik inkább. Próbálja ki a

tököset, a vaníliás-fahéjasat és a csokoládés-narancsosat is.

Természetesen, ha magát a vajat otthon szeretné elkészíteni, azt is megteheti. Megmutatjuk, hogyan.

Házi készítésű vaj

Hozzávalók:

  • befőttesüveg
  • 500 ml sűrű tejszín, legalább 35%-os zsírtartalmú
  • 1/4 teáskanál tengeri só

Elkészítés:

Öntse egy tálba a tejszínt, majd kezdje el keverni egy robotgéppel, közepes sebességen. Az első fokozat a hab, a második kemény állagú krém, a harmadik pedig, amikor a folyadék és a zsír teljesen elválik egymástól. Ez körülbelül 10 perc folyamatos keverést igényel. Amikor ez megtörténik egy fakanál segítségével kezdje el kinyomkodni a zsírból a folyadékot. Ha túl sok van a tálban, öntse le, majd folytassa tovább a kisajtolást. Ezen a ponton adja hozzá a sót. Amikor kinyomkodta az összes folyadékot, és teljesen összeállt a vaj, tegye egy befőttesüvegbe. Körülbelül 2 hétig fogyasztható.